Banner

Ez a jelenet is mutat valamit abból, mi a baj a Diósgyőrnél

Szerző: dfcwolf | 2018-08-07 09:33:00

Furcsa jelenet volt, amikor Forgács Dávid látványosan, fejcsóválva vette tudomásul, hogy edzője, Fernando lecserélte őt. Az ügyben ígéretet is kaptunk Ifj. Tajti József nyilatkozatára, ám hiába kerestük a sportigazgatót - írja a csakfoci.hu.

Az előző két szezonhoz hasonlóan idén is csak szenved a bajnokságban a Diósgyőr. Legutóbb, a harmadik fordulóban Tőzsér Dániel és Szécsi Márk góljaival a Debrecen is simán legyőzte a miskolciakat (2-0). A csapat így három fordulót követően, egy ponttal mindössze a 11., utolsó előtti helyen áll a bajnokságban.

Ráadásul úgy tűnik, a diósgyőri szurkolóknak nemcsak a csapat teljesítménye, hanem az egységessége miatt is aggódni kell. Több olyan jel is akad, amelyek szerint nincs minden rendben a miskolci öltözőn belül, és a vezetőedző tekintélye is megkérdőjelezhető. Erre utalnak a legutóbbi fordulóban történtek.

A debreceni mérkőzés 48. percében, a kezdőkörben feldobta magát a diósgyőri védő, Forgács Dávid, akinek a hibájából Tőzsér indulhatott meg, majd pár csel után a jobb alsóba lőtt, a Loki ezzel szerzett vezetést. A hibát Fernando vezetőedző is kiszúrhatta, ugyanis 6 perccel később le is cserélte hibázó játékosát. Őt Tajti Mátyás, a sportigazgató, ifj. Tajti József fia váltotta.


Tajti Józsefet először 11 óra után nem sokkal érte el a csakfoci.hu, ekkor visszahívást ígért nekik, ám ez nem történt meg. Később, a klub sajtóosztályán keresztül is egyeztettek a megszólalásról, ekkor este hét órára ígérték, hogy a rendelkezésükre áll a sportigazgató. Azonban hiába hívták Tajtit, ekkor sem sikerült elérniük. A diósgyőri klub véleményét így nem ismerhették meg az esetről, úgyhogy csak a mellékelt videófelvétel alapján lehet következtetni arra vonatkozólag, mi is a helyzet jelenleg a miskolci csapat háza táján.


ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>


forrás: csakfoci.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 > 

32. vebgy*
2018-08-08 00:38:10 Fekete öves, Veterán
Még van idő szurkolótáborunknak hathatósan demonstrálni...HOGY KURVÁRA ELEGÜNK VAN MINDENBŐL !
31. snuff 102
2018-08-08 00:08:05 Fehér öves, Lelkes újonc
Nincs szabad sajtó,már elég rég. De szerintem ezt le kell szarni. Én pl mindegyiket elolvasom. A "ezt az oldalt", meg a "azt is". Szerintem mi ezt csak nézzük. Nem csináljuk. Ez a mez van , faszom. Nekem nem tetszik a stílus ahogy behozták, de annyira azért nem leszek öngyilkos.. Minden egyre szarabb, de már megszoktuk szerintem. Ez most egy ilyen diktatúra. De legalább van útlevelünk pl. Meg mezünk is :)
30. snuff 102 |Válasz erre: 29. tarhinho
2018-08-07 23:55:36 Fehér öves, Lelkes újonc
Ezt én is olvastam, talán az Origón, már megijedtem... Nem ezzel van a baj amúgy, senkit se érdekel a mezünk, ha van csapatunk. Én pl nem foglalkozok vele, de szerintem itt majdnem senki
29. tarhinho
2018-08-07 23:17:01 Barna öves, Tag
off
Jelenleg három NB I-es labdarúgócsapat játszik a 2Rule mezben, a Puskás Akadémia, a Haladás és a DVTK. Hogyan sikerült elérni azt, hogy például a miskolci csapat váltson, és a 2Rule-t viselje?
"Hat éve vagyok munkakapcsolatban a DVTK csapatával. Nagyon sokat küzdöttünk együtt is és én is azért, hogy egyedi mezük legyen. Hol német, hol cseh, hol olasz vezetőket kellett meggyőznünk, hogy a Diósgyőr tradicionális klubként önálló kollekciót érdemel. Nem sikerült, pedig nem az a típus vagyok, aki hamar feladja.

Az utolsó pillanatig, az NB I nyitányáig dolgoztunk a megjelenésükön. Mindennek stimmelnie kellett, picit ki is futottunk az időből. A hagyományaikhoz igazodó, versenyképes, árszínvonalban megfelelő terméket szerettünk volna kínálni nekik.

A megjelent hírekkel ellentétben nem telefonált senki Diósgyőrbe, hogy megkönnyítsék a dolgunkat. Becsülendő, korszakindító lépés volt a döntésük, nem lehetett a várakozásaikat alulteljesíteni."
- Kővári Ágnes 2Rule vezérigazgató


Valaki avasson már be, hogy min dolgozhattak az utolsó pillanatig a megjelenésünkön, hogy a diósgyőri hagyományokhoz igazodó mezt kapjunk, amit a korábbi mezszállító(k) 6 éve nem tudtak teljesíteni, miszerint a Diósgyőr tradicionális klubként önálló kollekciót érdemel?
És lett egy full egyszínű mezünk.

És valóban! Tényleg egy becsülendő, korszakindító lépés volt a vezetőség ezen döntése, nem lehetett a várakozásainkat alulteljesíteni.
És lett egy full egyszínű mezünk.
(Ami annyira egyedi, hogy a Haladás is ilyet kapott.)

(Az külön érdekes mindkét sportszergyártó részéról, hogy a DVTK tartalék hétvégén full pipás mezben futott ki. A női csapat is pipásban van, szerintem a full utánpótlás is.)

on
2018-08-07 22:51:16 Fehér öves, Újonc
Tiszteletem!
Nemrég kezdtem olvasgatni ezt az oldalt. Én mint tipikus "fényrejáró" az alábbi következtetésre jutottam az eddigi fotelszurkolói pályafutásom alatt.
Bármilyen sportágnál áll szerintem az alábbi tétel.
Ha van egy adott mezőny és abból az egyik csapat gyengébb kvalitású, gyengébb összetételű tehát kilóg a sorból negatív irányban, 1etlen 1 lehetősége, esélye van arra hogy bármilyen szinten meg tudjon kapaszkodni ezen a színvonalon az a kőkemény, masszív védekezés megvalósításával kezdődik.
Ha ezt az adott egyesület edzője, sportvezetője, tulajdonosa nem ismeri fel akkor ott az én véleményem szerint komoly problémák állnak fennt a hozzáértés és az alkalmasság terén.
Tehát a játékosok igazolásától kezdve az edző személyének a kiválasztásán keresztül a fenti szempontok alapján szisztematikusan ki lehetett volna válogatni az adott a megfelelő személyeket. Vagyis koncepció mentén és nem az alapján hogy épp melyik játékos van ingyen és melyik edző hajlandó az adott pénzért hülyét csinálni magából.
Szóval a Dvtk-nál szerintem lesúlytó a vezetősèg és a tulajdonos hozzáálása a sportszakmai szempontokat figyelembe véve.
27. Bobák Kornél* |Válasz erre: 26. tomi87
2018-08-07 21:55:08 Fekete öves, Veterán
De azért mind a két gólnál úgy szerencsétlenkedtek a védők, mintha a mieink védekeztek volna.
26. tomi87*
2018-08-07 21:09:22 Fekete öves, Veterán
Malmö-Vidi 1-1
25. makaó |Válasz erre: 24. Bobák Kornél
2018-08-07 20:54:19 Barna öves, Fanatikus tag
Nekünk befejeződött az igazolás, mondta Fernandó és különben is tavaly kiköltekeztünk így nem tudunk igazolni.
Talán jövő nyáron, ha nyereséges lesz a klub (10000 szurkoló lesz minden hazai meccsen), tudunk venni egy-két játékost.
De addig is Hajrá Diósgyőr.
2018-08-07 18:25:19 Fekete öves, Veterán
Nem tudom hova írni, de a Dinamo Zagreb spanyol játékosa, Olmo úgy futotta le hátrányból az Asztana védőjét, mintha az ott sem lett volna. Ebből adott egy gólpasszt, majd a biztonság kedvéért még lőtt egy gólt is. Egy ilyen spanyol nálunk is elkelne. :) Az eredmenyek.com-on néztem.
23. Bobák Kornél* |Válasz erre: 20. El Bandi
2018-08-07 18:21:06 Fekete öves, Veterán
Nem tudom mit mondott, de a combját fogta, valószínűleg húzódása lehetett, ezért ő kérhette a cseréjét. Annál is inkább, mert Forgácsot már lecserélte Fernando, Liptákot vitte hátra, nincs reális magyarázata, hogy Fernando direkt le akarta volna cserélni.

 < 1 2 34 5 6 7 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...