Banner

Geri Gergely: Szükségünk van a három pontra

Szerző: Jáborcsik András | 2020-12-19 15:11:00

A DVTK új vezetőedzője, Geri Gergely harmadik mérkőzésén hazai pályán is bemutatkozik. A szombati mérkőzés előtt arról kérdezte őt a dvtk.eu, hogy mi kell a ZTE elleni sikerhez.


Geri Gergely első mérkőzésén jól tartotta magát a DVTK, az utolsó percben egy megpattanó lövés miatt kapott ki az MTK ellen, a másodikon viszont öt gólt kapott a Honvédtól. Melyik a fájóbb vereség?

Mindkettő egyformán fájó - sóhajtott a vezetőedző. - Az MTK elleni találkozó nagyon sokat kivett a csapatból, és ez rányomta a bélyegét a Honvéd elleni bajnoki első félidejére. A második félidőre jól mentünk ki, aktívan játszottunk, támadtunk, gólt szereztünk, így szeretnénk játszani a későbbiekben. A harmadik könnyű gól azonban mindent eldöntött.



Ha jól értjük, akkor megvan a ZTE elleni siker kulcsa: a jó húsz percből kell jó 40-60-90 percet kerekíteni, valamint hátul el kell kerülni a hibákat. És akkor következzen a kérdés nehezebbik része: mi ennek a módja?

Csütörtökön a regenerációra helyeztük a hangsúlyt, majd péntek délután már kifejezetten a ZTE ellen készültünk videóztunk, utána pedig a gyepen gyakoroltuk a taktikát - tájékoztatott. - Sok múlik azon, milyen állapotban lesznek szombaton a játékosok. Minél frissebbek leszünk, annál nagyobb esélyünk lesz a sikerre. Az erőnlét mindennek az alapja, arra lehet felépíteni a taktikát, mert futás nélkül nincs profi labdarúgás. Ha frissek lesznek a lábak és a fejek, akkor könnyebb lesz kiküszöbölni a hibákat is, mert nem csak a Honvéd, hanem az MTK ellen kapott gól is elkerülhető volt. A ZTE ellen hátul nullára kell lehozni a mérkőzést, és akkor elöl egy villanás is győzelmet ér.
Nekünk most minél több edzésre, minél több gyakorlásra lenne szükségünk, ehelyett hét nap alatt három bajnokit játszunk, jelen pillanatban ellenünk játszik az idő. A program adott, emiatt azzal kár foglalkozni, a mi feladatunk az, hogy a mérkőzések között rendelkezésre álló két napot minél hatékonyabban használjuk ki.


Kattints ide és olvasd el a teljes cikket a dvtk.eu-n >>>>>>>


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
6. kohasz
2020-12-19 20:38:40 Barna öves, Fanatikus tag
Gergely! Ha nem akarod a következő éveidet feláldozni, akkor most szabjál rövid határidővel nem teljesíthető feltételeket a vezetőknek. Nem tudom ki és mivel csalt ide, de gondolom nem erre számítottál mint a szurkolók sem. Ha meg közölték esetleg, hogy a kiesés a cél és ezek után vállaltad el akkor inkább most lépjél.
5. vebgy* |Válasz erre: 3. toki
2020-12-19 18:39:39 Fekete öves, Veterán
Pont ezt vártam...egy fejben már régen kiesett , morálisan nulla csapat ellen...Nyugodtan már most el lehet köszönni a kerékkötőktől, ezeket az eredményeket az nb 3-as tartalék is hozná.
4. vebgy*
2020-12-19 18:37:31 Fekete öves, Veterán
De a pöcsfejeket a csapatban nem igazán érdekli a 3 pont....
3. toki*
2020-12-19 18:15:04 Fekete öves, Veterán
Az zavar Isten igazából, hogy ezt a ZTE-t 1 komolyabb nb2-es csapat verné. Erre ITTHON ők dominálnak! Szégyen gyalázat!
2020-12-19 16:12:29 Narancs öves, Lelkes újonc
Húha! Nincs tolongás itt.Érthető.
Próbálok ráhangolódni .Nézem a Paksot. Jók voltak a nersasok ellen.
Valaki mondja meg nekem , hogy mit követett el a Hegedűs, ami miatt kiállították? Néztem élőben, lassítva előlről hárulról de én nem látom.
1. elzett
2020-12-19 15:16:43 Piros öves, Őstag
"Az erőnlét mindennek az alapja, arra lehet felépíteni a taktikát, mert futás nélkül nincs profi labdarúgás."
És az erőnléti edző fizetést is kap ezért...
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...