Banner

Futács és Elek is a Videotonnál kötött ki

Szerző: Jáborcsik András | 2019-01-13 00:04:00

„Nem tárgyalunk magyar klubokkal Márkóról. Több külföldi érdeklődés is befutott, jelenleg nem opció az, hogy Futács Márkó a Diósgyőr labdarúgója legyen”


Filipovics Vladan, Futács ügynöke nyilatkozta ezt egy héttel ezelőtt a nemzetisport.hu-nak, miután az amigeleken.hu-n megjelent a hír, miszerint nagy valószínűséggel Diósgyőrben folytatja pályafutását a 28 éves támadó, aki augusztus óta csapat nélkül van. Futács szerződését ugyanis tavaly nyáron felbontotta a Hajduk Split és a magyar csatár szabadon igazolhatóvá vált.

Szeptemberben a III. Kerületi TVE-nél edzett, majd az MTK edzéseit látogatta és várta a kínálkozó lehetőséget. A mi információink szerint Futács az állandó játéklehetőség miatt választotta volna a DVTK-t, annak érdekében, hogy a több hónapos kihagyás után újra felépíthesse magát és a bajnokságot követően újra nívós külföldi bajnokságban folytathassa pályafutását.

Filipovics azzal cáfolta értesüléseinket, hogy elsősorban külföldi folytatásban gondolkodnak. Nos, úgy tűnik, egy hét alatt sokat fordult a világ és annak ellenére, hogy az ügynök szavait idézve:

a januári átigazolási időszak csak most kezdődött,


elfogadták egy magyar csapat szerződés ajánlatát. Az idő természetesen választ ad majd arra, hogy Futács helyesen döntött-e, amikor ügynökére hallgatott. Rövidesen kiderül, hogy kap-e majd elegendő játékidőt a Videoton szerb trénerétől . Az nso egyik kommentelője szerint, ha a mezére Futács helyett a Futics nevet nyomnák, akkor talán nagyobb esélye lehet a csapatba kerülésre a délszláv játékosoktól hemzsegő csapatban.


Elek Ákos esetében más a leányzó fekvése. A diósgyőri szurkolók másik vágyálma az volt, hogy a kazah Kairat Almaty-tól távozó játékos esetleg a DVTK-ban folytaja majd pályafutását. Mivel azonban a 48-szoros válogatott középpályást csak a Videoton kereste meg, Elek úgy döntött, hogy Fehérváron futballozik tovább. Elmondása szerint nagy álma a Bajnokok Ligája- vagy az Európa Liga csoportköre, ennek eléréséhez pedig itt mutatkozik lehetősége. Az ő esetében is kérdéses lehet, hogy be tudja-e majd verekedni magát a fehérváriak kezdőcsapatába.

Döntésének hátteréről így nyilatkozott Elek:

„Volt közeli országból megkeresésem, de az nem titok, hogy ha nem keresett volna meg a Videoton, akkor nem szerződöm haza, mivel a Diósgyőrtől nem érkezett semmiféle megkeresés. Én pedig csak akkor fogok másik magyar csapatban játszani, ha ebben a két klubban nem számítanak rám.


Mindkettőjük további pályafutásához sok sikert kívánunk!




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 > 

27. vebgy* |Válasz erre: 24. diosgyori
2019-01-14 10:25:59 Fekete öves, Veterán
Futács az érdekes a történetben valóban...Elek többet lesz a pályán, mint ő - Márkónk sokat fog kispadot melengetni.
26. toki*
2019-01-14 08:20:29 Fekete öves, Veterán
Mindkettőnek sok sikert kívánok! Ezt a klubhűséget, és klubot megszerető játékosokat Isten igazából akkor tudná k megítélni, ha legalább "hasonló hendikeppel indulnánk". Tehát nem a kieső helyért folytatnánk a harcot, hanem mondjuk a dobogón telelnénk, közbe megcélozva akár a bajnoki cím. Ezután jöhetnének az anyagi igények. Majdan a válogatottal kapcsolatos dolgok. stb. Ameddig ezek a dolgok nem lesznek meg, addig álmodozhatunk Elek és Futi szintű játékosokról, sajnos. Ez van, ezt kell elfogadni, és más nincs, mint a fiataljainknak drukkolni. Bár én még mindig jobban örülök ennek, mert lehet jönnek a Vidiből ide játékosok, és akkor már nem lesznek kiesési gondjaink. Gondolok itt pl.: Bereczre, Tamás Krisztiánra, esetleg Géresire ha felépül stb.
25. toki*
2019-01-14 08:13:40 Fekete öves, Veterán
Ott a pont.
24. diosgyori
2019-01-13 21:57:48 Barna öves, Tag
Háááát gyerekek én csak ámulok rajtatok.....

Elfelejtettétek, hogy Ákos amikor itt volt, legalább 2x "kihúzta" a klubot a szarból, és nekünk szurkolóknak mit adott???
Persze vérzik nekem is a szívem, de mit vártunk? Hívták? Nem! Céljai vannak még? Igen! Nálunk erre van esélye? Nincs!!! Akkor mit akarunk???

Futi más tészta, ő még külföldben gondolkodik, itt felépíthette volna magát.... őt nem értem....

Na azért hajrá DIÓSGYŐR!!!!!!
23. Kavics
2019-01-13 21:11:55 Zöld öves, Tag
Gyerekek ne ringassuk álomba magunkat. Eleket nem akarta Fernando, mert a személyisége hasonló mint az Ugrai Lipták, Busai trió. Mevoungu, meg Futi térde meg kockázatos dolog, és ennyi. A téma ki van merítve
22. pe-pe |Válasz erre: 19. vebgy
2019-01-13 17:47:21 Lila öves, Tag
Szabó Bence egy ilyen lehet, amennyiben a kölcsönből véglegesítik a szerződését, valamint a saját utánpótlásból felhozott játékosok is ilyenek lehetnének. Egyenlőre csak lehetnének, mert azért ugye az NB3-ban pallérozódó saját nevelésű srácok a harmadosztályban nem igazán eredményesek, tőlük nem lehet csodát várni. Nem azért mert rossz játékosok, hanem mert nincs annyi rutinjuk, hogy érdemben segítenék az első csapatot. Egy NB3 után elég éles váltás az NB1 egy fiatal játékosnak.
Ezért lenne jó minél több fiatalt NB2-be kölcsönadni olyan szerződéssel, ami garantálna számukra bizonyos játékpercet. Ott, aki ki tud emelkedni máris hosszabb távon számolnának vele, persze egy kövérebb fizetéssel.

Hirtelen nem is tudom kik vannak most kölcsönadva és melyik csapatokhoz, de emlékeim szerint Óvári Balmazújvárosba lett lízingbe adva.
Egyébként lehetne egy jó cikket írni arról a diósgyőri reménységekből, akikből nem lett semmi. Na jó ez így túl erős, akikből nem lett NB1-es játékos.
21. g-szektor
2019-01-13 15:58:39 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Hát ez szép játékosok itt sehol igazgatók dögivel... máshol a kispad is 10x annyit ér mint nálunk.

Csak megjegyzem Szikszón újra van csapat a körzetiben... igaz még csak önszerveződésből, de ha majd beszáll az önkormányzat és a Hell kitudja kivel fognak majd indulási jogokat cserélni.
20. vebgy* |Válasz erre: 12. samanhegy
2019-01-13 15:46:41 Fekete öves, Veterán
Ennyi !
19. vebgy* |Válasz erre: 18. pe-pe
2019-01-13 15:44:43 Fekete öves, Veterán
...persze hol vannak azok a jóképességű fiatal játékosok, akik éhesek a sikerekre...
18. pe-pe
2019-01-13 15:22:28 Lila öves, Tag
Elek Ákos és Futács Márkó fizetési igényét szerintem nem tudta vagy akarta bevállalni a diósgyőri vezetés.
Legalábbis én szerintem ezért nem is keresték Eleket Diósgyőrből.
Itt úgy gondolom előre tekintenek és a fiatalabb jó képességű játékosok felé próbálnak nyitni, akik még nem futottak be. A lehívható TAO-s pénzt is megfelezte már erre az évre a kormány, úgyhogy ezen nincs mit csodálkozni.

Viszont, igazán nyerő típusú, meccseket eldönteni képes, rutinos játékosok nélkül megint csak izgulni kell majd a bajnokság végén.
Kár, hogy nem ide igazolt legalább az egyikőjük, de azért nem bánkódom ezen.
Sok sikert nekik a Vidiben, persze ne ellenünk! ;)

 < 12 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...