Banner

Ha kemény és őszinte vagy, bedarál a magyar futballközeg

Szerző: amigeleken.hu | 2018-04-25 08:37:00

Ha egy csapat a 9. helyen áll a 12 klubot felsorakoztató mezőnyben, és csak két pont választja el a kieséstől, ritkán szokott nagy felzúdulást okozni, ha a klubvezetés úgy dönt, hat fordulóval a bajnokság vége előtt edzőváltással próbálja felrázni a csapatot - olvasható a 24.hu írásában.

Diósgyőrben ennek ellenére nagy indulatok szabadultak el, amikor az utolsó hat tétmeccsét nyeretlenül letudó, és közben a Magyar Kupától az elődöntőben a Puskás Akadémia elleni 0-3-mal búcsúzó csapat vezetése úgy döntött, meneszti Bódog Tamást.

A diósgyőri szurkolók reakcióját jól tükrözi, hogy a klub honlapján meglepően kemény kérdésekkel szembesítették Sántha Gergely ügyvezetőt, és azt írták, a mostani volt a vezetés egyik legnépszerűtlenebb döntése az elmúlt hét évben.


Bódog menesztését úgy is lehet értékelni, hogy ismét kiderült, attól, hogy valaki külföldön készült fel az edzői szakmára, még nem feltétlenül képes arra, hogy megfeleljen a magyar közegben.

Ahol a játékos gyakran egyből az elnöki iroda ajtaján kopogtat, ha valami nem tetszik neki az edzővel kapcsolatban, és ahol – ahogy egyszer Bódog is nyilatkozta – hőst csinálnak abból, aki 90 percet végighajt, miközben mondjuk a labdával nincs feltétlenül nagy barátságban.

Bódog ahhoz szokott külföldön, hogy őszintének kell lenni, mert az a normális. Aki teljesít, az játszik, aki pedig gyengébb, az megy a padra, és ha kellő mennyiséget gürizik érte, akkor úgyis megkapja a lehetőséget.

A 24.hu újságírója azzal zárja írását, hogy nem látnak be sem a diósgyőri klubházba, sem az öltözőbe, csak a meccsen történtek és a csapattal kapcsolatos hírekkel alapján tudnak tájékozódni. Ettől még tény, a magyar futball ismét felzabált és aztán kiköpött magából valakit, aki a miénknél jóval nívósabb közegből érkezett. Bár temetni felesleges Bódogot, nagyon is el tudja képzelni, hogy ül ő még NB I-es klub kispadján.


Elolvasom a teljes cikket a 24.hu-n >>>>>>


forrás: 24.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

158. vebgy* |Válasz erre: 130. tarhinho
2018-04-27 01:03:06 Fekete öves, Veterán
...ezek komplett idióták.
157. hunter0824
2018-04-26 09:11:39 Barna öves, Fanatikus tag
Dicstelen egy avatót sikerült összehozni! Elküldik az edzőt akiert a szurkolok a tűzbe mennnek a csapatot meg kezdik gyűlölni!
156. zorba* |Válasz erre: 155. Bobák Kornél
2018-04-25 21:33:06 Fekete öves, Veterán
Rendben. Legyen tiéd az utolsó szó. :-)
155. Bobák Kornél* |Válasz erre: 154. zorba
2018-04-25 21:16:40 Fekete öves, Veterán
Lehet, de a HungarHotelst lehet nyereségesen üzemeltetni. Egy sportklub megvásárlása csak sok pénzbe kerül, de nem lesz nyereséges.
154. zorba* |Válasz erre: 139. Bobák Kornél
2018-04-25 21:10:01 Fekete öves, Veterán
2016 nyaràn megvette tőle a Hunguest Hotels 13 szàllodàjàt a Konzum Csoport kèpviseletèben Jàszai Gellèrt. Ezek együttes èrtèke sem volt kisebb, mint a mostani DVTK Csoportè.

Van realitàsa az àltalam leírtaknak, aztàn vagy elfogadod, vagy nem. (Làtva a hozzàszólàsaidat, szerintem nem, de mindegy is.)
153. johny* |Válasz erre: 144. walaki
2018-04-25 17:20:19 Fekete öves, Veterán
Aha. Fasza.
152. kempes |Válasz erre: 149. zaphod
2018-04-25 17:19:22 Piros öves, Veterán
Szerintem nem is az a kérdés kiismerhető-e, mert ki. Hiába ismered mi jön, mi következik, ha olyan jól csinálják, úgy is tehetetlen vagy, nem tudsz tenni ellene. Összetettebb dolog ez a foci ennél.
151. walaki
2018-04-25 17:16:39 Piros öves, Őstag
Bocsanat az elozo kommentert... telorol voltam.
150. walaki |Válasz erre: 148. tb
2018-04-25 17:15:16 Piros öves, Őstag
Sorba szedve:
A stadion 100% -os tulajdonosa a Magyar Állam
A stadion uzemeltetésére palyazatot írtak ki, aminek nem lett győztese.
A kovetkező fordulóban targyalasos palyazaton is lehetett volna egy cég a stadion uzemeltetője.
Ha a dfc kft nyerte volna, akkor saját csapata ingyen jatszhat benn, stb.
Ha mas ceg nyeri csgy nyertd volna, akkor a DVTK nak minden merkőzesre berelnie kellene a stadion.
Igazabol.... nem is lehetett volna cimert es dvtk feliratot kitenni...
Persze egyertelmű, hogy ez a stadion a DVTK otthona. Ezért epult.
De ne higyje Leisztinger, hogy majd ingyen lesz.
Múzeomot a klub ott csinal ahol akar. Klubhazbyn, az uj csarnokban. Az ő dolga a hagyomanyok apolasa.
Ha akarja berelhet helyet múzeumnak a stadionban is....
Korabban megkapta volna szinte ingyen is az epuletet....de nem akartak muzeomot, mert nincs mut bemutatni. Korábban mindent széthordtak.
Diosgyor legnagyobb erteke a magyar kupa mellett a szurkolók.
Oket kell bemutatni.
Az amigeleken.hu eldontotte, hogyha más nem akarja, akkor a szurkolók segítsegevel megcsinálja majd a múzeumot.
XXI szazadi módon.
149. zaphod
2018-04-25 16:58:07 Fekete öves, Őstag
cikk Klopp Liverpooljáról, azoknak is, akik szerint ez a taktika kiismerhető:
https://www.telegraph.co.uk/football/2018/04/25/liverpools-jurgen-klopp-one-greatest-tacticians-modern-football/amp/?__twitter_impressi

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...