Banner

Vági András visszatért Diósgyőrbe

Szerző: objektív | 2019-06-20 16:47:00

Egy régi ismerőssel erősítette meg a keretét a DVTK. Vági Andrást nem kell bemutatni, hiszen 2012 elejétől 2014 nyaráig 50 alkalommal viselte a DVTK szerelését, és ezt a számot tovább gyarapíthatja.

Vági András a Goldball ‘94 FC-ben ismerkedett meg a labdarúgással, az élvonalban 19 évesen az MTK színeiben mutatkozott be, először Diósgyőrbe Svájcból érkezett.

A DVTK-ban kereken 50 alkalommal lépett pályára az élvonalban, a Ligakupa-győzelemhez vezető úton hat mérkőzésen két gólpasszal vette ki a részét a sikerekből.

Távozását követően Paksra igazolt. Másfél éven keresztül Mezőkövesden szerepelt kölcsönben, mielőtt visszatért volna. Az előző bajnokságban alapemberként számítottak rá a Dunántúlon, idén tavasszal viszont sérülés hátráltatta.

- Nagy örömmel tértem vissza, szerintem egy magyar focistának az egyik legnagyobb megtiszteltetés a DVTK labdarúgójának lenni - nyilatkozta Vági András. - Büszke vagyok arra, hogy itt lettem felnőtt labdarúgó, és egyedül itt tapasztaltam meg, mit jelent szurkolók előtt, a szurkolókért játszani. Az elmúlt években nehéz érzés volt, mikor ellenfélként jártam Diósgyőrben, de jó volt látni, hogy minden jó irányba változik, akár a stadionra, az edzőközpontra, az utánpótlásra, akár a szakmai stábra gondolok. Persze legjobban mindig a szurkolótáborért csodáltam, és irigyeltem volt csapattársaimat. Személy szerint úgy érzem, az elmúlt években rutinosabb lettem, miközben ugyanúgy éhes vagyok a sikerre, mint korábban. Szeretnék újra bizonyítani a diósgyőrieknek, és szeretnék a piros-fehér sikerek részese lenni.

- Vági András egy rutinos játékos, aki tapasztalatával nagy hasznára lesz a csapatnak, emellett a fiatalok fejlődésében is sokat segíthet - mondta el Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Nagyon jól ismeri a DVTK-t, ezért biztos vagyok benne, hogy gyorsan be fog illeszkedni a csapatba.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

121. Zagar |Válasz erre: 120. vebgy
2019-06-26 06:51:46 Barna öves, Tag
https://www.youtube.com/watch?v=WRDzXV7IgiI
120. vebgy* |Válasz erre: 119. Zagar
2019-06-23 23:52:30 Fekete öves, Veterán
Na persze tyúk vagy a tojás...A publikum az úr és kész. A játékos nem reagálhat, mert akkor úgy jár mint Vági. Pont.
119. Zagar
2019-06-23 20:52:15 Barna öves, Tag
Mutogatott Vági?! Lehet, hogy nem kellet volna előtte habzó szájjal szidni a rokonságát...
118. spongyabob
2019-06-23 15:56:13 Barna öves, Őstag
Ez a való világ...............
Alig várom,hogy lássam! bérletesek, persze előnyben.
117. sadab1*
2019-06-23 15:31:04 Fekete öves, Veterán
Tovább tart a hazugság! Van itt pénz, csak tök felesleges dolgokra költik! Illetve dillettatizmus van...
116. dfcwolf |Válasz erre: 113. pedro80
2019-06-21 18:14:21 Fekete öves, Őstag
Akkor hozzuk ide Felipét a Kisvárdából, hiszen ő is csak alig mutogatott ki a szurkolóknak. És ez nem a vezetőség dolga.
115. gbacsi*
2019-06-21 18:10:02 Fekete öves, Veterán
A kérdésedre válaszolva, nem hiszem hogy bárki is komolyan gondolja azt, hogy erősítés lenne.
114. sverige |Válasz erre: 95. szombatondelelott
2019-06-21 15:16:51 Barna öves, Tag
Ne légy kíváncsi, mert hamar megöregszel! :-)
Egyébként, ha figyelmesen olvastad a kommentem, akkor tudnod kéne! :-)
113. pedro80 |Válasz erre: 80. dfcwolf
2019-06-21 11:38:16 Narancs öves, Lelkes újonc
Azon vitatkozhatunk, hogy Vági leigazolása erősítés vagy sem, ez majd kiderül. Azt gondolom, hogy a korábbi viselkedése inkább az ő és a szurkolók dolga, mintsem a vezetésé. Bizonyára lesz bemutatása az új játékosoknak, nagy nyílvánosság előtt megkövetheti a szurkolókat, persze ha akarja... Az összes többit meg a pályán meglátjuk.
112. toki* |Válasz erre: 110. dvtk64
2019-06-21 11:32:12 Fekete öves, Veterán
Ámen! Ne is játsszon!

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...