Banner

Ukrajna - Magyarország 3-5

Szerző: Jáborcsik András | 2017-04-22 20:22:00

A legnehezebb feladatot teljesítettük: nem igazán jó játékkal, de a hajrában a házigazda fölé kerekedtünk a vb nyitómeccsén, 3-0-ra nyertünk a záró felvonást, hátrányból fordítottunk.

Népes, közel ezerfős magyar szurkolótábor várta a csapatokat a kijevi jégarénában a nyitó mérkőzésen. A csarnokban tapintható volt a feszültség, és a csapatok meglehetősen idegesen kezdték a játékot, ami egy világbajnokság esetében nem szokatlan. Gyorsan emberelőnybe, majd 46 másodperces kettős előnybe kerültünk. Sajnos nem sikerült kihasználni. Mint ahogy a folytatásban nyomást sem sikerült gyakorolnunk ellenfelünkre, a játéktervünket az első harmadban nem valósítottuk meg. Egy jól megpattanó korongból ellenfelünk szerzett vezetést a 14. percben. Kuzmik érdeme volt a vezetőgól. 0-1. A szituációt megelőző kapuvasunk miatti többperces videózást és a döbbenetet követően pillanatok alatt egyenlítettünk. Bartalis István mutatott be egy komoly nemzetközi értékkel bíró gyakorlatot. Láb között húzta vissza és lőtte a hosszú felsőbe a korongot, máris 1-1-et mutatott az eredményjelző.


Bartalis csodagólja, amivel egyenlítettünk:


​​​​​​


A két szövetségi kapitány nyilatkozata:

Rich Chernomaz (Magyarország): “A világbajnokság első meccsét mindig nehéz megnyerni. A mérkőzés első 10-12 percében idegesen játszottunk, sokat hibáztunk, de miután megnyugodtunk, egyre jobban összeállt a játékunk. A második harmad elején megszereztük a vezetést, ekkor már jól hokiztuk, csakhogy sok kiállítást kaptunk, ezzel pedig visszahoztuk az ukránokat a meccsbe. Az ellenfél speciális egységei meglehetősen hatékonyak voltak, a kapusa elképesztő védéseket mutatott be. A harmadik játékrészben végre belőttük a helyzeteinket, újra átvettük a vezetést, a végjátékban pedig tartottuk magunkat a taktikához. Nem engedtük, hogy az ukránok nyomást gyakoroljanak ránk, mint akkor, amikor a meccs elején rendre elvesztettük a korongot. Büszke vagyok a csapatra, hogy megtalálta az utat a győzelemhez.”

Olekszandr Szavickij (Ukrajna): ”Hiába tettünk meg mindent a győzelemért, a legjobbunk sem volt elég. A játékosaim harcosokként küzdöttek, ezért dicséret illeti őket, a magyar csapatnak pedig jár a gratuláció. Ritkán találkozunk ilyen erős ellenféllel.”


Elolvasom a teljes összefoglalót a jegkorongblog.hu-n >>>>>


forrás: jegkorongblog.hu

fotó: Fényes Gábor

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

17. siraiz
2017-04-24 06:57:16 Fehér öves, Tag
Tudom hogy minden magyar Bolyai Farkas, de ha az eddigi eredmények alapján nem jön le hogy nincs értelme számolgatni, akkor nézzétek meg a tavalyi div1a vb eredményeit. Következő csak a következő. Amivel számolni lehet: a csapat kihajtja a belét, mi meg kiszurkoljuk a belünket minden meccsen.
16. Bobák Kornél* |Válasz erre: 15. perecesi-diosgyor-szurkolo
2017-04-23 19:11:26 Fekete öves, Veterán
Én nem mondanám, hogy az nekünk olyan nagyon jó. Utolsó meccsünk lesz a kazahok ellen, ha azon múlik a feljutásuk, őrülten menni fognak. De előbb verjük meg a sógorokat és a koreaiakat... Minden további mérlegelésnek utána lesz értelme.
2017-04-23 18:52:09 Fekete öves, Veterán
Kazahsztán egy borzalmas harmadik harmaddal szenvedett vereséget Dél-Korea ellen :D
Ez nekünk nagyon jó. A sógorokat holnap rendesben ütni kell.
14. Szabó József* |Válasz erre: 13. braunb
2017-04-23 18:31:58 Fekete öves, Veterán
Épp emiatt lenne most fontos azonnal visszajutni.
Mert ez azonnal megnövelné magyar játékosok ázsióját és a jövő évi nagy vébén jó pár játékos kaphatna elitligás szerződést.
Így ha ki is esünk, 8-10 elitligás játékossal a liftezés szinte azonnal garantálhatóvá válna, sőt a megkapaszkodás se lenne elérhetetlen, ha a hazai klubhoki fejlődése töretlen marad.

Egyébként is szokni kell a gondolatot, hogy az őrületesen bővülő és fejlődő U-mezőny (Az U14-16 már A-csoportos szintű) okán 2021-22-re már a lett-dán hoki színvonalát minden bizonnyal elérjük, azaz a stabil A-csoportos tagságot!

Ehhez a hazai klubhokinak fel kell nőni, sok új és egyre több erős, miskolci utat követő csapat kell.
Szerencsére szövetség sportágfejlesztési terével erre fel van készülve.
13. braunb
2017-04-23 16:43:15 Fehér öves, Újonc
Bartalis az egyik legjobb (vagy talán a legjobb játékosunk). Nagyon régen el kellett volna már igazolnia külföldre. Sok potenciál van még benne (csak sajnos picit sérülékeny). Remélem a következő szezon (vagy akár a vb után) még feljebb lép.
Minél több minőségi légiós szükséges ahhoz, hogy legalább liftezők lehessünk.
12. Szabó József* |Válasz erre: 9. grosser
2017-04-23 16:13:18 Fekete öves, Veterán
Csak Vay lett draftolva a Minnesota Wild által.
Bartalis a német élvonalba szerződött a Schwenninger csapatához, ahol jól szerepelt, 38 meccsen 20 pontot szerzett.
11. siraiz |Válasz erre: 10. grosser
2017-04-23 13:38:17 Fehér öves, Tag
Csapig autóval onnan vonattal és igen láttuk Munkács gyönyörű várát. A vonat nagy királyság, de Kijev is nagyon szuper, én már azt tervezem hogy nyáron kijövök a családdal is mindenkinek csak ajánlani tudom.
10. grosser |Válasz erre: 8. siraiz
2017-04-23 11:13:02 Piros öves, Veterán
Kalap le, hogy ki tudtál utazni és élőben szurkolsz a helyszínen, hogy utaztatok, vonattal, repülővel? Mert, ha előbbi, akkor megtapasztalhattad az ottani vasúti közlekedést is :) meg akkor szerintem Munkács városát is érintettétek!
9. grosser
2017-04-23 11:07:44 Piros öves, Veterán
Hol játszik most Bartalis? Mert, hogy nem a MOL-ligában az tuti!
Valami rémlik, hogy a tavalyi VB után őt és a kapus Vay Ádámot draftolták. NHL vagy AHL?
8. siraiz
2017-04-23 11:07:15 Fehér öves, Tag
Nem álltunk vissza, nem pihentünk az ukránok kicsit megnyomták azt az időszakot feljebb jöttek, ennyi idő volt ezt lereagálni. Biztonsági játékra, kontrákra törekedtek végig, mi játszottunk így a 2000-es évek elején. Meccs közben a Fradi elleni playoff széria jutott az eszembe, ott is jó taktikával jött az ellen, mi meg úgy voltunk hogy jobbak vagyunk majdcsak behúzzuk valahogy aztán majdnem kiestünk(kikaptunk). Főleg hogy ilyenkor valahogy a szerencse sem a jobb csapatot segíti, de a végén a hoki istenei díjazzák a nagyobb melót és mindig igazságosan döntenek . Tegnap is amikor elkezdtek a passzok és az ütközések keményedni onnantól kontrolláltuk a meccset. Amúgy a mai Oilers-Blues meccs után az ESPN nem a többi NHL playoff meccs összefoglalójával indult hanem Bartalis góljával. Többen írták itt is hogy ilyeneket gálákon és edzéseken szoktak pöckölni. Az a durva hogy ez éles szituban történt, belegondoltam hogy néha én úgy érzem magam a jégen mint a viccben a bácsi akitől kérdezték hogy mennyi csigát szedett mire ő: Mire lehajoltam az a sok csiga huss! Tévében, helyszínen lassú ez a játék ott azon csúszós, fehér szaron olyan mintha TGV száguldozna az ember mellett. Mondjuk a TGV-vel kapcsolatban nincs olyan érzésem hogy megakar ölni.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...