Banner

Feczkó Tamás: Tavasszal is szeretnénk kupameccset játszani

Szerző: amigeleken.hu | 2020-10-28 18:18:00

Feczkó Tamás a DVTK továbbjutását várja a Békéscsaba elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzésen, amit csütörtök 16 órától játszanak a csapatok.

A dvtk.eu vezetőedzőnket kérdezte a kupameccsről.


Vasárnap magabiztos és jó játékkal győzött a DVTK, megkönnyítette ez a felkészülést a csütörtöki mérkőzésre?

Minden győzelem jót tesz a csapatnak, a PAFC elleni sikernek is éreztem a hatását az öltözőben, hiszen egy negatív sorozatot zártunk le - válaszolt Feczkó Tamás. - De tudjuk, hogy még ennél is több van a csapatban, amit Békéscsabán is be fogjuk bizonyítani.

A Békéscsaba jelenleg a Merkantil Bank Liga 4. helyén áll 13 meccsen szerzett 23 ponttal (6 győzelem, 5 döntetlen, 2 vereség, 19-14-es gólkülönbség). A MOL Magyar Kupa 7. fordulójában pedig Vácott győztek 4-1-re (gólszerzők: Gránicz Patrik /2/, Máris Dominik, Szabó Péter).



A Békéscsaba a bajnokságban bizonyította, hogy feljutásra esélyes csapat, akik szervezett játékot mutatnak be, és a keretben több egykori élvonalbeli játékos is található (A Békéscsaba 1912 Előre kerete itt böngészhető - a szerk).

Az elmúlt hétvégén hazai pályán szenvedtek 3-0-ás vereséget szenvedtek, és a hivatalos honlapjukon megjelent információk szerint többen is pozitív PCR teszt miatt nem léphetnek pályára.

- Én nagyon nehéz mérkőzésre számítok, a legerősebb felállású Békéscsaba ellen készülünk - reagált a sportszakember -, és majd egy órával a mérkőzés előtt meglátjuk, kik szerepelnek ellenfelünk kezdőcsapatában. Sokkal több értelme van magunkkal foglalkozni, a begyakorolt taktikai elemeket szeretném csütörtökön is viszontlátni a pályán. Csak a továbbjutás lebeg a szemünk előtt, de nem azért, mert egy másodosztályú csapattal találkozunk, hanem azért, mert tavasszal is szeretnénk kupameccset játszani.

A kupamérkőzéseken lehetőség nyílik rotálni a csapatot.

Egy olyan sorozat második mérkőzése következik szerdán, amikor 13 nap alatt négyszer lép pályára a csapat. Sérülés miatt mindenképpen változtatni kell a legutóbbi kezdőcsapaton, de ezen kívül is lehetőséget kapnak olyanok, akik az elmúlt időszakban jól dolgoztak, de kevesebb percet kaptak. A nagyon jó formában lévő Molnár Gábor sérülés miatt még mindig nem edzhet a csapattal, hiába várjuk nagyon a visszatérését, és a vasárnap sérülés miatt lecserélt Hysen Memolla sem tart a csapattal Békéscsabára, valamint Vági András sem áll rendelkezésre.

A versenykiírás szerint amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, akkor 2x15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét csapat azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, akkor a 11-es rúgások döntenek. Gyakorolták a labdarúgók- a büntetőket? - zártuk a kérdések sorát.

Az edzések többségének a végén a játékosok lehetőséget kapnak az egyéni gyakorlásra, ki a keresztpasszait tökéletesíti ilyenkor, ki pedig a szabadrúgásokat, büntetőket gyakorolja. Kedden is így történt.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

2020-10-29 00:30:16 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Szerencsétlen most abban a helyzetben van, hogy bármit mondhatna. Megértelek Titeket is.
3. szombatondelelott* |Válasz erre: 2. szaky
2020-10-28 19:49:37 Fekete öves, Veterán
Nem akarunk, hanem fogunk! :-)
2. szaky
2020-10-28 19:33:36 Barna öves, Fanatikus tag
Nem szeretnénk, hanem akarunk.
Leszokhatna már erről a szeretnénk dumáról, mert ez így nagyon langyi.
2020-10-28 19:25:45 Fekete öves, Veterán
"Az elmúlt hétvégén hazai pályán szenvedtek 3-0-ás vereséget szenvedtek, és a hivatalos honlapjukon megjelent információk szerint többen is pozitív PCR teszt miatt nem léphetnek pályára."

Elnézést, véletlenül sem kekeckedni akarok, pont azért szúrt szemet, mert ez az oldal körökkel veri helyesírásban, mondatszerkesztésben az internetes cikkek 97%-át...és most csak azokat vettem figyelembe, ahol fizetésért verik a klaviatúrát az "újságírók".

Hajrá Diósgyőr, hajrá Amígélekén!

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...