Banner

Gyűlnek az adományok Lakatos Lacinak

Szerző: Jáborcsik András | 2017-06-28 18:07:00

A Megyaszóra zúduló jégesőt követően felhívással éltünk szurkolótársaink felé, hogy segítsék a DVTK utánpótlás válogatott labdarúgójának, Lakatos Lászlónak a családját abban, hogy a vihar következtében súlyosan megrongálódott házukat újra lakhatóvá tehessék.


Közzétettük Szőke Juditnak, a Polgár Alapítvány munkatársának felhívását, melyben az ismerősök, barátok, segíteni szándékozók anyagi segítségét kérte. Mivel a viharban a bútorok is kárt szenvedtek, arra kértük szurkolótársainkat, hogy a birtokukban levő nélkülözhető, de még jó állapotban levő bútoraikat, használati eszközeiket is ajánlják fel a bajba jutott család számára.

Annak köszönhetően is, hogy cikkünket a legnagyobb internetes sportoldalak, többek között a csakfoci.hu és a rangado.hu is megjelentette, számos felajánlás érkezett.

Két nappal ezelőtt Szőke Judit arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a felhívásnak köszönhetően eddig 475.000 Ft gyűlt össze a Polgár Alapítvány számláján, aminek köszönhetően Laciék már az új tetőgerendákat is meg tudták vásárolni. A felajánlások összegei ezer forittól a százezer forintig terjedtek.

Lakatos Laciék jég verte házára ma reggelig az alábbi pénzadomány érkezett a Polgár Alapítvány számlájára. A támogatók tájékoztatására (megérkezett-e az utalás) név kezdőbetűket alkalmazunk, és látható a dátum is. 475 ezer forint!!! nem is írok semmit...:))) Hála és köszönet, aki még tud, segítsen! Cél 1M Ft.

PA 100e Ft SzK 20e Ft hétvégi utalás SEM 5e Ft hétvégi utalás NMM 3e Ft hétvégi utalás OÁZ 2e Ft hétvégi utalás NAT 2e Ft hétvégi utalás FIT 2e Ft hétvégi utalás SE 5e Ft hétvégi utalás DHP 100e Ft hétvégi utalás BL 2,5e Ft hétvégi utalás H T 5e Ft hétvégi utalás R E 2e Ft hétvégi utalás AH 5e Ft hétvégi utalás Anonim 30e Ft hétvégi utalás GVI 5e Ft hétvégi utalás VM 5e Ft hétvégi utalás VZs 5e Ft hétvégi utalás TN 10e Ft hétvégi utalás KPT 10e Ft hétvégi utalás OM 5e Ft hétvégi utalás RPKF 50e Ft hétvégi utalás SzZ 1e Ft hétvégi utalás BZ 10e Ft hétvégi utalás PÁ 5e Ft hétvégi utalás DC 50e Ft hétvégi utalás SzI 1e Ft hétvégi utalás BÉF 3e Ft pénteki utalás FZ 10e Ft pénteki utalás TÁ 15e Ft pénteki utalás GF 1e Ft csütörtöki utalás BML 3e Ft csütörtöki utalás BR 5e Ft csütörtöki utalás


Az amigeleken.hu-n közzétett segélykiáltásunkra többen is jelentkeztek, melyben főképpen bútorokat ajánlottak fel Laciéknak.

Szeghő Péter egy fotelágyat ajánlott fel, Horváth Károlyné egy gáztűzhellyel segítené a kárt szenvedett családot, Jakkelné Komáromi Csilla egy szekrénysort adományozna Laciéknak, míg Móricz Tamás szintén egy szekrénysort valamint két ágyat is felajánlott. Egy másik adományozónk egy komplett konyhabútort ajándékozna a családnak. Ők valamennyien az info@amigeleken.hu címen jelezték szándékukat.


"solika" kommentben jelezte, hogy két darab, jó állapotban levő heverőt küld a viharkárt szenvedett családnak.


A gyűjtés továbbra is folytatódik, várjuk a további felajánlásokat és pénzadományokat!

Számlaszám: 12010501-01072910-00100009 (Polgár Alapítvány). Megjegyzésbe: Laci"


A külföldről történő utaláshoz szükséges adatok a következők:

Polgár Alapítvány, IBAN száma:HU80 1201 0501 0107 2910 0010 0009
BIC / SWIFT: UBRTHUHB
Raiffeisen Bank Zrt.



A csapat is összefogott Laciékért. Lipták Zoltán szerint ez természetes, hiszen Laci a csapat tagja és elmondása szerint a Kazahsztánban futballozó Elek Ákos is hozzájárult a gyűjtéshez.


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

13. dudik-attila |Válasz erre: 10. pinatinajkosz
2017-06-29 14:51:20 Piros öves, Őstag
Írtam
12. Krapulax |Válasz erre: 11. tb
2017-06-29 09:20:53 Piros öves, Őstag
Ehhez nem kell semmilyen kultúra, csak egy kis ész, mondjuk a biztosítók is olyan döglegyek, mint a bankok, kihúznak minen pénzt az ügyflből, de ha fizetni kell, akkor szaroznak, de akkor is megéri.
11. tb |Válasz erre: 9. fekete-peter
2017-06-29 09:08:14 Piros öves, Őstag
Nagyon kevés ember rendelkezik lakásbiztosítással, ennek nincs meg a kialakult kultúrája nálunk - sajnos.
Egy köszönetet most szerintem az RTL Klub is megérdemel, hogy nyilvánosságot adott a dolognak. Lipták előtt pedig le a kalappal, hogy kihangsúlyozta Elek Ákost és a komoly összeget. Ez kb már csapatszellem. :)
2017-06-29 08:54:47 Piros öves, Tag
Enyhén sérült,de javítható francia ágyat ingyen fel tudok ajánlani a családnak, vagy bármelyik Megyaszói rászorulónak, ha van aki leszállítja nekik. Aki tud ebben segíteni, privátban írjon és adom a telefonszámot! Köszönöm!
2017-06-29 08:46:48 Barna öves, Tag
Szép gesztusok, le a kalappal.

Azért legyen tanulság, hogy pl. ilyen esetekre is érdemes a lakásbiztosítást kötni, mert akkor a biztosító állná a kár jó részét! Nem tudom, ebben az esetben volt-e, remélem igen!
8. tb |Válasz erre: 7. toki
2017-06-29 08:44:43 Piros öves, Őstag
Abszolút.
7. toki*
2017-06-29 07:53:03 Fekete öves, Veterán
Ez a Elektől is nemes gesztus.
2017-06-29 07:31:43 Narancs öves, Tag
Szerintem nem a jatekosok es nem mások zsebében kellene turkalni egyeseknek, hanem elmenni a postara es feladni min. 1000 forintot.
2017-06-28 20:56:16 Fekete öves, Veterán
"A csapat is összefogott Laciékért. Lipták Zoltán szerint ez természetes, hiszen Laci a csapat tagja és elmondása szerint a Kazahsztánban futballozó Elek Ákos is hozzájárult a gyűjtéshez."
RTL Klub híradó - lásd a cikk végén!
4. kerecsen
2017-06-28 20:39:17 Piros öves, Őstag
Remélem a klub, mint munkáltató is beszállt egy komolyabb összeggel, akár mint megelőlegezett prémium. Szerintem ez a minimum, mivel Laci egy nagyon ígéretes tehetség, aki ráadásul már az első csapattal készül.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...