Banner

Feczkó Tamás: Győzni kell!

Szerző: Jáborcsik András | 2020-10-24 15:38:00

A DVTK vasárnapi mérkőzése előtt Feczkó Tamás vezetőedző elmondta, ezúttal csak a cél számít, nyerni kell a PAFC ellen.


Múlt szombaton vereséget szenvedett Budafokon a DVTK, a dvtk.eu elsőként azt kérdezte meg Feczkó Tamástól, hogy mit lehet tanulni a mérkőzésből?

A budafoki mérkőzés legfontosabb tanulsága, hogy az ellenfél kapuja előtt a helyzeteinknél jobban kell koncentrálni, míg hátul fegyelmezettebben kell védekezni, nem kaphatunk újabb könnyű gólokat - válaszolt. - Egyetlen idei mérkőzésünket sem tudtuk kapott gól nélkül lehozni, ráadásul az utóbbi négy találkozón mindig mi futottunk az eredmény után, ezzel a magunk dolgát nehezítettük meg.

Vasárnap 19:30-tól a PAFC lesz az ellenfél. A felcsúti csapat három győzelemmel és három vereséggel a tabella 6. helyén áll, legutóbb hazai pályán szemvedett vereséget az MTK ellen.

Vasárnapi ellenfelünk játékoskerete rendkívül bő, ugyanakkor erős is mert akár két hasonló képességű csapatot is ki tudnak állítani. A kiváló idegenlégiósok mellett a saját nevelésű fiatalok bebizonyították idén, hogy lehet rájuk számítani.

A DVTK az előző bajnokságban kétszer döntetlent játszott a sárga-kék ellen, egyszer pedig vereséget seznvedett.

Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, ahol nekünk minden körülményt figyelmen kívül kell hagyni annak érdekében, hogy nyerni tudjunk - szögezte le a vezetőedző. - Az előző bajnokságban kétszer is hasonló körülmények között kaptunk ki, ma is bennünk van emiatt a tüske. Illetve négy vesztes mérkőzést követően ki kell lábalnunk ebből a sorozatból.

Budafokon sérülés miatt többen is hiányoztak a csapatból, kire lehet ezúttal számítani közülük?

Rui Pedro és Serhii Shestakov állapota javul, a csapattal edzettek, rájuk már szombaton is számíthatok. Ugyanakkor Molnár Gábor sérülése súlyosabb, és az egyéni edzéseket elkezdő Vági Andrásnak is időre van szüksége a visszatéréshez.

A végére hagytuk a legnehezebb kérdést: hogyan lehet megnyerni a mérkőzést, és itthon tartani a létfontosságú három pontot?

Sokkal jobban kell küzdeni egymásért, és a védekezésünk agresszivitásán is változtani kell az eredmény érdekében. Ma a hogyan mellékes, csak a cél számít: nyerni kell! - vágta rá Feczkó Tamás.


Tovább a dvtk.eu-ra a teljes cikkre >>>>>>>>>


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45

2020-10-24 16:26:23 Piros öves, Őstag
Hétről hétre ugyanaz a süket duma. Ezeket mindenki tudja magától, ehhez nem kell edzőnek lenni. Szeretném látni, egyáltalán mit akarunk játszani, mert elképzelés az nincs.
6. vebgy* |Válasz erre: 4. köves
2020-10-24 16:20:53 Fekete öves, Veterán
Elő a balaclavákkal... !!
5. vebgy*
2020-10-24 16:19:55 Fekete öves, Veterán
Sajnállak Tamás...reménykedtem, hogy több jön ki a vezetőedzősködésedből...
4. köves
2020-10-24 16:18:54 Lila öves, Tag
Én megyek, ha maszkban, hát maszkban. Szeretem a focit és a Diósgyőrt.
Sajnos Feczkó hiteltelen lett a szememben. Az NB 1-ben az egyik leggyengébb edző, az elért eredményeket nézve, a játékosállomány és a szurkolók függvényében. Az ellenfélnél meg Hornyák az egyik legjobb. Lemeccseli Feczkót. Hozzátéve, ha a szokásos, " sok csatát megélt, tapasztalt" hátvédsorunk szerepel, garantált a kapott gól. A szokásos első 20 perc tesze-tosza játékát játszva, gyorsan meg is kapjuk.
Tiszta szívből remélem rám cáfolnak, felszántják a pályát és több gólt rúgunk mint a falu! Hajrá Diósgyőr!!!!
3. v1910
2020-10-24 15:53:06 Fekete öves, Őstag
.
2. v1910
2020-10-24 15:53:06 Fekete öves, Őstag
"Ma a hogyan mellékes, csak a cél számít: nyerni kell! - vágta rá Feczkó Tamás."
Ezzel kezdett akkor is, amikor idejött. Aztán azt ígérte, hogy a játék is szórakoztatóbb lesz. Megkapta hozzá a játékosokat. Mégsem lett, ráadásul az eredmények sem jöttek, és most megint itt tartunk. Megbuktál Tamás.
Holnap sima vereség, 0-3. Feczkó marad gondolom utána is.
1. KáGábor*
2020-10-24 15:49:49 Fekete öves, Veterán
Tamás, ezek szép szavak, de ettől most már több kell. Nyerni kellett volna múlt héten is, meg az azt megelőző fordulóban is... Kapjátok össze magatokat a stábban, kèrlek! Oldd meg!!! Elég legyen a meccs képétől független cserékből is!

 < 1 2 3 45

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...