Banner

Folytatódik az együttműködés a DVTK és a Kolorcity Kazincbarcika SC között

Szerző: objektív | 2020-07-24 08:30:00

Folytatódik az idén februárban megkötött kooperációs együttműködés a DVTK és a Kolorcity Kazincbarcika SC között, aminek keretében négy diósgyőri korosztályos válogatott labdarúgó (Korbély Kristóf, Orosz Donát, Szűcs Kornél és Tóth Borisz) is pályára léphet az NB II.-ben, ha az adott hétvégén nem kap szerepet, vagy csak kevés játéklehetőséghez jut az élvonalban.

A kazincbarcikai klub a nyár folyamán teljes arculatváltáson ment át, melynek következtében Kolorcity Kazincbarcika SC néven vesznek részt a következő bajnokságban. Az előző, koronavírus által félbeszakított idényt a Merkantil Bank Liga 14. helyén zárta a sárga-kék együttes. A csapatnál a nyár folyamán két edzőváltás is történt, előbb Boér Gábor váltotta Dzurják Józsefet a barcikai kispadon, majd a fiatal vezetőedzőt kinevezték az élvonalbeli Zalaegerszeg élére. Az így megüresedő pozíciót a DVTK egykori meghatározó játékosa, majd megbízott vezetőedzője, Vitelki Zoltán vette át Kazincbarcikán, aki a 2017/2018-as szezonban irányította a csapatot.

- Nem csupán egy együttműködésről van szó, amely létrejött két komoly klub között, hiszen a DVTK mint a régió legnagyobb klubja, valamint Kazincbarcika futballklubként a régió harmadik legnagyobb egyesülete között egy kooperációnak a folytatásáról van szó - kezdte Benczés Miklós, DVTK sportigazgatója. - Több megkeresésünk is volt a régióból, valamint régión kívüli kluboktól, amely együttesek jelezték, hogy szívesen lennének a DVTK társegyesülete, valamint vitték volna az akadémistáinkat. Ez nagyon megtisztelő és elismerése a nálunk zajló munkának. Azonban nem véletlenül döntöttünk továbbra is a Kazincbarcika mellett, hiszen egy jól működő kapcsolatot szeretnénk tovább ápolni. Ebben kiváló partner Koszta Péter és a Kazincbarcika egyesülete.

A kooperációs szerződés keretein belül a DVTK négy fiatal labdarúgója, Korbély Kristóf, Orosz Donát, Szűcs Kornél és Tóth Borisz szerepelhet a Vitelki Zoltán vezette Kazincbarcika soraiban a következő idényben.

- Ahogy már mondtam nem csak egy egyszerű együttműködésként tekintünk erre a kooperációra - folytatta Benczés Miklós. - Ez egy nagyszerű lehetőség is, amely mind a két klub számára pozitívumokkal bír, amelyben mind a szakvezetők, mind a játékosok megtalálhatják a lehetőséget. Ha a DVTK-t nézzük, akkor a fiataljaink az NB I.-es és az NB III.-as szereplés között egy olyan állomást találhatnak, amely segíti az egyéni fejlődésüket, ami egyértelmű érdekünk. Reméljük, hogy a következő szezonban is sok-sok játékpercet tudnak majd eltölteni fiataljaink a másodosztályban.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45

8. beli1 |Válasz erre: 2. KáGábor
2020-07-24 10:39:40 Piros öves, Fanatikus tag
Szerinted egy csapat èpìtès szempontjábòl mennyire jó hogy csak úgy beállitanak pènteken hogy hètvègèn játszanak vagy 2 en. Aki meg edzett meg Barcika tagja csücsülhet. . De hát a pènz nagy úr
7. beli1 |Válasz erre: 4. tamaskpt
2020-07-24 10:38:02 Piros öves, Fanatikus tag
Van aki lent edz Barcikán ès edzőmeccsen is játszott már most is. Elmèletileg itt edzeken ès pènteken kb edzenek Barcikán aki ott játszik hètvègèn
6. tamaskpt |Válasz erre: 5. zaphod
2020-07-24 10:32:10 Piros öves, Őstag
Sehogy nincs értelme az egésznek, de nem merik bevállalni a fakócsapatok NB2-be visszaengedésének arcvesztését.
5. zaphod |Válasz erre: 4. tamaskpt
2020-07-24 10:27:58 Fekete öves, Őstag
ennek még kevesebb értelme lenne.
4. tamaskpt |Válasz erre: 3. zaphod
2020-07-24 10:22:19 Piros öves, Őstag
Szerintem le vannak adva Barcikára edzeni, aztán ha az anyacsapat szól hogy szükség van rájuk, akkor edzenek a csapattal együtt.
3. zaphod
2020-07-24 09:51:45 Fekete öves, Őstag
Engem amúgy érdekelne hogy a gyakorlatban ez hogyan működik. Az említett srácok a mi felnőtt keretünknek a tagjai, így velünk edzenek (gondolom). ezzel együtt reális az, hogy vasárnap aztán barcikaiként játszanak úgy, hogy nem is edzettek a csapattal? Vagy edzenek mindkét csapatnál? Ha igen, az hogy működik?
2. KáGábor* |Válasz erre: 1. tamaskpt
2020-07-24 09:47:34 Fekete öves, Veterán
Bravó....
1. tamaskpt
2020-07-24 09:23:25 Piros öves, Őstag
Részvétem nekik.

 < 1 2 3 45

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...