Banner

Ezt a sok mocskot most már el kéne mondania valakinek

Szerző: dfcwolf | 2018-12-07 12:30:00

Pomper Tiborral a fenyőfaárusi lét, a kisfia és a „laziós” Dzsudzsák mellett a bundázás lélektanáról, a focisták kiszolgáltatottságáról is csevegtünk. Nagyinterjú.

– Egy ilyen csalással a bundát vállaló játékos tulajdonképp a saját csapattársait, magát a játékot csúfolja meg. Nem merült fel önben, hogy a lealjasulás helyett hagyja a fenébe ezt a fertőt és más foglalkozás után néz?
– Gyerekkori álmom volt, hogy első osztályban játsszak, válogatott legyek. Képtelen voltam hirtelen sutba dobni az ábrándokat. Ráadásul én ehhez értettem, futballista voltam. Viszont már az első pillanattól fogva kiábrándító körülményekkel szembesültem. 1998-ban, amikor a Fradihoz kerültem, fél évig nem láttam pénzt. De nem csak én, a nagy sztárok sem.

– Három évvel járunk a Fradi BL-menetelése után, melyből több mint félmilliárdos bevétele származott a klubnak, s nem tudták kifizetni a bérét?
– Később kifizették egyben, na de addig hogy kellett volna kifizetnem a számláimat? 17-18 éves voltam, s rögtön ilyen problémákkal találkoztam, amikor elkezdtem az élvonalbeli karrieremet. Ne értsen félre senki: én erre az egészre nem vagyok büszke, s nem hőst akarok faragni magamból. Arccal vállaltam, hogy bundáztam, vállaltam a jogi következményeket is. De mikor jön már el végre annak az ideje, hogy azok a vezetők is arccal vállalják a következményeket, akik egy bizonyos pályára állították számtalan labdarúgónak az életét a felelőtlen viselkedésükkel? Igazságtalan, hogy pár emberrel sikerült elvitetni a balhét, rájuk lehet húzni, hogy bundáztak, de az, hogy mi, kik kergették bele őket a fogadási csalásba, már nem kap nyilvánosságot. A mai csillogó-villogó magyar fociba már nem engedik be ezeket a vezetőket, mert a mostani elnökök, tulajok pontosan tudják, mekkora felelősségük volt abban, hogy elkezdtek bundázni játékosok.

– Manapság nem igazán hallani arról, hogy az NB I-ben csúsznának a fizetések, de ez azt is jelenti, hogy a fogadási csalások sem mérgezik a játékot?
– A magánvéleményem szerint, amíg a stadionok reklámtábláin fogadóirodák hirdetnek, addig ne álmodozzunk arról, hogy nem lesz bunda.

De ha már itt tartunk, tegyük már fel a fő kérdést: mi az, hogy bunda? Amikor az olasz bajnokság utolsó fordulójában két alsóházi csapat azzal marad bent, ha mindkettő 1-1 pontot szerez, s a fogadóirodánál 1.40-es szorzója van a döntetlennek, az micsoda? Tudja, mennyi átlagosan a szorzója egy döntetlennek? Három feletti. A lelátón ülőktől a tévénézőkön át a menedzserekig mindenki tudja, hogy döntetlen lesz a meccs.

– Névtelenül írt könyvet olvastam már játékostól bundázásról. De kérem, mondja, el, hogy megy ez a gyakorlatban. Hány játékos kell hozzá, ki az, aki alkalmas rá?
– Ha már így belevágtunk, nem érdekel, leírhatja. Volt olyan alkalom, hogy egyedül vállaltam el egy meccset. Én voltam a csapatkapitány, gyakorlatilag semmi extrát nem kellett csinálnom, és nem is csináltam. Ehhez képest a Nemzeti Sportban hetes vagy nyolcas osztályzatot kaptam 10-es skálán. 1-0-ra kaptunk ki.

– Hogy tudott a csapattársak szemébe belenézni az öltözőben?
– Iszonyú rosszul éreztem magam.

ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>

forrás: www.promotions.hu
fotó: Havasi Zsolt

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

18. toki*
2018-12-10 10:19:27 Fekete öves, Veterán
Most erre mit mondjak. Fiatalság bolondság???? Van ilyen, lesz is, ki-ki vonja le a maga konzekvenciáját. Van 1 Kispesti futballista aki nyáron tért vissza a Honvédba, sokat tudnak mondani Tibikéről, na mind1 is hagyjuk. Nekem csak pár kérdésem lett volna az interjú alanyától ha én kérdezek:
- Tibike volt neked futballista példaképed, ha igen kicsoda, vele beszélgettél-e?
- Hány gyerekednek volt ekkor, akikért felelős vagy és azt mondom oké értük bármit?
- Mekkora fizetéseket kaptál anno abban az időben amikor nem tudom mennyi volt már akkor a minimálbér, és azt milyen gyakran?
- Ha azt mondod,. hogy gyerekként imádtad a futballt, és a válogatott stb., stb., st., most miért nem futballozol akár amatőr szinten is?
Mind1 hagyjuk is.
17. slózi
2018-12-10 09:43:21 Barna öves, Őstag
Pomper Tibi anno Mezey Gyuri "fölfedezettje" volt--még a néhai BVSC-ben.
Futballon kivüli "dolgairól" HADD NE MONDJAK SEMMIT!
Egyrészt:
1.) Mert hálisten NEM IGAZÁN ISMEREM tárgyszerűen az akkoriak ilyen-olyan "disznóságait". Pusztán és legföljebb csak a már akkor is létező bulvársajtóból ezt-azt, amit megirtak-megirhattak. De amit sem bizonyitani, sem cáfolni nem volt módom--ahhoz KEDVEM meg végképp nincs ma sem.
2.) Másrészt meg én nem vagyok ERKÖLCS CSŐSZ ahhoz, hogy itélkezzem, akár olyan nekem sem tetsző dolgokban--amiknek tény mivoltát biztosan tudom, el is itélem, sőt már akkoriban is elitéltem. Ámde én nem akartam és nem is akarok elitélni és megitélni senkit, semmilyen vétkéért, mert az:
i.) Egyrészt a polgári-emberi igazságszolgáltatás dolga;
ii.) Másrészt meg a Jóisten "dolga", majd ha Előtte állunk--jelképes értelemben.
Szóval nem az én dolgom az itélkezés.
Viszont. Pomper Tibi, mint futballista TÉNYLEG NAGY SPILER VOLT! Nekem leginkább akkor tetszett a játéka, amikor az Egervári edzette Dunaferr játékosa volt, úgy éreztem, ott volt leginkább a "helyén".
16. sziriusz |Válasz erre: 15. jajdejóasör
2018-12-09 20:02:34 Barna öves, Tag
Hát igen,igazad van..Pont egy ilyen irányító kellene most ide!
Úgy tudom Tállyán játszik,rugdossa a gólokat is.
15. jajdejóasör |Válasz erre: 14. sziriusz
2018-12-09 19:21:14 Barna öves, Tag
Nagyobb hasznát vettük volna, ha focizik, nem pedig szurkol a meccseinken...
14. sziriusz |Válasz erre: 13. jajdejóasör
2018-12-09 09:31:21 Barna öves, Tag
Pedig de.. Lippaira nem is bizonyítottak semmit,úgyhogy őt speciel hanyagoljad!
Egyedül az a Horváth vagy ki,dobta be a nevėt,aztán meg elismerte hogy hazudott vele kapcsolatban!
Ákos egyėbkėnt kijár a meccsekre,ės szurkol a csapatnak!
13. jajdejóasör |Válasz erre: 7. sziriusz
2018-12-08 23:49:57 Barna öves, Tag
"Nem kell itt álszentnek lenni,meg okoskodni,nem voltunk akkoriban focisták,nem minket vertek át! "

Nem focisták hanem szurkolók voltunk, akiket igenis nagyon csúnyán átvertek (horváth g., lippai és társai). Úgyhogy nehogy már még sajnáljuk ezeket...
2018-12-08 15:28:28 Fekete öves, Veterán
"– Futballozik még valahol?
– Nem. Kispályán sem. Vágyom rá, de valahogy nincs ihletem."
Döntse már el, mit akar. Az egész cikkből az jött le, ő nem tehet semmiről, mert mindig más a hibás (ott is, ahol nem futballistaként dolgozott, meg hirtelen kiderül, hogy tavasszal nem megy a fenyőfa), főleg azért, mert nem mindenkit kaptak el. Egy felnőtt emberről beszélünk, akinek annyi felelősségtudata sincs, mint egy tíz évesnek lennie kéne. Biztos szuper lesz a könyve, alig várom, hogy betegyem Agassi: Open helyére.
11. KáGábor* |Válasz erre: 8. johny
2018-12-08 13:51:21 Fekete öves, Veterán
Elég egyoldalúan közelíted meg ezt a problémát is. Emberünket semmi nem menti fel az alól, amit tett. Csalt, megkárosított másokat, tönkretette valószínűleg sok ember szórakozását. DE! Elvitathatatlan, és hasonló súlyú a másik fél felelőssége, aki ebbe a helyzetbe hozta azzal, hogy nem fizetett neki, kvázi meglopta.
10. sziriusz |Válasz erre: 9. johny
2018-12-08 12:48:55 Barna öves, Tag
Igen az enyém. Nem vagyok képmutató..Sokan,nagyon sokan vannak ilyenek,aztán meg ha nehéz helyzetbe kerülnek azt teszik amit amit mondtak hogy nem tennének..Felesleges erről beszélni,örülj neki hogy nem mi voltunk ilyen kiszolgáltatott helyzetben!
9. johny* |Válasz erre: 7. sziriusz
2018-12-08 12:34:30 Fekete öves, Veterán
Lehet, hogy te is ezt tetted volna, de ez a te bizonyítványod...

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...