Banner

Vágjunk bele!

Szerző: dfcwolf | 2018-02-23 21:37:00

Nem tudom miért, de hetek óta olyan jó érzésem van. Azt érzem, hogy nagyon jó tavaszunk lesz, és azok a labdák, amik eddig kifelé pattantak, most befelé fognak. Olvastam Bódog Tamás nyilatkozatát Jürgen Kloppról, aki olyan hatással van rá, hogy bármikor cipőt húzna és beállna a csapatába játszani. Ugyanígy érzem én a mi edzőnkkel. Őszintén reménykedem abban, hogy a játékosainkban is ilyen érzések kavarognak!

Régen sokat savaztam a paksi csapatot és azt is mondtam, nem kellenek az első osztályba, de visszavonom ezen kijelentéseimet. A paksi szurkolók újra bizonyították az elhivatottságukat a Bánka-Rakaczki Emléktornán és emiatt én nem kívánok nekik rosszat. Csak annyit, hogy hétvégén maradjanak pont nélkül, majd gyűjtögetnek mások ellen.

Nekünk kell a három pontot elhoznunk. Persze, számomra is inkább a kupa megszerzése jelenti a legfőbb célt, de jó lenne a tabellán is előre lépni. Nem kifejezetten számít, hogy mikor játszunk végre a saját stadionunkban, de az nagyon fontos, hogy ha bekövetkezik, ne egy szürke középcsapat lépjen pályára hétről-hétre, hanem egy esélyes csapat. Mire esélyes? A győzelemre, bárki ellen. Én erre vágyom!

A hangulatot fel kell építeni, aztán fenn is kell tartani és ezt a győzelmekkel a legegyszerűbb. Jól sikerült a felkészülés, és az erőnléte is jó a csapatnak. Biztosan érzem, hogy az igazolásaink is erősítették a keretet. Az edzőnk fantasztikus ember és nagyon jó az a stílus, amit a csapatunk játszik. Szinte minden rendben van, csak a győzelmek kellenek és lesz itt olyan őrület…


Vágjunk hát bele és kezdjük ezt a tavaszt egy győzelemmel a bajnokságban! Mi ott leszünk, mert számít ránk a csapat, az edző. Együtt vagyunk, győzni fogunk!


Tippem: 1-3



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

27. anszkord
2018-02-24 22:31:53 Piros öves, Őstag
Nem jött be.
26. vebgy*
2018-02-24 21:32:20 Fekete öves, Veterán
Valahogy nekünk már nincsenek jó érzéseink most...
2018-02-24 19:47:32 Fekete öves, Veterán
Belevágtunk... Helyben futunk, mint a nyuszi.
24. unkasz01
2018-02-24 19:11:23 Fehér öves, Lelkes újonc
Azt gondolom és fel vagyok háborodva hogy ezt a szenny játékot gyakorolták a télen és nincs eredmény. Bár láttam minden edzőmeccset ahol semmi extra nem volt. Sajnos nem kell elájulni. Bódog mestert nem bántom de ez nagyon kevés a bent maradáshoz. Merjünk nagyot álmodni?!
23. vebgy*
2018-02-24 17:01:25 Fekete öves, Veterán
"Nem kifejezetten számít, hogy mikor játszunk végre a saját stadionunkban, de az nagyon fontos, hogy ha bekövetkezik, ne egy szürke középcsapat lépjen pályára hétről-hétre, hanem egy esélyes csapat. Mire esélyes? A győzelemre, bárki ellen." ENNYI . Ami a Paksot illeti, egy általam preferált 16-os mezőnyből ők nem lógnának ki, nem úgy mint...és itt tudnánk sorolni neveket. Sajnos, sokkal rövidebb nb 1-es történelmük során még ők is fényesebb éremmel rendelkeznek, mint mi valaha is...
22. vebgy* |Válasz erre: 12. mr-d
2018-02-24 16:49:41 Fekete öves, Veterán
Nekik sincs több játékperc a lábukban...Én is itthon ragadtam sajnos , egy meccsjeggyel megtámogatva a Paksot. Vírusok eldöntötték, de legalább húzzuk be akkor a meccset ! Valahogy mérkőzésre sosem sikerül oda eljutnom...
21. KáGábor*
2018-02-24 14:37:22 Fekete öves, Veterán
Hajnalban már nem nem bírtam elolvasni az írást a pálinkaködtől. :D
Jó lett, mint mindig. :)
Van egy kollégám, aki Paks drukker, ő is abszolút szimpatikus. Sajnos a csapatuk kevésbé az edzőjükkel az élen. :( Kíváncsi leszek egyébként, hogy milyen lesz az új pályájuk, ha elkészül.
Én már nagyon zsongok, várom a kezdést. Sajnos Paksra nem tudtam lemenni annak ellenére, hogy nincs messze. De így legalább kipróbálom a az új tv webböngészőjét. :)
20. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 19. max
2018-02-24 14:04:21 Fekete öves, Veterán
Csak nehogy hamarabb gólt rúgjon, mint Szarka. :) Van amúgy DVTK öregfiúk csapat, vagy ilyesmi városi megyei liga?
19. max |Válasz erre: 4. portugal
2018-02-24 13:58:33 Kék öves, Tag
" Kiváncsi vagyok erre a tavaszra, főleg hogy már alig van fám "
Ez milyen dili?!!!! :D :D :D
Vendégem vagy egy sörre Csabi! :-)
18. joniewolf |Válasz erre: 11. kamikaze
2018-02-24 12:56:18 Citromsárga öves, Lelkes újonc
kamikaze, ezen a fórumon gyűjtünk mindent a stadionunk építésével kapcsolatban:

http://www.skyscrapercity.com/showthread.php?t=1755354

Ha beregisztrálsz, ide feltöltheted a képeket! ;-)

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...