Banner

ZTE NKK - Aluinvent DVTK

Szerző: walaki | 2018-04-04 09:08:00

A ZTE NKK ellen kezdi meg a bajnoki rájátszás küzdelmeit az Aluinvent DVTK szerdán este Zalaegereszegen. A tét a legjobb négy közé jutás, a párharc két győzelemig tart.



A ZTE NKK szombaton Győrben zárta az alapszakaszt, méghozzá egy remek bravúrral, hiszen Gáspár Dávid együttesének sikere azt is jelenti, hogy az egerszegiek a negyedik helyen zártak, így a rájátszásban pályaelőnyt élveznek.

A diósgyőriekkel a szezon során kétszer találkoztak, előbb Zalaegerszegen 78-55-re nyertek, majd bő egy hónapja Miskolcon a DVTK nagy csatában, 68-65-re „visszavágott” a ZTE NKK-nak a novemberi vereségért.

– Először is nagyon örülök, hogy sikerült kiharcolnunk a pályaelőnyt – szögezte le a negyeddöntő előtt Gáspár Dávid, a ZTE NKK vezetőedzője. – Nagy bravúr volt a szombati, a lányok elhitték, hogy Győrben is lehet nyerni. Így kell várnunk a DVTK-t is, hogy a mostani lélektani előnyt kihasználjuk. A szezon során a Diósgyőr ellen lejátszott két mérkőzésünkből nem szabad kiindulni, főleg nem a hazai győzelemből, hiszen azóta nagyban átalakult a miskolci csapat. A második mérkőzésünk már inkább lehet kiindulópont, hiszen azóta nem változott egyik csapat kerete sem.


A találkozó szerdán, 17.30-kor kezdődik!


fotó: dvtk.eu (Szabó Krisztián)

videó: DVTK TV

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

29. burritos |Válasz erre: 28. Csubakka
2018-04-07 22:24:15 Zöld öves, Fanatikus tag
Okés:))
28. Csubakka |Válasz erre: 27. burritos
2018-04-07 22:22:39 Lila öves, Tag
Akkor nincs más hátra, Neked kell elvállalnod :)
27. burritos
2018-04-07 22:12:15 Zöld öves, Fanatikus tag
És nyilván 10-ből 1 embernél ez az attitűd bejön, vagy nem számít, mert mondjuk Fontenette vérbeli profi! De Szabó Fanni, Zele Dorina, Zenta Melnika, és még jó néhányan bizonyosan érzékenyebbek és önbizalom szempontjából nem mindegy, hogy az edző dicsér is néha, vagy folyamatosan úgy leordítja a fejüket, mint a hurrikán!
26. burritos
2018-04-07 22:08:23 Zöld öves, Fanatikus tag
Ha annyira jó lenne, akkor az Euroliga csapatok most is sorban állnának érte! Csank Jani bácsi is bajnoki címet nyert anno a Váccal, de nem gondolnám, hogy most is megállná a helyét akár egy nb1-es csapat élén. Engem tökre nem érdekel Svitek múltbéli eredménye, csak azt látom a játékosok teljesítményén, mimikáján, testbeszédén, hogy pedagógiailag alkalmatlan. Ha idáig jobb csapatokkal ért el eredményt, menjen jobb csapathoz. És azokról még nem is beszéltem, akik a világból is kifutottak, hogy idén ne is kelljen vele dolgozni.
25. Karpfen
2018-04-07 22:07:53 Barna öves, Veterán
Sajnos nem láttam a meccset, de a statisztika alapján felmerül bennem a kérdés, hogy ilyen lepattanózással hogy tudtunk 13 ponttal nyerni és 50 pont alatt tartani a Zetét. Ennyire jól védekeztünk és kevés tiszta dobóhelyzetet engedtünk nekik, vagy rossz napjuk volt és tiszta helyzetekből is ilyen pocsékul dobtak?
24. Csubakka |Válasz erre: 22. burritos
2018-04-07 21:53:16 Lila öves, Tag
Az edző akkor rossz, ha veszít a csapat, és akkor jó, ha nyer. Most nyert. Szerintem Svitek nem azért volt évekig a stabil Euroliga részvevő Kassa és Krakkó vezetőedzője (mindkét országban többszörös bajnok), és nem azért volt magyar illetve most cseh szövetségi kapitány, mert gyenge edző, hanem éppen azért, mert ért hozzá. Valószínűleg az jelenti neki a gondot, hogy eddig sokkal jobb játékosai voltak, akik nagyrészt meg is tudták valósítani amit kér, a mieink meg erre lássuk be nem mindig képesek. De én személy szerint reménykedem, hogy a végére össze fog ez állni és bejutunk a 4-be.
23. fules1
2018-04-07 21:46:14 Piros öves, Őstag
Gratulálok a lányoknak a győzelemhez nehezen ment de pont a legjobbkor sikerült elhúzni a zetétől,most mi jöttünk ki jobban a kritikus időszakból,remélem kedden is így lesz. Gorjanácz Ági szépsége semmit sem változott mióta elment tőlünk:)
22. burritos
2018-04-07 21:26:19 Zöld öves, Fanatikus tag
Gratula a Lányoknak! A győzelemért, illetve amiért a Szlovákot elviselik, vagy legalább azt megpróbálják! Hogy is van az Pista? Válogatott játékosok súlyos önbizalomhiányban, alapokat is elfelejtve kosaraznak. Ez kinek a felelőssége? Időkérésnél mit látok: kezedbe veszed a táblát, de nem rajzolsz rá semmit! Nem csapkodni és ordítani kellene csak! A játékosoknak ugyanaz a célja, de van lelkük, támogatni és motiválni is kellene tudni őket! Véleményem szerint erre Ő nem alkalmas, de az sem, aki ezt vezetőként nem látja! Köszönöm!
2018-04-07 20:57:58 Fekete öves, Veterán
Nyertek a lányok 13 ponttal, 52%-os dobóteljesítménnyel! Csak meg kellene nyerni a következőt is Egerszegen!
20. uncle-paul |Válasz erre: 19. Csabi K
2018-04-07 15:23:05 Fehér öves, Lelkes újonc
Na majd ma!... (kérd ki a söröm)..valamikor érkezem.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...