Galanisz: Ez az a kihívás, amire szükségünk van

Az elmúlt évtized magyar hokijának meghatározó alakja az 1988-as születésű Galanisz Nikandrosz, aki július 14-én ünnepelheti kereken 30. születésnapját. Most nagy kaland előtt áll a kiváló támadó: csapatával, a DVTK Jegesmedvékkel a szlovák Extraligában kell helytállnia szeptembertől.

Ha egy jégkorongozó – játsszon bármely bajnokságban – tíz szezonon keresztül pont/meccs átlagon vagy akár messze efölött produkál, akkor nehéz nem azt mondani rá: klasszis. A magyar hokiban sem tapossák sűrűn egymás korcsolyáját az ilyen teljesítményre képes játékosok. Galanisz Nikandrosz közéjük tartozik. 2006-ban alig 18 évesen mutatkozott be a felnőttek között a magyar bajnokságban, rögtön a fentiekhez közelítő eredményességgel, amennyiben a Dunaújvárosi Acélbikáknál 34 meccsen 29 pontot (12 gól, 17 assziszt) íratott a neve mellé. A két évvel később indult MOL Liga nem kis részben róla is szólt, hullámvölgyek nélkül hozta a tőle várt teljesítményt rendre. Néhány kiragadott adat: 2009/10-ben 21 meccsen 44 pontig jutott a DAB-ban, 2012/13-ban 66 alapszakasz- és 12 rájátszáspontig, valamint második ligagyőzelméig, a Jegesmedvék második bajnoki címéhez 58+7, a harmadikhoz 53+14 egységgel járult hozzá. Két csapatában – 2015-ben jött el anyaegyesületétől – összesen négy első helyet hódított el a ligában, így aztán van rálátása arra, mennyit fejlődött a magyar bázisú nemzetközi pontvadászat a start óta eltelt évtizedben.

“Amikor 12 éve felkerültem a felnőttek közé, teljesen más hokit játszottunk, mint most. Manapság sokkal gyorsabb a játék, technikásabbak a hokisok, ez a fejlődés Magyarországon egészen látványos. Akkor olyan játékosok mellé kerültem, mint Ladányi, Szélig, Vas Márton, és belecsöppentem a nagyon éles Dunaferr–Volán-rivalizálásba. Ráadásul sokkal nagyobb volt a szakadék az utánpótlás- és a felnőttcsapatok színvonala között. Szóval nem volt könnyű hozzászokni.”

A körülmények nagyságrendekkel voltak rosszabbak, a jelenlegi 8-10 helyett csupán 6-7 hónapig tartott a szezon. “Az akkori nyári felkészülés mai szemmel már viccesnek tűnik. Eljártunk a strandra lábtengózni, esetleg teniszeztünk is mellette, de igazából egy-másfél hónapig pihentünk, és csak augusztusban kezdtük a felkészülést. Nem volt erőnléti edző, nem kaptunk a nyári hónapokra egyéni edzéstervet, a csapat mellett csak egy gyúró és egy orvos volt, minden bajunkkal őket kerestük. Manapság profik a körülmények, remek edzők irányítása, útmutatása mellett készülünk ilyenkor is. Nem is tehetünk mást, ha a szezon alatt megfelelően akarunk majd teljesíteni.”

fotó: Mudra László (jégkorong blog)

A kívülállónak úgy tűnhet, Galanisz másodszor került hasonló helyzetbe: olyan csapatban játszik, amelyre a szurkolók egy része azt mondja, tovább kellett lépnie. A DAB Docler a 2011/12-es szezonban – miután az EBEL-hez nem sikerült csatlakoznia – az osztrák másodosztályban is próbálkozott. “Megmondom őszintén: én akkor nem éreztem úgy, hogy kinőttük volna a MOL Ligát, igaz, az előrelépést jó ötletnek tartottam. Abban a szezonban az igazi kihívást az jelentette számunkra, hogy a magyar alapszakasz mellé rengeteg osztrák mérkőzés is jött, meg persze a Kontinentális Kupa, és ez a rájátszásokkal együtt összességében a korábbinál jóval nagyobb terhelést jelentett számunkra, rengeteg utazással. Ám akkor tényleg olyan edzőnk volt Stephan Lundh személyében, akivel szintet tudtunk lépni. Személy szerint nem éreztem erősebbnek az osztrák másodosztályt, hiába estünk ki a negyeddöntőben, majd nyertük meg a MOL Ligát. A jelenlegi helyzet kicsit más. Három éve folyamatosan a MAC Budapesttel vívtuk a döntőt, emiatt ez a két csapat mindenképpen kiemelkedett. Remélem, nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom: most tényleg helybenjárás lett volna az Erste Ligában maradnunk.”

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás: jegkorongblog.hu