Banner

VILÁGSZTÁR VOLTAM, MAGYARORSZÁGRA JÖTTEM: JOSÉ LUQUE

Szerző: walaki | 2017-01-06 09:45:00

1977.10.16-án született támadó középpályás. Sevillában nevelkedett, első profi szerződését is itt kötötte 1996-ban. Egy évvel később tovább állt, s a CD Badajoz játékosa lett. Ez egy jól sikerült szezonja volt, hiszen felfigyelt rá az Atletico Madrid s leigazolta. Fél évvel később a több játéklehetőség reményében kölcsönadták az Albacete együttesének fél évre. A kölcsön lejárta után visszatért a Matracosokhoz, ahol három évig maradt is. 2002-ben Barcelonába szerződött, igaz a kisebbik katalán csapathoz az Espanyolhoz. Ebben sok köszönet nem volt, hiszen decemberben már az Elche labdarúgója volt. Fél évvel később újabb váltás, s már a Málaga profija volt. Két évvel később a Ciudad Murcia következett a karrierjében. Újabb két év és irány a Granada. Egy évvel később vissza Málaga, majd újabb egy év és újra a Ciudad Murcia. Egy évvel később 2010 júliusában lejárt a szerződése s szabadon igazolható lett. Ekkor fél év kihagyás következett a karrierjében, s 2011 telén megérkezett Miskolcra. Ebben az is meglepetés volt, hogy a DVTK ekkor a másodosztályban játszott, de ő profihoz méltóan tíz bajnokin három góllal segítette hozzá csapatát a feljutáshoz. Az NB I-ben két évig játszott még a Diósgyőrben, az első szezonjában 27/9, a másodikban 22/6-os mutatóval zárt. 2013 nyarán, tehát közel 36 évesen úgy döntött befejezi pályafutását. Az utolsó bajnokiján (melyen mindhárom addigi spanyol légiós elbúcsúzott a DVTK-tól, Gallardo és Fernando is szerepelni fog sorozatunkban) a diósgyőri szurkolók végig éltették. Nagyon megkedvelték az apró spanyol játékmestert.

A búcsúkor három gyermek kísérte be Luque-t, egyiknek pólóján elől „Gracias José”, hátul pedig a „Miskolc te ama” vagyis „Miskolc szeret Téged” felirat díszelgett. A bevonuláskor piros és sárga lufikból spanyol zászlót jelenítettek meg a szurkolók. Amikor elérkezett a 7. és a 20. perc, megindultak a hatalmas mezek (melyet a szurkolók gyártottak az előző napokban) és kézről-kézre járva tették meg az utat oda-vissza a Naposoldalon, közben pedig zúgott „Paco” és a „Fernando”. A 77.percben a szurkolók a fejük fölé emelték a székekre elhelyezett fehér és piros kartonlapokat, amelyekből egy hatalmas LUQUE felirat bontakozott ki és sok ezernyi torokból zengett a Luque, Luque. Az amigeleken.hu blogoldalon a következő képen jellemezték Luque búcsúját: “Csodálatos és felemelő érzés volt látni, hallani és érezni az eggyé tartozást, hogy a közönség egyként akarja kifejezni szeretetét José felé, megköszönni neki azt a két évet, amit Miskolcon töltött, hogy elhozta nekünk az igazi profi mentalitást és vált sok-sok diósgyőri gyerek példaképéve.”


forrás: fociclub.hu / Endrődi Dávid

teljes cikket elolvashatod itt: http://www.fociclub.hu/2017/01/03/vilagsztar-voltam-magyarorszagra-jottem-jose-luque/

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
4. pe-pe
2017-01-07 10:01:16 Lila öves, Tag
Gohér Mezőkövesden van és ahogy néztem Vági András és Polényi Gábor is.
3. grosser
2017-01-07 09:35:55 Piros öves, Veterán
Láttam már ezt a videót egy párszor - minimum hússzor, ha nem többször -, de most is könnybe lábadt a szemem, bevallom, így volt! Nem is tudom, hogy lesz-e a jövőben olyan játékosunk, mint Luque!
A berakott képen, Luque mögött Gohér Gergő látható kicsit homályosan, tud róla valaki valamit, hogy jelenleg hol rúgja a bőrt?
2. toki*
2017-01-06 12:07:06 Fekete öves, Veterán
De szép volt, te jó ég ;) EZ MISKOLC!!!!
1. tabak
2017-01-06 10:43:54 Piros öves, Őstag
:)
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...