Banner

Egy lépés hátra

Szerző: dfcwolf | 2020-08-13 22:17:00

Vasárnap a diósgyőri stadionban is útjára indul a labda a rövid nyáriszünet után, és ez jó ok arra, hogy a szervezett szurkolói csoportok tagjaival is leüljünk egy kicsit, és egy gyors visszatekintés után a jövőről is beszélgessünk. Megtudjuk, hogy miért is lépnek egyet hátra a szezonban.


Kezdjük az egyesülettel. Hogy áll most, mit lehet a működéséről tudni?

Az egyesületről azt lehet mondani, hogy körülbelül másfél éve működik aktívan és ebben az időszakban nagyon sok háttérmunka zajlott, egészen az alapoktól elkezdve. Talán most érezzük azt, hogy eljött az ideje a tagok létszámának növelésére. A bürokratikus ügyintézések mellett az egyesület rendszeresen egyeztetett a klubbal és ezen kívül kisebb-nagyobb rendezvényeket szervezett. Ilyen volt a múlt évi focitorna, a vírus ideje alatt a gyűjtéseket szerveztük és irányítottuk. Elmondhatjuk, hogy ez nagyon sikeres és példa értékű volt. Természetesen vannak további terveink, de ezeknek a megvalósítását egy újabb vírusos helyzet teljesen ellehetetlenítheti. A klubhelység is folyamatosan szépül, de még messze nincs kész. Dolgozunk rajta és edzéseket már tudunk benne szervezni. Tudomásunk szerint egyedülálló ez az országban, hogy saját klubhelysége legyen egy tábornak.

Terveztek új focitornát?

Eddig mindkét alkalommal sikeres volt a rendezvény. Most a nyár eleji időponton nem tudtuk ezt összehozni a járványhelyzet miatt. Az volt a terv, hogy Stadionok Éjszakáján fogjuk pótolni, ami azért lett volna különleges, mert éjszakai, villanyfényes meccseket játszottak volna a csapatok. Viszont a tábor döntése az, hogy a szervezett csoportok és a DSZK is beszünteti a kommunikációt a klubbal és emiatt elmarad ez az esemény. A Red Company viszont megszervezi és meg is tartja az általa szervezett tornát, így a szurkolók nem maradnak szurkolói rendezvény nélkül.

Tisztújítás lesz az egyesületben?

Igen, hamarosan. Volt pár olyan tagja az elnökségnek, akik már nem tudták kivenni a részüket a közös munkából és emiatt az ő helyeikre új tagok kerülnek be.

Kicsit foglalkozzunk a közelmúlttal. Mi a véleményetek a múlt szezonról?

Ez egy nagyon nehéz időszak volt, hiszen a végén minden a koronavírusról szólt és talán még most is arról szól. A megkötések előtti utolsó meccsünk az Újpest elleni volt, és az nagyon jól sikerült. Jó hangulat volt, jó szurkolás, lendületben voltunk. A járvány megállította ezt a felfelé ívelő folyamatot. Az újraindulás után nehéz volt megszokni az új szabályokat, nehéz volt megtartani az előírt távolságot. Ki kell hogy emeljem azt, hogy itt Miskolcon ezt is sokkal szigorúbban vették, mint más stadionokban. Láttuk is a médiában, hogy minket mutogattak, mint követendő példa. Mindenki döntse el magában, hogy egy diósgyőri tábornak mennyire áll jól az, hogy minket a jó és kedves tábor képében akarnak feltüntetni. Az utolsó pár forduló nem sikerült túl szépre, de a lényeg, hogy túl vagyunk rajta és bizakodva várjuk az új szezont.

Volt egy nagyon jó széria, voltak nagy győzelmek, mint például a Honvéd idegenben, de a járvány utáni időszakot valóban elégtelenre kell értékelni. Az utolsó meccsen a Kisvárda elleni vereség már a tábornak is sok volt és ezért lettek kérdőre vonva. Minden diósgyőrinek tudnia kell, hogy ilyen teljesítménnyel, amit a járvány után mutattak, Miskolcon nem lehet előrukkolni.

Azt hozzátenném, hogy a szezon elején látszott, mennyire egyben van a tábor, hiszen az idegenbeli meccseken jó létszámban jelentünk meg a legtávolabbi ellenfeleknél is. Amikor a csapat akar és ez eredménnyel is párosul, akkor könnyebben indulnak el a szurkolók is.

Többször előkerül, hogy a szurkolók örülnének annak, hogy aki idegenbe is elkíséri a csapatot, az kapjon kedvezményt a hazai meccsekre. Ti támogatnátok ezt?

Alapvetően ez nem rossz koncepció, Angliában működik is. A kérdés az, hogyan lehet ezt megvalósítani a klub oldaláról a jegyértékesítés rendszerén belül. A megfelelő háttérmunkával biztosan kivitelezhető lenne.

A klub részéről is egy gesztus lenne az, hogy ha kitalálnának erre egy koncepciót, mert talán még többen lennénk, hiszen egy idegenbeli túra nem olcsó dolog. Mondjuk, nem a jegyárak miatt drága, hiszen nagyon sok helyen olcsóbb a jegy, mint Miskolcon. Az utazásban is lehetne valamit segíteni a szurkolóknak, akár buszok szervezésével is.

Azt hozzá kell tennem, hogy a Fradi elleni idegenbeli útra már komoly szervezés indult egy nagy buszos túrára, és akkor a klub is jelét adta annak, hogy támogatja a kivitelezést. Ez akkor sajnos meghiúsult és később már nem is került elő.

Annyira szóba került ez az utazásos téma, hogy én személy szerint is voltam olyan egyeztetésen, ahol ígéretet tettek arra, hogy foglalkoznak majd a buszos túrák szervezésével. Ezt hiányolom. Ti igénybe vennétek ezt, ha valóban foglalkozna ezzel valaki a klubnál?

Alapvetően hiányzik egy amolyan szurkolói megbízott, koordinátor. Egy profi klub ekkora szurkolótáborral kellene, hogy rendelkezzen ilyen emberrel, ami kapocs lehet a szurkolók és a klub között. Ha ez a kapocs megvan, akkor működhetne ez is talán.

Mi lenne számotokra az elfogadható? Ha ti jelölnétek ki ezt az embert magatok közül, vagy lehet a klub egyik alkalmazottja?

A kommunikáció eddig is működött, mert mi elmondtuk azt, mit szeretnénk. Az, hogy miben történt előrelépés, az másik kérdés… Hogy ezt egy embernek mondjuk el, vagy 3-4 ember ül az asztal másik oldalán, szinte mindegy. A végeredmény sajnos ugyanaz. Talán előnyösebb lenne, ha egy emberrel egyeztetnénk és az Leisztinger Tamás lenne.

A szurkolói kérdéskör sajnos nem hangsúlyos a klub életében a mai napig sem. Ezt kellene valahogy hangsúlyosabbá tenni. Ennek a klubnak az értéke az infrastruktúrán kívül a szurkoló. Persze, nagyon jó, hogy 10 éve vagyunk az első osztályban, de három évig borotvaélen táncoltunk és a szerencse tartott bent minket. A szurkolók pedig most is ott vannak, mint mindig.

Azt is hozzátenném, hogy néha azt érezzük a Diósgyőr és az MLSZ szintjén is, hogy úgy kezelik a szurkolókat, mint valami rossz kamasz gyerekeket, akik kérnek valamit és elég nekik ígérni. De nem kezelik egyenlő félként a tábort. Pedig a szurkolói csoportok vezetői bőven harminc év felettiek, akik átlátják a problémákat. Sokszor persze egyszerűbb sztereotípiákkal azonosítani egy közösséget, de a tábor tagjai között sok a diplomás, vezető beosztású ember, és ha kér valamit ez a közösség, akkor annak oka van.

A járvány időszaka alatt mutatta meg igazán a diósgyőri tábor, hogy itt szervezett csoport van, akik tudnak tenni, tudnak összefogni, összefogásra buzdítani. És ebben óriási potenciál van.

Mondjon bárki olyan csoportot, közösséget az országban, akik hasonló kampányt folytattak a járvány ideje alatt és ilyen gyűjtést és eredményt hoztak össze, mint mi. Lehet, hogy elfogult vagyok, de nekem most nem jut eszembe egy sem.

Óhatatlanul felmerül bennem egy kérdés - ami talán nem fog tetszeni - de nem érzitek úgy, hogy a klub kihasználja a tábort? Ha van valami pozitív dolog, akkor nagyon szívesen dicsekednek veletek, de amikor ti akartok valamit, akkor az sokadrangú.

Nézd meg, hogy minden képen, promó videóban kik szerepelnek. Nem tudjuk megmutatni a nagy gólokat, a nagy győzelmeket és trófeákat, azt tudjuk megmutatni, milyen lelkes és fanatikus szurkolótábor van és ezzel tudják eladni a klubot. Biztos forrásból tudjuk, van olyan, hogy játékosoknak megmutatnak videókat, amin a tábor szerepel. Ez persze jó dolog. De amikor vége van a mérkőzésnek és leírhatjuk, hogy mennyien voltak és mennyire fanatikusan szurkoltak, mennyit köszönhetünk nekik, itt véget is ér a történet. Utána már el vannak felejtve, utána már egy szükséges rossz a szurkoló.

Ezzel minden más klub így van. Az előnyös dolgokat szeretik, de elfelejtik, hogy egy ultra életnek vannak más oldalai is. Ha történik valami – egyre ritkábban - ami esetleg nekik nem tetszik, akkor jön az, hogy már megint probléma van velünk. Nem tudják ezt a dolgot helyén kezelni.

Tavaly volt egy bojkott és azt lezárandó egy egyeztetés, ahol több dolgot is megígért nektek a klub. Ha jól tudom, pár napja újra leültetek egyeztetni azokról a dolgokról, amik azóta sem valósultak meg. Mik nem valósultak meg és mit értetek el?

Volt, ami megvalósult és sok dolog nem. Az egyik ilyen a capo állás, ami részben a mi hibánkból nem valósult meg. Egyeztetési hiányosságok miatt szakadt meg a kivitelezése. A másik egy olyan egyedülálló dolog a stadionon belül, ami nincs máshol az országban, viszont a világban eléggé elterjedt. Ebben a segítségét kértük a klubnak több mint fél éve. Szögezzük le, hogy itt van egy ultra élet és ez elválasztódik attól, akik kijönnek, és tiszta szívből szurkolnak a csapatnak több éve évtizede. Sok olyan dolog van, amik inkább a tábornak lennének fontosabbak, de ezekkel minden szurkoló azonosulni tudna. Emelnék a szurkolás színvonalat.

Ez megint egy olyan dolog lenne, amiben a diósgyőri tábor élen jár és első lehet.

Igen. Mindenben azt szeretnénk. Nem titok, hogy még magasabb szintre szeretnénk emelni a szervezettséget, ezért is kerestük a klubot, mert ehhez ők is szükségesek lennének. Az a tervünk, hogy nemzetközi szinten is még több elismerést szerezzünk, ezért akarunk még több szurkolót bevonni. Ezért indult a Red Company is. Mi nagyon komolyan gondoljuk, de azt látjuk, hogy komolytalannak hisznek minket. Pedig egy nagy klubhoz tartozik egy nagy szurkolótábor is, ami szervezett körülmények között tenné a dolgát, de nem tudjuk tenni a dolgunkat, mert olyan kommunikációs problémák vannak, amik lehetetlenné teszik ezt.

Ehhez kellene egy UEFA által elfogadott capo állás. Olyan látványelemek, amiket korábban láthattunk a stadionban és most is láthatunk más stadionokban. NB1-ben a Fradinál még tűzijáték is volt. De már NB2-ben is láthatunk pirotechnikát. Ez nálunk elzárással jár. Ez a kettős mérce nagyon bosszant minket.

Az a baj, hogy a klub vezetői – pedig néhányan szurkolók voltak – nem értik meg a táborok közti versengést. Ez nem csak a lelátón zajlik, hanem a mindennapokban is. Akár a vírus alatti akciókban is.

Milyen be nem váltott ígéreteket kértetek még számon?

A stadion egészéből jöttek olyan visszajelzések, hogy nem megfelelő minőségű a sör, a szendvicsek. Drágán adnak egyes termékeket. Azt a szurkoló pénztárcájának kell elviselnie, hogy a büfé üzemeltetője nem talál olyan munkaerőt, akik össze tudják adni a számokat. Állítólag ezért 500 forint minden, hogy kerek legyen és ne kelljen visszaadni. De szerintünk a 400 és a 300 is kerek. Kerüljön a sör ötszázba, de akkor az legyen minőségi. De a víz, a csoki az legyen olcsóbb. A jegyáremelés után azért nagyon erősen a zsebébe kell nyúlnia egy családnak, ha meccsre akar jönni.

De ne menjünk messze, állandóan téma az amigeleken.hu helyzete is, és ebben sincs előrelépés, csak az egymásra mutogatás a klubon belül.

Itt tenném hozzá, hogy ezeket a dolgokat mi már régebben szóvá tettük, de a klub és az üzemeltető egymásra mutogat. Más témákban is azzal szembesülünk, hogy nincs felelős gazdája a dolgoknak. Pattog a labda és nem haladunk előre. A szurkoló pedig vesztese a folyamatnak.

Mi lett a legutóbbi egyeztetés eredménye?

Ez nem egyeztetés volt. Ez véleménynyilvánítás volt. Mi elmondtuk azokat a témákat, amik nem teljesültek és az előbb beszéltünk róla. Jött a jegyárak emelése, amiket talán a bérletek mögé bújtatva el lehet adni, de mi azt éreztük, hogy az elmúlt évek teljesítménye alapján nem volt itt az ideje a jegyárak emelésének. Sokan elveszítették az állásukat. Ha jól tudjuk, a klubnak 1000-1100 bérletese van, de ha jól megy a csapatnak, akkor kijön öt-, hat-, vagy akár hétezer ember is, tehát jegyeket váltanak. Első lépésben ki kellene csábítani az embereket a Paks, Felcsút, Kisvárda elleni meccsekre is.

Sokan műszakban dolgoznak és óhatatlanul ki kell hagyniuk mérkőzéseket. A naposra 3600 forint a nyitó meccsre egy jegy elővételben. Tegyük hozzá, hogy jó pár csapat van az NB1-ban, Ferencváros, Kispest, Újpest, ilyen volt a Loki is, ahol olcsóbbak a jegyek. Ezek a csapatok sokszoros bajnokok. A megbeszélésen volt egy olyan kijelentés, hogy a klub szeretne a Ferencvároshoz közelíteni. Jegyárakban már közelítünk, viszont 31 bajnoki győzelemmel még le vagyunk maradva.

Ezeknek adtunk hangot.

Akkor, hogy a szurkolók értsék. Összefogtátok egy csokorba a problémákat, elvittétek és leraktátok az asztalra és otthagytátok?

Pontosan ez történt.

Ez miként fogja befolyásolni a hangulatot, a tábor hozzáállását a meccsekhez?

Ugyanúgy megyünk a meccsekre és szurkolunk a csapatnak, hiszen nekünk nincs bajunk a csapattal vagy a szakmai stábbal. Sőt az egész klubvezetéssel sincs, hiszen vannak, akik lelkiismeretesen végzik a munkájukat. Viszont elég volt abból, hogy vannak olyan magas pozícióban lévő emberek, akik egy jó ideje rosszul végzik a munkájukat. Ennek hangot fogunk adni a lelátón és minden olyan csatornán, ami a rendelkezésünkre áll.

A management nagy része olyan a szurkolókat érintő témákat söpört le az asztalról, amiket mi fontosnak tartottunk volna. El vagyunk keseredve amiatt, hogy vannak a vezetőségben olyan emberek, akik nem támogatják a diósgyőri szurkolókat, azt az értéket, ami jellemzi a mai DVTK-t.

110 év mérsékelt szenvedély.

Engem is meglepett az, hogy például a játékosok, a stáb nem is tudja, hogy például az amigeleken.hu milyen tiltás alatt van a klubnál. Szóval a csapat nem tehet erről.

Új szezon, új remények. Feltöltődve ott leszünk mellettük. Bízunk abban, hogy le tudnak majd tenni valamit az asztalra és abban, hogy nem kell újra zártkapuk mögött játszani a mérkőzéseket. Szeretnénk, ha beleállnánk a meccsekbe és soha nem futnánk ki úgy a pályára, hogy nincs esélyünk. Legyen néha kiemelkedő eredmény, amire büszkék tudunk lenni.

Elégedettek vagytok az igazolásokkal?

Sokszor igazoltunk már jól hangzó neveket, aztán csalódtunk. Az mindenképpen pozitívum, hogy a csapat magja megmaradt. Ez a szezon jól sülhet el, de Diósgyőrben semmi nem biztos. Azt tudjuk, hogy a csapat még nincs a topon és még nem is teljes a keret. Ha ne adj Isten az első fordulók nem jól sülnének el, akkor sok minden meginoghat. De legyen egy jó rajt és egy még jobb folytatás.

Lelátói tervek vannak?

Mindenképpen tervezünk egy nagyobb koreográfiát és erre elkezdjük majd a gyűjtést az első két hazai mérkőzésen. Legyen meglepetés, hogy melyik meccs lesz az.

Itt ül a Red Company tagja is és beszéljünk kicsit a focitornáról.

Szombaton rendezzük majd meg és óriási túljelentkezés volt. Hat csapatra terveztük, de végül tizenhat csapat indul. Így is volt, aki már nem fért be, még Debrecenből is jelentkeztek. A szervezéssel megvagyunk és nagyon várjuk a tornát. Természetesen a szervezett csoportok is támogatnak minket. Feczkó Tamás lesz a fővédnöke az eseménynek, ami nagy megtiszteltetés. Mindenkit szeretettel várunk majd az eseményre.

Legutóbb arról beszéltünk, hogy vannak ideiglenes tagok. Azóta nőtt a létszám?

Ugyanannyian vagyunk, de van egy próbaidős csoportunk, ahonnan jó eséllyel lesznek bekerülők.




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45

7. tamaskpt |Válasz erre: 6. samanhegy
2020-08-14 17:28:39 Piros öves, Őstag
Csak addig tudatmódosító médiafos, amíg az egyik szeretted nem kerül a Semmelweis intenzívre miatta. De ez itt off amúgy is.
2020-08-14 16:57:12 Piros öves, Őstag
Kár, hogy az ultrák is ez azt agyhalott mantrát tolják "vírus ideje alatt", "vírus helyzet", "járvány után", stb.
Nekik kellene elsőként megkérdőjelezni ezt a tudatmódosító médiafost. Csalódás.
5. El Bandi |Válasz erre: 4. tamaskpt
2020-08-14 14:55:50 Piros öves, Őstag
Így van, egyetértek. Csak hangosan gondolkodtam, hogy mi lehetne a megoldás. Nem akarok még egy temetést megélni (koporsó a régi B középtől balra) az maradjon a régi stadionban...

Ui. azért lehet, hogy összejön újra a tiregyes kirándulás jövőre :)
4. tamaskpt |Válasz erre: 3. El Bandi
2020-08-14 14:48:30 Piros öves, Őstag
Egy másodosztályú csapatért az aktuális helyi önkormányzaton kívül más nemigen fog kapkodni, abból pedig nekünk az elmúlt évtizedekben oldaltól függetlenül sokkal kevésbé sportbarátabb jutott mint Debrecenben. Nem megtisztulás lenne itt, hanem a győrihez, nyíregyihez hasonló nihil.
3. El Bandi |Válasz erre: 2. vebgy
2020-08-14 14:35:39 Piros öves, Őstag
Sajnos ez így van, de kár, hogy ezeket nem veti ki magából a közösség, mint máshol... Az az érzésem, hogy az 'NB2' se segített volna, hisz voltunk mi már a legalján is, újra felemelkedtünk, de van még itt egy kis piszok...
2. vebgy*
2020-08-14 14:10:42 Fekete öves, Veterán
"El vagyunk keseredve amiatt, hogy vannak a vezetőségben olyan emberek, akik nem támogatják a diósgyőri szurkolókat, azt az értéket, ami jellemzi a mai DVTK-t..." Hát igen...meglehetősen egyértelmű. Az illetők ne is csodálkozzanak , ha ellenszenvvel találkoznak részünkről.
1. KáGábor*
2020-08-13 20:13:14 Fekete öves, Veterán
Jó cikk, köszönöm! Sok kérdés meg lett válaszolva, de egy-két helyen lehetett volna kicsit konkrétabb.

 < 1 2 3 45

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...