Banner

Feczkó Tamás: Jó százalékban kell kihasználni a helyzeteket

Szerző: Jáborcsik András | 2019-11-08 19:19:00

A korábban megszokott, mérkőzések előtti sajtótájékoztatók elmaradásával az vált gyakorlattá, hogy a klub honlapjának nyilatkozik Feczkó Tamás mérkőzés esélyeiről, a felkészülésről és a sérültek állapotáról. Így volt ez a szombati Budapest Honvéd - DVTK mérkőzés előtt is.


Sorozatban három tétmérkőzésen győzött a DVTK, tovább javul-e a hangulat az újabb és újabb győzelmeket követően? -

- Igen, és nagyon bízunk benne, hogy még nagyon sokáig tovább javul a hangulatunk. Ehhez az kell, hogy legyőzzük a nagyon jó formában játszó Honvédet. Ellenfelünk a legutóbbi öt mérkőzésen egy döntetlen mellett négy győzelmet aratott, ezért nehéz mérkőzésre számítok, de azért utazunk Budapestre, hogy három ponttal térjünk haza.

Iszlai Bence egy interjúban elárulta, hogy a pontrúgások utáni helyzeteket pont annyit gyakorolja a csapat, mint korábbi klubjainál, a helyzetkihasználást, a ziccerek értékesítését viszont a szokásosnál többet sulykolják. Ezen kívül mire került a hangsúly a heti felkészülés során?

- A Kisvárda ellen jó százalékban használtuk ki a helyzeteinket, ezt szeretném a Honvéd ellen is látni.. Serhii Shestakov rögtön a mérkőzés elején értékesítette első lehetőségét, egészen másként indult emiatt a találkozó. Az edzéseken külön hangsúlyt fektettünk a támadásépítésre és a támadásbefejezésre, valamint gyakoroltuk, hogyan tudjuk megbontani a Honvéd ötvédős rendszerét.

Mirko Ivanovski Pakson orrcsonttörést szenvedett, és a Kisvárda ellen ugyan maszkban leült a kispadra, de nem kapott szerepet. Márkvárt Dávid kisujja eltört a múltkori meccsen, Serhii Shestakov pedig oldalsérülés miatt jött le.

- A labdarúgás kontaktsport, előfordulnak ilyen sérülések. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a teljes keret becsületesen dolgozik, a Magyar Kupában éltek is a játéklehetőséggel azok, akik a bajnokikon kevesebbet játszottak, így jól tudom, mindenkire számíthatok - nyugtatott meg mindenkit a vezetőedző. - Makrai Gáborról és Joachim Adukorról viszont nincs jó hírem, mindkettőt műteni kell (Makrai Gábor már át is esett a mozgásterjedelem-javító műtéten, és folytatja a rehabilitációját - a szerk.)


Elolvasom a teljes cikket a dvtk.eu-n >>>>>>>>


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

10. dvtk64
2019-11-09 07:59:00 Piros öves, Fanatikus tag
Kádárék távozása után sorozatban igazoltuk le a rejtett sérülésű játékosokat. Szerintem a játékosok és a menedzsereik is rájöttek, hogy itt nagyon könnyű az orvosin átmenni. Úgyhogy szívesen igazolnak ide, aztán kakuk a téma. Ez azért beárazza az orvosi stáb ezirányú szakértelmét nálunk.
9. dudik-attila |Válasz erre: 4. miskolci
2019-11-09 07:29:06 Piros öves, Őstag
Hát ez az. Ők még nem :}
8. vebgy* |Válasz erre: 7. tomi87
2019-11-08 23:08:30 Fekete öves, Veterán
Hát ha a klub lép emiatt...
7. tomi87* |Válasz erre: 6. vebgy
2019-11-08 22:56:16 Fekete öves, Veterán
Forgács is úgy távozott.
6. vebgy*
2019-11-08 22:30:55 Fekete öves, Veterán
Sajnálom mindkettőt..Mondjuk sérülten, frissen műtve, nem hiszem, hogy Adukor távozna...
5. zorba* |Válasz erre: 1. tomi87
2019-11-08 22:27:08 Fekete öves, Veterán
Jól átb@szta a DVTK-t, meg az is aki beajánlotta és az is aki leigazolta.

Örültem neki amikor Miskolcra jött, de most már semmibe sem nézem. Mehet vissza Afrikába, kezeltesse magát ott.
4. miskolci
2019-11-08 22:24:47 Barna öves, Fanatikus tag
A sajtó kivonásával ezek a tájékoztatók kicsit sótlanok nekem... Én szerettem a szurkolókat foglalkoztató"bekérdezéseket"...
3. gbacsi* |Válasz erre: 1. tomi87
2019-11-08 21:18:19 Fekete öves, Veterán
Szerintem is.
2019-11-08 21:00:05 Fekete öves, Veterán
Mi baja van Adukornak de tényleg?

Igazoljuk már le Mevoungout a padra... Nagy bajban leszünk ha Iszlai kiesik...
1. tomi87*
2019-11-08 20:20:36 Fekete öves, Veterán
Hát eddig jól jártunk Adukorral is. :( Mondjuk kíváncsi lettem volna, ha egészséges játszott volna-e? Nem lepne meg ha télen távozna.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...