Banner

Feczkó Tamás: Győzni kell!

Szerző: Jáborcsik András | 2020-10-24 15:38:00

A DVTK vasárnapi mérkőzése előtt Feczkó Tamás vezetőedző elmondta, ezúttal csak a cél számít, nyerni kell a PAFC ellen.


Múlt szombaton vereséget szenvedett Budafokon a DVTK, a dvtk.eu elsőként azt kérdezte meg Feczkó Tamástól, hogy mit lehet tanulni a mérkőzésből?

A budafoki mérkőzés legfontosabb tanulsága, hogy az ellenfél kapuja előtt a helyzeteinknél jobban kell koncentrálni, míg hátul fegyelmezettebben kell védekezni, nem kaphatunk újabb könnyű gólokat - válaszolt. - Egyetlen idei mérkőzésünket sem tudtuk kapott gól nélkül lehozni, ráadásul az utóbbi négy találkozón mindig mi futottunk az eredmény után, ezzel a magunk dolgát nehezítettük meg.

Vasárnap 19:30-tól a PAFC lesz az ellenfél. A felcsúti csapat három győzelemmel és három vereséggel a tabella 6. helyén áll, legutóbb hazai pályán szemvedett vereséget az MTK ellen.

Vasárnapi ellenfelünk játékoskerete rendkívül bő, ugyanakkor erős is mert akár két hasonló képességű csapatot is ki tudnak állítani. A kiváló idegenlégiósok mellett a saját nevelésű fiatalok bebizonyították idén, hogy lehet rájuk számítani.

A DVTK az előző bajnokságban kétszer döntetlent játszott a sárga-kék ellen, egyszer pedig vereséget seznvedett.

Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, ahol nekünk minden körülményt figyelmen kívül kell hagyni annak érdekében, hogy nyerni tudjunk - szögezte le a vezetőedző. - Az előző bajnokságban kétszer is hasonló körülmények között kaptunk ki, ma is bennünk van emiatt a tüske. Illetve négy vesztes mérkőzést követően ki kell lábalnunk ebből a sorozatból.

Budafokon sérülés miatt többen is hiányoztak a csapatból, kire lehet ezúttal számítani közülük?

Rui Pedro és Serhii Shestakov állapota javul, a csapattal edzettek, rájuk már szombaton is számíthatok. Ugyanakkor Molnár Gábor sérülése súlyosabb, és az egyéni edzéseket elkezdő Vági Andrásnak is időre van szüksége a visszatéréshez.

A végére hagytuk a legnehezebb kérdést: hogyan lehet megnyerni a mérkőzést, és itthon tartani a létfontosságú három pontot?

Sokkal jobban kell küzdeni egymásért, és a védekezésünk agresszivitásán is változtani kell az eredmény érdekében. Ma a hogyan mellékes, csak a cél számít: nyerni kell! - vágta rá Feczkó Tamás.


Tovább a dvtk.eu-ra a teljes cikkre >>>>>>>>>


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 > 

2020-10-25 06:34:42 Piros öves, Őstag
Feczkó, milyen 4 meccses szériáról beszélsz ember???? 20 meccs óta a legszarabb statisztikánk van, nemcsak itthon, de európai ligaszinten is 2 győzelemmel talán, meg annyi ponttal, amennyi egy mutáns katicabogárnak is van...A tavalyi szezon végén más Feczkó irányított egy másik DVTK-t, vagy mi a túró???? Netán a szurkolók tudathadadásosak?
26. kisbe
2020-10-25 02:01:38 Piros öves, Őstag
...arra riadtam álmomból hogy 4-1-re megvertük a Puskást..lehet nagyon bevacsoráztam, mert ekkora hülyeségeket nem szoktam álmodni...))
25. tomi87*
2020-10-24 23:53:49 Fekete öves, Veterán
24. tomi87*
2020-10-24 23:12:29 Fekete öves, Veterán
Andó-Szabó Sándor vezeti a DVTK - PAFC mérkőzést.
23. wexeye
2020-10-24 22:57:11 Fekete öves, Őstag
Egy esetleges győzelemmel is utolsónak maradni egy olyan bajnokságban,ahol a 2. hely és a 11.ik közt 5 pont van... Csak a bankkártya reklám jut eszembe: az élmény megfizethetetlen. Köszönjük mindenkinek! Le lehet adni a szerelést és a kulcsokat,viszlát soha többé Diósgyőrben!
2020-10-24 21:29:28 Fekete öves, Veterán
Huu Bacsa mit kapott...
21. adzsojev
2020-10-24 21:17:25 Narancs öves, Lelkes újonc
Nem olvastam el, ki-mit nyilatkozott, szerintem már nem érdemes. Folyamat- és szervezetfejlesztőként dolgozom már jó ideje és ami most egyértelműen kitűnik, az a morális válság. Ennek egyik első jele a belharcok, saját pecsenyék sütögetése, ami a vízhordókra/játékosokra is átragad, majd a tekintély elvesztése, eredménytelenség. Ez majdnem mindig fentről indul, céltalanságba torkollik. Hűűű, de sok ilyet láttam már. Itt pedig még a célok sincsenek normálisan megfogalmazva! Illetve vannak, de azok egyéni célok és nem publikusak.
Folyamatfejlesztésben ez kimondottan aranybánya lenne, csak legyen gyomra hozzá az ember fiának...
Leülök, megnézem, remélem győzni fogunk, blablabla.
A Diósgyőrnek drukkolok, nem ezeknek... felelős vezetői magatartást várnék el, nem ilyet!!!
20. borsodi73
2020-10-24 21:05:47 Piros öves, Fanatikus tag
Szeretnék ünnepélyesen bocsánatot kérni az általam eddig sokat cikizett Bognár Gyuritól.4 meccsen 10 pont,3.hely a Paks csapatával.Respekt!
19. szaky |Válasz erre: 17. borsodi73
2020-10-24 20:32:33 Barna öves, Fanatikus tag
Ebben a fos mennyeiben kondival, hajtással simán lehetne hozni a 4-5-ik helyett.
18. zorba*
2020-10-24 20:23:44 Fekete öves, Veterán
Hiteltelenné vàlt.

 < 1 23 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...