Banner

Ez a jelenet is mutat valamit abból, mi a baj a Diósgyőrnél

Szerző: dfcwolf | 2018-08-07 09:33:00

Furcsa jelenet volt, amikor Forgács Dávid látványosan, fejcsóválva vette tudomásul, hogy edzője, Fernando lecserélte őt. Az ügyben ígéretet is kaptunk Ifj. Tajti József nyilatkozatára, ám hiába kerestük a sportigazgatót - írja a csakfoci.hu.

Az előző két szezonhoz hasonlóan idén is csak szenved a bajnokságban a Diósgyőr. Legutóbb, a harmadik fordulóban Tőzsér Dániel és Szécsi Márk góljaival a Debrecen is simán legyőzte a miskolciakat (2-0). A csapat így három fordulót követően, egy ponttal mindössze a 11., utolsó előtti helyen áll a bajnokságban.

Ráadásul úgy tűnik, a diósgyőri szurkolóknak nemcsak a csapat teljesítménye, hanem az egységessége miatt is aggódni kell. Több olyan jel is akad, amelyek szerint nincs minden rendben a miskolci öltözőn belül, és a vezetőedző tekintélye is megkérdőjelezhető. Erre utalnak a legutóbbi fordulóban történtek.

A debreceni mérkőzés 48. percében, a kezdőkörben feldobta magát a diósgyőri védő, Forgács Dávid, akinek a hibájából Tőzsér indulhatott meg, majd pár csel után a jobb alsóba lőtt, a Loki ezzel szerzett vezetést. A hibát Fernando vezetőedző is kiszúrhatta, ugyanis 6 perccel később le is cserélte hibázó játékosát. Őt Tajti Mátyás, a sportigazgató, ifj. Tajti József fia váltotta.


Tajti Józsefet először 11 óra után nem sokkal érte el a csakfoci.hu, ekkor visszahívást ígért nekik, ám ez nem történt meg. Később, a klub sajtóosztályán keresztül is egyeztettek a megszólalásról, ekkor este hét órára ígérték, hogy a rendelkezésükre áll a sportigazgató. Azonban hiába hívták Tajtit, ekkor sem sikerült elérniük. A diósgyőri klub véleményét így nem ismerhették meg az esetről, úgyhogy csak a mellékelt videófelvétel alapján lehet következtetni arra vonatkozólag, mi is a helyzet jelenleg a miskolci csapat háza táján.


ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>


forrás: csakfoci.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

52. toki*
2018-08-09 08:26:26 Fekete öves, Veterán
Ja, és majd elfelejtettem, nekünk marad a szokásos szurkolói dolog, hogy reménykedjünk, bízzunk, hogy a jó Isten megsegít minket. Viszont folyamatosan Madách ember tragédiája jut eszembe (holott én Bánk Bán függöny voltam), "mondottam ember, küzdj, és bízva-bízzál". Na már most ha ezt lebontom a DVTK-ra, akkor a szurkolók (bármennyire is lázongunk) teljes erőbedobással bíznak (még ha minden meccs után szinte hite hagyottá válunk, de akiknek küzdeni kéne, azok szarnak a bízókra.
51. toki* |Válasz erre: 43. Veriga
2018-08-09 08:21:39 Fekete öves, Veterán
Ha már így rákérdeztél, valóban futballoztam, többek között itt szeretett csapatunknál is, sőt alsósként még az elmúlt évezred vége (80-as évek) felé birkózni is jártam. Amit én laikusként akkor, majd később amit emberként megéltem, annyit tudok elmondani ezzel kapcsolatban, hogy a klub felépítését nagyban meghatározza a pillanatnyi vezető(k) /és itt nem kimondottan L.T.-re gondolok, mert ő is hülyére meg van vezetve, és nem is "nagyon" érdekli/ hozzáértése, valamint a cél meghatározása. Továbbá pl.: jelen esetben sincs meg a kellő őszinteség főleg az alkalmazottak (ide a játékosokat is értem) és a szurkolók felé, közben csak a megfelelést veszi(k) előtérbe felfelé. Csak amíg a szurkoló "mint külső szemlélő" hamarabb észreveszi a hibákat (talán még azért is, mert szívügye a klub) addig a klubban dolgozók ezt a munkahelyi belső morál miatt nem veszik észre. De a mostani helyzetet többen jól leírták, jelen esetben most legutóbb füles a #47-es hozzászólásában. Tehát ezekkel a játékosokkal szemben sokaknál a türelem fogyott el, és nem pedig az, hogy tettek-e valamit korábban vagy sem. Itt sajnos nagyon durván keménynek kéne lenni velük szemben, és nem a buksijukat cirógatni a lélektelen játékuk után (az eredményről már nem is beszélek, mert az egyenes következménye). Mert mint tudjuk nyílt titok 0 Ft-ból kell bent maradnunk, mert igazolás nuku. Ezt megmondták. Jött 3 ember, holott a csapatban kéne még 4 legalább.
50. slózi |Válasz erre: 37. toki
2018-08-08 22:05:19 Barna öves, Őstag
Köszönöm szépen a választ--ezt "toki"-nak köszönöm. "Veriga"-nak meg azt írnám, hogy tkp. mindegy is, hogy "egyszerű" vagy bonyolult az, amit NEM(!) CSINÁLUNK. Mert a "toki" által vázoltak realizálását sem igen látni. Pedig--Veriga szerint legalábbis--olyannyira "túlegyszerű" és gondolom túlkevés, hogy nem is ér semmit.
Viszont mi, vagy a CSAPAT vagy az ú.n. "szakvezetés" NEM LÁTSZIK megtenni még a "toki" által leirt "túl egyszerű-t" SEM.
Akkor hát: minden marad a régiben....
Viszont így nem igazán értem azt, hogy mi értelme van mondjuk EGYÁLTALÁN megkérdezni teszem azt azt, hogy: "NA MI LESZ SZOMBATON AZ MTK ellen?" Mert mi lenne? A "szokásos"!
2018-08-08 21:55:30 Fekete öves, Őstag
A turulos történet margójára, egy ismerősöm ezt mondta akinek van az up-ba kapcsolata: "Nike? hagyjad már amikor megjöttek a mezek rendesen válogatni kellett, melyiket lehet hordani olyan szar a minősége" szóval ennyit a kurva jó NIKE minőségről! Részemről lezárva turul sztori. Remélem figyelnek figyelni fognak a minőségre is.
2018-08-08 21:49:30 Fekete öves, Őstag
Azoknak akik még mindig háborognak: a klub fő kommunikációja az volt, hogy a fő cél a bent maradás! Hát a bentmaradásért folytatott harcot tulajdonképpen hozza a csapat. Én azt mondanám a palotaforradalommal még várjunk! Legalább télig. Támogassuk ezeket a kutyaütőket bár ha maradnak a magas jegyárak ehhez a -nem is fos inkább- semmihez akkor inkább lópisztolyt a klubvezetés fenekébe hülyének ne nézzék a szurkolókat!
47. fules1
2018-08-08 17:14:54 Piros öves, Őstag
Ezekkel a játékosokkal nem maradunk bent, nemcsak a futballtudásuk kevés hanem a hozzáállásuk is botrányos.(tisztelet a nagyon kevés kivételnek) Ezek kicsinálnak mindenkit aki(k) a komfortzónájukból megpróbálja kimozditani őket, nekik nem jelent semmit a klub,a szurkolók a város(megint csak tisztelet a kevés kivételnek) ezek nem csapatemberek,az egyéni érdekeik fontosabbak nekik a csapat érdeknél.(Valszeg ezért nem kellettek sehová sem rajtunk kívűl) És ebben sajnos partnerük a klubvezetés is és a tulajdonos is. Anyagilag megtalálják a számításaikat ,tulaj klubvezető(k) játékos,nekünk szurkolóknak meg megint csak a csalódás marad. Ne legyen igazam,de ha minden így marad idén már nem kell izgulnunk a bajnokság végén h kiesünk-e,ugyanis már télen eldől a sorsunk. sajnos.
46. vebgy* |Válasz erre: 43. Veriga
2018-08-08 17:01:51 Fekete öves, Veterán
Mondjuk például egy sikerekért dolgozó klubvezetés, na meg valóban profi felfogású játékosok is kellenek hozzá némi futballtudással. Én elhiszem, hogy Fernando nagyon akar győzni, de az összes többi léhűtő ??
45. vebgy* |Válasz erre: 35. Bobák Kornél
2018-08-08 16:59:41 Fekete öves, Veterán
Nem tudom mi volt a válasz , de yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy !
44. Veriga |Válasz erre: 42. birodalmi-lepegeto
2018-08-08 16:17:47 Narancs öves, Lelkes újonc
Jajj , de , hogy nincs.
Túl sok is
Annyira sok, hogy közép -kelet europa összes szélhámosa és csatolt részei ebből él nem középiskolás fokon.
43. Veriga |Válasz erre: 39. toki
2018-08-08 16:05:32 Narancs öves, Lelkes újonc
Kedves Töki!
Ha jól olvasom akkor Te valamikor közelről láttad futballt.
Bele is láttál vajon a futball klub működésébe?
Ha bele láttál akkor tudod, hogy nem csak ezen múlik..."Pedig, mivel új játékos(ok) nem jön(nek), sajnos Fernando-nak ebből kell főzni. Ezeknek kell megoldaniuk valahogy a bent maradást. "
sőt
Ez a legkisebb nem negatív szám.
Több erősen meghatározóbb, de sokszor illékony összetevőn múlik egy futballklub sikere.

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...