Banner

Elfogadták az Erste Liga lebonyolítási rendjét

Szerző: Jáborcsik András | 2017-07-21 09:28:00

A 2017/18-as szezonban két teljes kört játszik a 9 csapat az alapszakaszban. A középszakaszra kettébomlik a magyar bázisú nemzetközi bajnokság mezőnye, olvasható a jegkorongblog.hu-n.

A csütörtöki ligaülésen a magyar csapatok megállapodtak arról, hogy a 32 fordulós alapszakaszt követően a középszakaszban alsó- és felsőházra osztják a mezőnyt. Az első négy helyezett kerül a felső ágra, ők biztos résztvevői lesznek a rájátszásnak. Az alsó ágra jutó öt csapat azért küzd, hogy melyikük számára ne érjen véget a szezon a középszakasz végén. Innen az utolsó esik ki a versenyből. A középszakaszban egy teljes kört játszanak a csapatok, tehát felül hat, alul nyolc meccs lesz.

A rájátszás előtt az első három helyezett idén is választhat magának ellenfelet. A playoff a tavaly bevezetett módszer szerint zajlik, minden csata négy nyert mérkőzésig tart.

Úgy tudjuk, a rövidebb alapszakasz miatt a bajnoki rajt néhány napot csúszhat az eredetileg tervezett szeptember 8-ához képest. Az elfogadott lebonyolítási rend alapján a napokban véglegesítik a sorsolást.

Ahogy a képen is látható, elfogadták és bemutatták az új főszponzor neve után Erste Ligára keresztelt sorozat új emblémáját. Több pályán a napokban indul a jég- vagy a betonfestés, oda már ezek a logók kerülnek fel.


Tovább a jegkorongblog.hu-ra <<<<<<


forrás: jegkorongblog.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2017-07-22 10:39:11 Fekete öves, Veterán
Ez a 38 meccs a rájátszás elött nem sokkal kevesebb, mint az előző szezonban. Ott ugye 40 mérkőzés után voltunk a legjobbak. Elsőre kicsit furcsa a megoldás, de idővel megemészthető lesz.
Remélem a magyar kupa jelenlegi formátumát nem írják felül, sztem egész jó volt, és motiváló tényező lehet a hazai pályán történő döntő megrendezése. Megint nyolc csapat kell, csak a vasas beugrásával, kik a debrecent váltanák. És akkor: Dvtk, Mac, Vasas, Dab, Ute, Fradi, Hokiklub, Fehérvár
Oda-Vissza mindegyik ellenféllel megküzdenének a csapatok, és az 14 meccses selejtezőt foglalna magában. A kupában megnövelt meccsek száma meg ellensúlyozhatná az erste liga csökkentett mérkőzésszámait.
38+14 hazai meccs + nemzetközik (már a mi szempontunkból) + rájátszásmérkőzések. Jó kis évnek nézne ki ez így.
2017-07-21 11:50:13 Fekete öves, Veterán
Nem örülök annak, hogy majmoljuk az osztrák ligát, ámbár a közös névszponzor miatt nem lepődtem meg.

Mondjuk szakmai és marketing-szempontból a felsőházi középszakasz egy előrehozott kis rájátszást és nagyobb nézőszámok hozhat.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...