Banner

Újabb játékost igazolt az Aluinvent DVTK

Szerző: Jáborcsik András | 2018-07-20 17:36:00

Női NBA tapasztalatokkal is rendelkező kongói centert igazolt az Aluinvent DVTK. Chanel Mokango az amerikai bajnokság mellett korábban játszott a női NBI.-ben, a valamint a török és a spanyol élvonalban is.


Legújabb igazolásunk az Egyesül Államokban a Missisipi State University-n végzett. Végzése évében a női NBA-ben az Atlanta Dream draftolta az első kör kilencedik helyén, de végül a Los Angeles Sparks-hoz került, ahol a 2010-es szezonban 21 mérkőzésen lépett pályára. Ezt követően megfordult Törökországban és Spanyolországban is, az előző szezont pedig Magyarországon töltötte így nem ismeretlen az Aluinvent DVTK szurkolói számára sem.

- Chanel Mokango egy fizikális adottságait kiválóan használó, gólerős, jól lepattanózó játékos, aki az 5-ös poszton lesz bevethető - nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - Ismeri a magyar mezőnyt és az Európa Kupával járó kettős terhelés sem lesz ismeretlen számára.



Névjegy

Vezetéknév: Mokango
Keresztnév: Chanel
Születési idő: 1988. október 13
Születési hely: Kinhassa (Kongó)
Magasság: 196 cm
Állampolgárság: kongói
Poszt: center

Pályafutása:

2018/2019 Aluinvent DVTK
2017/2018 Ceglédi EKK
2016/2017 Gernika és Zamarat (mindkettő spanyol 1. osztály)
2015/2016 Ormanspor (török 2. osztály)
2014/2015 Campus Promete (spanyol 1. osztály)
2013/2014 Ormanspor (török 2. osztály)
2011/2012 Mersin (török 1. osztály) és Dexia Namur (belga 1. osztály)
2010/2011 Mersin (török 1. osztály
2010 Los Angeles Sparks
2008-2010 Missisipi State University
2006-2008 Southeastern Illinois College


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

21. benji
2018-08-09 22:00:58 Lila öves, Őstag
Mivel a Napos oldal-ban látható volt, hogy a juniorok közül felkerült a felnőtt csapathoz Frindt Nikoletta és Halász Zsófia, szerintem még 1 üres hely van, oda kellene a 4. légiós, a center posztra.
2018-08-08 21:55:39 Citromsárga öves, Tag
Az eddig olvasott bejelentések alapján így áll a szvsz az eleje a bajnokságnak.
DVTK
felnőttek 1 Medgyessy (HUN), 3-2 Katona (HUN-kieg), 3-2 Szabó F.(HUN-kieg), 2 Walker (WNBA-USA), 3-4 Skoric (EUR-SRB), 4 Zele (HUN), 5 Mokango (WNBA-CON) kötelező 20 év alatti 4-5 Kiss A.(U18), 2-1 Kányási (U20) 7+2+új edző
Sopron
felnőttek 1-2Fegyverneky (ex-HUN), 2-1Turner (WNBA-EUR), 2-1 Salvadores (EUR-ESP-kieg), 3 Dubei (HUN), 2 Weninger(HUN-kieg), 3-4 Crvendakic (magyarnak számít-SRB), 4-5 T. Jovanovic (EUR-SRB), 5-4 Zahui (WNBA-EUR-SWE), 5 Coates (WNBA-USA), 5 Határ (HUN) kötelező 20 év alatti 3 Czukor (U20), 2-3 Varga K.(U20) 9+1+2
Győr
felnőttek 1-2 Brown (WNBA-USA), 1-2 Nagy D. (HUN-kieg), 2-1 Czank (ex-HUN), 2-3 Laklóth(ex-HUN), 2-3 Raksányi (HUN), 3-4 Varga Zs.(HUN-kieg), 4 Szabó P., 4 Brcanovic (EUR-BOS), 4-5 Spanou (WNBA-EUR-GRE), 4-5 Gray (WNBA-USA), 5 Krnjic (magyarnak számít-SRB) kötelező 20 év alatti 3-4 Török (U20), 1 Horváth K., 4 Szirony (U18) 11+3+új edző félig meddig
Szekszárd
felnőttek 1 Studer Zs., 2-3 N. Jovanovic (EUR-SRB), 2 Theodorán (HUN-kieg), 4-3 Bálint (HUN-kieg), 4 Mansare (HUN-kieg), 4-5 Bishop (WNBA-AUS), 4-5 McCall (WNBA-USA) kötelező 20 év alatti 1 Studer Á. (HUN), 3 Gereben (HUN-kieg), 5 Kiss V. 7+3
PEAC
felnőttek 1-2 Vanloo (EUR-BEL), 2-1 Ruják(ex-HUN), 3 Simon (HUN), 3-4 Sarok(ex-HUN), 3-4 Tetemondova (EUR-SVK), 5 Imovbioh (NGR), 5 Barnai(HUN-kieg) kötelező 20 év alatti 1-2 Tenyér (U20), 2-3 Wentzel (U18), 1-2 Radonjic 7+3+új edző
Cegléd
felnőttek 1 Swanier (WNBA-USA), 3 Gorjanácz, 3 Filipowicz, 4 Kobolák, 4-3 Sverrisdottir (EUR-ISL), 4 Lee (USA), 5 Makszimovics (EUR) kötelező 20 év alatti 3 Révész (U18) 7+1+új edző
ZTE
felnőttek 1-2 Koizar (EUR), 1 Szalay, 3 Benke, 4-3 Őri (HUN-kieg), 3 Harrison (USA), 3-4 Ndiba (EUR-NED), 4 Jurkó, 4-5 Parker (USA), 5 Horti (ex-HUN) kötelező 20 év alatti 2 Pusztai (U20), 1 Kovács G.(U18) 9+2

Szvsz játékosállomány alapján a Sopron és a Győr kiemelkedik mögöttük. A Szekszárd várja 4-dik külföldijét. Ha le tudnak akasztani 1 olyan szintűt mint Oblak akkor majdnem olyan erős lehet az állományuk mint a Sopronnak és a Győrnek. A ZTE biztosan erősebb anyaggal dolgozhat mint tavaly. A PEAC is jóval rutinosabb lesz és több használható játékosa lesz mint az elmúlt évben. A Cegléd nem valószínű hogy tud normális magyar játékost vinni. Plussz ők nagy hátrányban lesznek az alapszakaszban a kötelező u20 szabály miatt és hogy csak 3 külföldijük játszhat egyszerre. A Csata Buidosóval Horváth B-vel Adameczcel és 2 amerikaival meg a fiatal utánpótlás válogatottjaik határtalan önbizalmával akár meg is előzheti őket az alapszakaszban. Nagy kérdés hogy hozzánk érkezik e 4-dik külföldi és az milyen szintű lesz. Vagy a még sehol be nem jelentett magyar 4-esekből Licskai Bozóki esetleg Szécsi O. jön e ide valaki és rájátszásra megnézni milyen poszton szorít a cipő. A Pinkk Beac Vasas Mtk nem fog szvsz senkit legyőzni senkit a legjobb 8-ból. Ha maradnak ezek a keretek az alapszakasz végéig akkor az én tippem 1. Sopron 2. Győr 3. Szekszárd 4. DVTK 5. Peac 6. ZTE 7. Csata 8. Cegléd 9. Vasas 10. Pinkk 11. Beac 12. Mtk
19. Népkert |Válasz erre: 18. burritos
2018-08-08 10:34:49 Fehér öves, Tag
Elég rizikós lenne várni és év közben hozni a 4. légióst, mivel jó európait találni szezon közben nem egyszerű.. Nem is emlékszem Ritán kívül csak amerikai/ausztrál téli érkezőkre.
Jó lenne még egy minőségi igazolás, hogy a Győr/Szekszárd/Sopron trió ellen legyen esélyünk egy hazai meccsen!
18. burritos
2018-08-07 21:39:43 Zöld öves, Fanatikus tag
Nagy a csönd! Csak nekem tűnik úgy, hogy csak három légióssal vágunk neki a szezonnak?! Persze nyilván annak is meg lennének az előnyei: több játékperc mindenkinek, kevesebb kiadás. De erősek a riválisok és hosszú lesz a szezon, ezért a rotációba csak jó lenne még egy center! Talán egy fiatal, európai tehetség, akiben van perspektíva, de még nem futott be igazán európai szinten. Talán egy Melnika, de nála erőszakosabb, jobb fejben és kevésbé sérülékeny.
17. Csabi K
2018-07-28 20:18:11 Kék öves, Tag
Nyilván nem mi voltunk/vagyunk a mérkőzés esélyesei, de nem láttam még barna bugyiban jól kosárlabdazo csapatot.
Egy 10-30 -as negyedet lehozunk két faultal..? WTF..?
Vezetőedzonket idézve.. meg lehet halni.. DE SZEPEN!
16. grosser
2018-07-28 04:55:30 Piros öves, Veterán
U17-es női VB negyeddöntő Magyarország-Japán 74:62
SZÉP VOLT CSAJOK!!!
Ma este 19:30 elődöntő Magyaroszág-USA
15. grosser
2018-07-22 11:08:56 Piros öves, Veterán
ja ez lemaradt,
Welcome to Miskolc Chanel!
14. grosser |Válasz erre: 12. Csabi K
2018-07-22 10:59:15 Piros öves, Veterán
....és mellesleg a mi fiatal üdvöskénk, Kiss Angelika is a csapat tagja, na meg a csapat masszőre Imri Zsuzsika! :)
Fene a pofámat, hogy annak idején az élelmiszer kereskedelmet választottam és nem ezt a szakmát, most masszírozhatnám a jobbnál jobb fiatal csajok combjait...:))))
13. korxi |Válasz erre: 5. Csabi K
2018-07-21 21:08:44 Piros öves, Veterán
Háháháháhá ez mekkora!:) Az a fajta aminél el kell telnie minimum pár másodpercnek amíg leesik:)))
12. Csabi K
2018-07-21 15:33:06 Kék öves, Tag
Most kezdődött az u17-es világbajnokság, félidőben 47-27 -re vehetünk Argentina ellen.

Remélem profitálunk abból hogy Völgyi a vezetőedzo.
Jó lenne egy-két játékos ebből a korosztálybol is.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...