Banner

Futács és Elek is a Videotonnál kötött ki

Szerző: Jáborcsik András | 2019-01-13 00:04:00

„Nem tárgyalunk magyar klubokkal Márkóról. Több külföldi érdeklődés is befutott, jelenleg nem opció az, hogy Futács Márkó a Diósgyőr labdarúgója legyen”


Filipovics Vladan, Futács ügynöke nyilatkozta ezt egy héttel ezelőtt a nemzetisport.hu-nak, miután az amigeleken.hu-n megjelent a hír, miszerint nagy valószínűséggel Diósgyőrben folytatja pályafutását a 28 éves támadó, aki augusztus óta csapat nélkül van. Futács szerződését ugyanis tavaly nyáron felbontotta a Hajduk Split és a magyar csatár szabadon igazolhatóvá vált.

Szeptemberben a III. Kerületi TVE-nél edzett, majd az MTK edzéseit látogatta és várta a kínálkozó lehetőséget. A mi információink szerint Futács az állandó játéklehetőség miatt választotta volna a DVTK-t, annak érdekében, hogy a több hónapos kihagyás után újra felépíthesse magát és a bajnokságot követően újra nívós külföldi bajnokságban folytathassa pályafutását.

Filipovics azzal cáfolta értesüléseinket, hogy elsősorban külföldi folytatásban gondolkodnak. Nos, úgy tűnik, egy hét alatt sokat fordult a világ és annak ellenére, hogy az ügynök szavait idézve:

a januári átigazolási időszak csak most kezdődött,


elfogadták egy magyar csapat szerződés ajánlatát. Az idő természetesen választ ad majd arra, hogy Futács helyesen döntött-e, amikor ügynökére hallgatott. Rövidesen kiderül, hogy kap-e majd elegendő játékidőt a Videoton szerb trénerétől . Az nso egyik kommentelője szerint, ha a mezére Futács helyett a Futics nevet nyomnák, akkor talán nagyobb esélye lehet a csapatba kerülésre a délszláv játékosoktól hemzsegő csapatban.


Elek Ákos esetében más a leányzó fekvése. A diósgyőri szurkolók másik vágyálma az volt, hogy a kazah Kairat Almaty-tól távozó játékos esetleg a DVTK-ban folytaja majd pályafutását. Mivel azonban a 48-szoros válogatott középpályást csak a Videoton kereste meg, Elek úgy döntött, hogy Fehérváron futballozik tovább. Elmondása szerint nagy álma a Bajnokok Ligája- vagy az Európa Liga csoportköre, ennek eléréséhez pedig itt mutatkozik lehetősége. Az ő esetében is kérdéses lehet, hogy be tudja-e majd verekedni magát a fehérváriak kezdőcsapatába.

Döntésének hátteréről így nyilatkozott Elek:

„Volt közeli országból megkeresésem, de az nem titok, hogy ha nem keresett volna meg a Videoton, akkor nem szerződöm haza, mivel a Diósgyőrtől nem érkezett semmiféle megkeresés. Én pedig csak akkor fogok másik magyar csapatban játszani, ha ebben a két klubban nem számítanak rám.


Mindkettőjük további pályafutásához sok sikert kívánunk!




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 > 

17. miskolci
2019-01-13 14:43:16 Barna öves, Fanatikus tag
Nem lepődnék meg, ha kölcsönbe egyszer nálunk kötne ki valamelyikőjük. Ami biztos, hogy padozni nem akarnak,ráadásul mindenki profitálhat is belőle... egy ilyen opció benne van, lehet a pakliban, bàr én ezzel nem számolok. Ráadásul fiatalításos, kézifékes gazdálkodás folyik nálunk legalábbis a játékosok terén......
16. dvtk64
2019-01-13 11:15:20 Piros öves, Fanatikus tag
Két három edzőmeccs után látni lehet majd, hogy az első csapat közelébe kerülnek-e. Ha nem, három csapatba küldhetik őket kölcsönbe: felcsút, eszék, Diósgyőr (az edző szerelések szponzorálása mellé).
15. gus
2019-01-13 10:44:18 Fehér öves, Újonc
A Vidi egy játékostemető. Harmadik csapatba jók lesznek, a Délszláv "válogatott" mellé úgysem férnek be. Korábban a Fradi csinálta ugyanezt, hogy mindenkit leigazolt, csak, hogy ne másik csapat erősödjön. Aztán a játékos fél év múlva rájön, neki ez nem buli, hogy csak padon ül és közben kiöregszik. Anyagilag ez hosszú távon nem finanszírozható stratégia, és a játékosnak sem jó, hogy alig játszik. Persze a Vidinél az anyagiak nem számítanak, ezek a játékosok meg már amúgy is a múltat képviselik. Ákos itt még lehetett volna VALAKI, ott meg majd 10 középpályás mellett szépen, lassan elfelejtik.
14. norbee |Válasz erre: 12. samanhegy
2019-01-13 10:43:18 Barna öves, Tag
Ez franko, adom.
13. norbee
2019-01-13 10:42:53 Barna öves, Tag
Elek Akost meg sem kereste a vezetöseg... es akkor itt a helye a rengeteg bocsanatkeresnek Elek Akostol amiert a föld ala lett szidva, hogy nem ide igazolt. Kezdve az 1910 faszbuuukosokkal (nem erdekel, hogy melyikötök rakta fel). Oh wait! Ahhoz gerinc is kellene!

Egyebkent pedig semmi esely nem volt egyik jatekosra sem. A Szivicsbeli idök elmultak. Kupadöntö közelebe majd megint 30 ev mulva fogunk jutni ellophato allami TAO-mgatas nelkül tesco gazdasagos költsegvetessel.
12. samanhegy
2019-01-13 10:39:00 Piros öves, Őstag
Magasról teszek rá, hová igazoltak. Akik felhúzzák a Diósgyőr mezét, azoktól várok fasza meccseket, győzelmeket, stabil első osztályú szereplést. Klubvezetés, értitek???!!! Ha nem, akkor menjetek a vérbe!
11. kohasz
2019-01-13 10:24:57 Barna öves, Fanatikus tag
Szerintem ők is tisztában vannak azzal, hogy jó esetben néha a kispadon is ülhetnek. Mind a ketten inkább a pénzre hajtanak és akik diósgyőri szívet emlegetnek azok nagy tévedésben élnek. Külföldön sem marasztalták őket.
2019-01-13 10:16:11 Narancs öves, Lelkes újonc
A régi Elekre szűkség lett volna,de csak a régire...ahogy Futácsra is!Hangzatos nyilatkozatok mind2fél részéről,mögötte meg semmi,csak a pénz,a pénz..Szívesebben nézem majd a kis Farkast és a fiatalokat akik Diósgyőri szível harcolnak,mint őket akik eladták magukat a pénznek.
9. Bandi65
2019-01-13 10:00:33 Lila öves, Tag
Nekem az a véleményem,hogy minkét játékosnál elsősorban az anyagiak döntöttek!És persze .....ICS úr ügynöki tevékenysége is! Az a régi Diósgyőri szív,már régen kihalt! Ennek ellenére,én sok sikert kívánok nekik! A vidi kispad biztosan "hosszabb" lesz, de félő,hogy az ex DVTK-s focisták többet fogják koptatni,mint a pályán a "füvet"!
8. wexeye
2019-01-13 09:56:43 Piros öves, Őstag
Jó padozást,fiúk! Eleket értem,Futácsot kevésbé. Mindenki fehérvárra!!! Február 9

 < 1 23 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...