Banner

Tóth Borisz: Átestem a tűzkeresztségen

Szerző: Jáborcsik András | 2018-11-28 15:41:00

Tóth Borisz tavasszal még a DVTK U17-es bajnokcsapatában játszott, nyártól viszont az első csapattal készül, és hétről hétre az NB III.-ban szerepel. A Magyar Kupában már a nyár végén bemutatkozott az első csapatban, szombattól viszont NB I.-es labdarúgónak vallhatja magát.

Minden idők legfiatalabb NB I-es diósgyőri játékosával beszélgetett a dvtk.eu.


Elsőként arról kérdezték az U17-es válogatott tehetségét, hogy izgulós típus-e.

- Régebben az voltam, de kinőttem - vágta rá Tóth Borisz -, azonban amikor múlt szombaton odahívtak a kispadhoz ismét elkezdtem izgulni. Szerencsére, ahogy beálltam, egyből elmúlt, és onnantól csak a feladatomra koncentráltam. Tajti Mátyást váltottam a középpályán, Fernando Fernández azt kérte, hogy játsszam amit szoktam, amit tudok, és élvezzem a mérkőzést. A rendelkezésemre álló rövid idő alatt egyszer visszapasszoltam a védőknek a labdát, egyszer pedig szabálytalankodtak ellenem, illetve kivettem a részem a csapatvédekezésből.



Minden idők legfiatalabb diósgyőri mezőnyjátékosaként Tóth Borisz 16 évesen és 140 naposan lépett pályára az élvonalban, míg a kapus Károlyi József 16 évvel és 133 nappal, Teodoru Vaszilisz 16 évvel és 204 nappal, Faggyas Milán 16 évvel és 332 nappal születése után mutatkozott be.


- Sejtettem, hogy kevesen játszottak fiatalabb korban az élvonalban, de meg sem fordult a fejemben, hogy azért sietessem a bemutatkozásom, hogy bármilyen rekord fűződjön a nevemhez - hárította el a gondolatot is a DVTK 18-as játékosa. - A felsoroltakról hallottam már, Faggyas Milánt természetesen ismerem is, sokat láttam játszani, szedtem neki a labdát a stadionban, igaz ezzel nem mondtam nagyot, mert az U17-es csapat tagjaként még most tavasszal dolgoztam labdaszedőként.


És most hogyan tovább? - kérdezték tőle zárásként.

- Átestem a tűzkeresztségen, mostantól azért dolgozok, hogy minél több alkalommal és minél több játékpercet harcoljak ki magamnak az OTP Bank Ligában. Ezt a lehetőséget sem ajándékba kaptam, a további céljaimat is csak sok munka árán tudom elérni, ezért - ahogy eddig, úgy a jövőben is - mindent meg fogok tenni az edzéseken - ígérte Tóth Borisz.


Tovább a dvtk.eu-ra >>>>>>>


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

14. KáGábor* |Válasz erre: 13. dudik-attila
2018-11-30 14:18:56 Fekete öves, Veterán
Ez a 3D nyomtató dolog jó ötletnek tűnik, de scanner szerintem nem is kell. A tervek alapján szerintem meg lehetne valósítani.
13. dudik-attila |Válasz erre: 10. KáGábor
2018-11-30 14:13:46 Piros öves, Őstag
Kéne egy böszme nagy 3D scanner, a stadiont leszkennelni, majd lekicsinyíteni, kinyomtatni 3D nyomtatóval. :) Egyébként biztosan van ilyen modell a tervezőknek - hiszen volt látványterv, videó formátumban is. Tehát ha akarnák piacra dobhatnák. Szerintem piszok nagy kereslet lenne rá.
12. toki* |Válasz erre: 11. dge840
2018-11-30 07:55:38 Fekete öves, Veterán
Annyi bőven elég.
11. dge840 |Válasz erre: 9. toki
2018-11-29 21:31:18 Barna öves, Fanatikus tag
Nem nevelem,csak viszem diósgyőr meccsre!
10. KáGábor* |Válasz erre: 7. dge840
2018-11-29 17:39:52 Fekete öves, Veterán
Gratula! Reméljük, kitart a lelkesedése.
Borisz, már most példakép lettél! Sok sikert a pályafutásodban (lehetőleg Diósgyőrben)!

A stadion maketten már én is gondolkoztam. Szerintem vásárolni nem lehet (persze grupi arénát igen...), legalábbis én még nem találtam. Én arra gondoltam, hogy megépítem gyufaszálakból, mint ahogy Scofield épített a börtönigazgatónak valami épületet a Szökésben. Na de az cefet nagy meló...
9. toki* |Válasz erre: 7. dge840
2018-11-29 15:07:06 Fekete öves, Veterán
Gratulálok, nagyon jól neveled a fiadat, ez példaértékű!!!
8. dudik-attila |Válasz erre: 7. dge840
2018-11-29 12:45:56 Piros öves, Őstag
Na ez a fő nyeresége, ha saját nevelésű fiatalokat tudunk beépíteni...
7. dge840
2018-11-29 12:41:49 Barna öves, Fanatikus tag
Kedves Borisz és Mindenki! Mikor a 6 éves fiamnak elmondtam,ki vagy és hany éves vagy,ez a valasz jött:Apa Én is a Diósgyőrben fogok jatszani 16 évesen! És o még csak ovis.. De azota heti 2 helyet 4 edzésre visszem,mindenbol Diósgyőri kell neki.. A jezuskatol pedig a Diósgyőri stadion kicsi másolatát kérte! Lemondva igy a villanyvonatarol! Ugy hogy van mar neked is nagy felelősséged,a sok orom mellett! Sikeres pályafutást! Jo egészséget! Ui:nem tudna valaki segiteni hogy tudnám a stadiont kicsinyitve megtéríteni? Segitsegeket elore is köszönöm! Csak a Diósgyőr!!
6. toki*
2018-11-29 08:47:37 Fekete öves, Veterán
Sérülés mentes, sok sikert kívánok a profi futball világában. Na és persze DVTK győzelem hegyeket.
5. dudik-attila |Válasz erre: 3. Borsodi Bányász
2018-11-29 06:58:24 Piros öves, Őstag
Na ezt el kellene olvasni neki is...

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...