Banner

Újabb edzőváltás az első osztályban

Szerző: objektív | 2020-03-19 19:38:00

Giuseppe Sannino közös megegyezéssel távozik a Honvéd kispadjáról, a munkáját ideiglenesen Pisont István veszi át.


(fotó: Török Attila)

A honvedfc.hu az alábbi közleményét adta ki a mai nap folyamán

A kialakult helyzetre tekintettel közös megegyezéssel szerződést bontott a Budapest Honvéd vezetősége Giuseppe Sanninóval és stábjával. Valerio Zuddas erőnléti edző április 30-ig még a klubnál marad, de a többiek még a héten visszatérnek hazájukba. Az olasz szakember és segítői 2019–2020-as szezonra érkeztek Kispestre, a most futó idényben 4 Európa-liga, 25 OTP Bank Liga és 7 Magyar Kupa-mérkőzésen irányították a csapatot.

Giuseppe Sannino munkáját ideiglenesen Pisont István veszi át, a bajnokság szüneteltetésének időszakában egyéni edzéstervek alapján – az erőnléti edzővel közösen – készíti föl a játékosokat a későbbi mérkőzésekre.

Bár a Honvéd jelenleg a 6. helyen áll, két csúnya vereség van a hátuk mögött a az elmúlt bajnokikra tekintve. Míg mi 4-0 arányban nyertünk ellenük, addig a kisvárdai csapat 5-1-re tudott győzni. Az összképet külön rontja számukra az, hogy mindkettőt hazai pályán szenvedték el.

Hogy a "kialakult helyzet" értelmezésében a koronavírus áll, vagy az utóbbi idők fiaskói is, arról nem számolt be a távozást bejelentő közlemény.

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

12. repohár |Válasz erre: 11. tomi87
2020-03-22 19:55:35 Piros öves, Őstag
Plusszmunkának azért ez is megteszi
11. tomi87*
2020-03-22 11:37:44 Fekete öves, Veterán
„Olvastam, az én nevem is szóba került Kispesten, de engem senki sem keresett meg. Igaz, arról is olvastam valahol, hogy a szenzációt Bernd Storck érkezése jelentené…”

10. KáGábor* |Válasz erre: 9. Szabó József
2020-03-22 10:32:23 Fekete öves, Veterán
Alig várom már, hogy egyszer a Fradi kispadjára is leüljön. XD
9. Szabó József* |Válasz erre: 8. KáGábor
2020-03-22 10:24:24 Fekete öves, Veterán
HF lesz az, Pesten még úgy sem volt MB1-es edző, így Kispesten kezdheti meg a keringést. :)
8. KáGábor*
2020-03-22 09:34:15 Fekete öves, Veterán
http://m.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/honved-bernd-storck-is-kepbe-kerult-mint-sannino-utodja-2753967
7. tomi87*
2020-03-20 18:45:35 Fekete öves, Veterán
6. tomi87*
2020-03-20 11:24:40 Fekete öves, Veterán
:-))

5. tomi87*
2020-03-19 21:45:17 Fekete öves, Veterán
4. tomi87*
2020-03-19 21:41:18 Fekete öves, Veterán
Dejan Karan műtétét is el kellett halasztani a járvány miatt.
3. tomi87*
2020-03-19 21:39:33 Fekete öves, Veterán
A Nemzeti Sport megbízható információi szerint a legutóbb Székesfehérváron dolgozó Marko Nikolics nyártól az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lokomotiv Moszkvát irányítja.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...