Banner

Európa legjobb 20 csapata között az Aluinvent DVTK

Szerző: objektív | 2018-12-29 11:09:00

A mértékadó eurobasket.com szakportál közzétette ezévi utolsó, az európai női kosárlabda csapatokat értékelő rangsorát, amelyben az Aluinvent DVTK az előkelő 19. helyet foglalja el.

Női kosárlabda csapatunk eddig remekül szerepel a nemzetközi kosárlabda csövetség által a 4. legerősebb európai küzdelemsorozatnak rangsorolt magyar nemzeti bajnokságban, ahol a címvédő Sopron mögött az ezüstérmes pozícióban zárja az évet. Az európai kupaszereplés is várakozáson felül jól sikerült (idén kosárlabdázóink képviselik egyedül Miskolc városát a nemzetközi kupaküzdelmekben), mivel az Európa Kupában az olasz bajnokságot veretlenül vezető Venezia-t, a francia Nantes-t és a cseh Brno gárdáját megelőzve csoportgyőztesként és kiemeltként jutottunk a legjobb 16 közé. Ha a másik ágon érvényesül a papírforma, akkor január 24-én idegenben, január 31-én pedig hazai pályán igazi kosárlabda csemegére számíthatnak a szurkolóink, hiszen a korábbi Euroliga (Bajnokok Ligája) győztes, világklasszisok egész sorát felvonultató, aktuális Európa Kupa címvédő török Galatasaray ellen harcolhatják ki a lányok a legjobb 8 közé jutást.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

9. benji |Válasz erre: 3. burritos
2018-12-29 16:29:04 Lila öves, Őstag
Tegnap én is nézegettem a lett játékosokat, hogy kik jöhetnek szóba. Azt láttam, hogy keveset játszik, de arra nem gondoltam, hogy elkerülhet a spanyoloktól (bár pár éve a Pinkk Pécset is télen hagyta ott).
Talán pár napon belül eldőlhet, kit igazolunk le, ha nem, akkor 1 hét múlva 3 légióssal megyünk Zalaegerszegre.
8. benji
2018-12-29 16:25:45 Lila öves, Őstag
Meglehetősen szubjektív a rangsor, pl. a Crvena Zvezda mit keres előttünk a 17. helyen? Ők nem is játszanak európai kupában, ha játszanának, a 18-20 éves lányokból álló keretüket a hátrébb rangsorolt Euroligás klubok is simán vernék.
Szerintem mi sem vagyunk a 19. legjobb csapat, de jó olvasni, hogy az a cél, hogy Európa 10 legjobb csapata közé kerüljünk. Ez elég nehéz lesz, de legalább van cél, és szeretnénk tovább fejlődni.
2018-12-29 15:46:26 Barna öves, Fanatikus tag
Azért van ez, mert az un vezetőség nem enged kommentelni semmit, és szép lassan ideszivárgott sok sportág. Mintha az Amigélekén lenne a hivatalos honlap. Tulajdonképpen így is van. A klubbházban meg vagy 5 ember abból jól megél, hogy hetente leír 5 mondatot, de véleményezni nem lehet, az 5 mondat is csak tény. Semmiféle vélemény . Tudnák párhuzamot vonni...
2018-12-29 15:38:31 Barna öves, Fanatikus tag
De ha valaki nem tudná, akkor elmondom. Nem volt 23 szakosztály(ne értsetek félre, semmi bajom egyik szakosztállyal sem, minden kosármeccsen ott voltam régen, jártam "zsikini"-re is, tisztelek-becsülök mindenkit aki Diósgyőri színben versenyez, akármilyen szinten), de ez az egész azért jött létre, mert a "hivatalos" beszüntette a kommentelési lehetőséget anno. Akkor még csak egy szakosztály volt: foci.Mégcsak nem is DVTK volt a nevünk .Na mindegy, gondolom most majd mindenki leolt, nem nagyon érdekel, mert tudom hogy így volt. Ez kimondottan foci fórum volt. Persze közben kinőtte magát szépen,mert jól csinálják, de attól még a fű nem nő fel a tölgyfa tetejéig
5. portugál |Válasz erre: 4. papa67
2018-12-29 15:30:07 Barna öves, Fanatikus tag
A sakkózók is bajnokok voltak. Mi kell még? Ilyeneket ne írj, mert úgy belédkötnek, hogy berosálsz.Tudom miről beszélek, engem is azóta utálnak, amikor egyszer ezt félrészegen kifejtettem. Igazad van, na de azért, izé.Ahoz képest honnan,és miért indult ez az oldal, lassan már fociról szó sem lehet
4. papa67 |Válasz erre: 1. KáGábor
2018-12-29 15:01:59 Zöld öves, Tag
Ja,és ez szuper,meg még a macik ..... de mégis csak a labdarúgó csapat jó szereplése az ami ütne
3. burritos
2018-12-29 14:01:27 Zöld öves, Fanatikus tag
Büszkék vagyunk Rátok!
A boonon olvasott cikk szerint egy lett magasjatekos érkezése a legvalószínűbb: ő Aija Putnina lehet, az euroligas Salamancabol.
Keveset játszott az utóbbi időben + most igazoltak le Laura Nichollst, így létszám felettive vált.
Remélem nekünk segítségünkre lesz és megfelelően pótolni tudja Eglet!
2. abori
2018-12-29 13:13:34 Lila öves, Fanatikus tag
Az ilyen eredmények miatt lehetünk büszke Diósgyőriek! Hajrá lányok!
1. KáGábor*
2018-12-29 13:05:51 Fekete öves, Veterán
Ezek szerint azért mégiscsak sikeres klub a DVTK...

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...