Banner

Évértékelő Zsivoczky Gyulával

Szerző: objektív | 2021-01-03 10:58:00

Egy tanulási folyamat első szakaszát élte meg a DVTK tartalék csapata az NB III-as bajnokság őszi felében. Sok mérkőzésen, erőltetett menetelésen vannak túl a fiatalok, amely nagyszerűen szolgálta a tapasztalatszerzést. Ezt mind kamatoztatni lehet tavasszal, hiszen a klubnak ezzel a korosztállyal az a célja, hogy egy-két éven belül kizárólag saját akadémisták alkossák az együttest. Mégpedig azért, hogy a fiatal tehetségeket minél hamarabb be lehessen integrálni a felnőtt futballba. Először az NB III-ba, aztán természetesen a magasabb szintű, professzionális bajnokságokba.

- Néhány hónap telt el azóta, hogy a stábbal közösen belevágtuk ebbe a feladatba - árulta el Zsivoczky Gyula, a DVTK tartalék csapatának vezetőedzője. - Július elsejétől dolgozunk ezzel a korosztállyal, ezért most még valamilyen szinten függtünk az U19-es gárdától és természetesen a DVTK felnőtt csapatától is. Ez azonban egyáltalán nem számít egyedinek, hiszen manapság szinte minden élvonalbeli klub tartalék együttese hasonló cipőben jár. A háromszor húszcsapatos NB III-as bajnokság miatt komoly a terhelés, de a feladat sem egyszerű. Valóban hosszú volt az őszi menetelés, ráadásul a követelményeknek is meg kell felelnünk. A húsz csapatból az öt utolsó automatikusan búcsúzik, és még a legrosszabb hatodik is kieső lesz. Éppen ezért ez egy kőkemény bajnokság, amiben a diósgyőri fiatalok edződhetnek. A saját bőrükön érezhették meg, hogy mire számíthatnak a következő fél évben, és milyen lesz, amikor bekerülnek a felnőtt labdarúgás világába. Egészen más, mint amihez eddig szoktak.

Zsivoczky Gyula kiemelte: amíg az utánpótlás korosztályokban a képzés a legfontosabb, addig a tartalékok esetében már megjelenik a sportélet számos szegmense. Belép az életükbe az egzisztenciális kérdés, és az eredmény-centrikusság. Az őszi szezonban megtapasztalták, hogy minden találkozón kőkemény harc zajlik, amihez a fiúk korábban nem feltétlenül voltak hozzászokva. Ez most egy köztes állapot, amit a szakmai stáb igyekszik a lehető legjobban kezelni. Mindenben segítik a játékosokat, hogy a felnőtté válás felé vezető rögös utat a lehető legkisebb nehézségek árán tudják végigjárni.

Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, fotó: dvtk.eu


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. ermim
2021-01-03 19:44:21 Fehér öves, Lelkes újonc
Remélem nem bannolnak ki, de ez egy nagyon jó beszélgetés:
https://www.youtube.com/watch?v=kgWudNwNizw

Itt van egy sportvezető, aki rendszeresen nézi és véleményezi az edzéseket. Ebből tudhatjuk a miénk korábbi riportjára gondolva, hogy most nálunk miért ért le -bocsánat, zuhant le- a lift.
6. Izsák20 |Válasz erre: 4. Szabó József
2021-01-03 15:08:57 Piros öves, Őstag
Legyen így!
5. zaphod
2021-01-03 13:38:04 Fekete öves, Őstag
erre kár ennyi karaktert pazarolni, jelenleg a DVTK utánpótlása a borsodi NB3-mas csapatoknak neveli a játékosokat.
4. Szabó József* |Válasz erre: 1. Izsák20
2021-01-03 13:04:10 Fekete öves, Veterán
A sánta már nem fog.
3. ermim |Válasz erre: 1. Izsák20
2021-01-03 13:01:45 Fehér öves, Lelkes újonc
Szarnak, Bajnak nincs gazdája! Biztos, hogy nem értékel.
2. toki*
2021-01-03 12:23:20 Fekete öves, Veterán
Ha minden korosztályból átlagban csak 1 játékos épüljön be, már akkor megérte.
1. Izsák20
2021-01-03 11:16:25 Piros öves, Őstag
Sántha Gergely is fog értékelni? Költői kérdés volt.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...