Banner

Törökországban edzőtáborozik a csapat januárban

Szerző: Jáborcsik András | 2018-12-12 23:11:00

Az idei téli szünet az MLSZ törekvéseivel megegyező módon rendkívül rövid lesz, hiszen a DVTK december 15-én Pakson zárja a 2018-as évet, majd 2019. február 2-án már hazai pályán fogadja a Mezőkövesdet az OTP Bank Liga 19. fordulójában.

Az idényzárót követően két és fél hetet kapnak a DVTK játékosai a pihenésre, majd január 3-án indul újra a munka.

Az első héten Miskolcon dolgoznak a labdarúgók, ezt követően Törökország, közelebbről az Antalya tartományban található Kızılağaç felé veszik az irányt, hogy ideális labdarúgó időben, és kifogástalan pályákon készüljenek a tavaszra.

Két hét alatt négy felkészülési mérkőzést játszik erős ellenfelekkel a csapat, akik közül az orosz élvonal 6. helyezettje, az FK Rubin Kazan és az ukrán 11. helyezett FK Chornomorets Odessa csapatával már meg is született a megállapodás. (Érdekesség, hogy az orosz csapattal 2018-ban, míg az ukránokkal 2015-ben már találkozott felkészülési mérkőzésen Törökországban a DVTK).

Hazatérve még egy hét marad a finomhangolásra, majd február 2-án hazai pályán folytatódik a bajnokság a Mezőkövesd ellen.

A rendkívül szoros program miatt a DVTK ezúttal Diósgyőrben nem játszik felkészülési mérkőzést.



A felkészülés kezdete

2019. január 3., csütörtök (DVTK Edzőközpont)
Orvosi és fizikai felmérések

Edzőtábor

2019. január 11., péntek
Utazás Törökországba (Miskolc, Kassa, Isztambul, Antalya, Kızılağaç)

2019. január 13., vasárnap
FK Rubin Kazan - DVTK

2019. január 16., csütörtök
??? - DVTK

2019. január 20., vasárnap
??? - DVTK

2019. január 24., csütörtök
FK Chornomorets Odessa - DVTK

2019. január 25., péntek
Hazautazás (Kızılağaç, Antalya, Isztambul, Budapest, Miskolc)

OTP Bank Liga 19. forduló

2019. február 2., szombat
DVTK - Mezőkövesd


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
9. pusi1981
2018-12-13 19:55:30 Lila öves, Tag
Remélem Bode Dani is kerettag lesz addigra!
Csatarposzton hatalmas erosites lenne,amennyiben a fradiba tenyleg nem szamitanak mar ra ...
2018-12-13 16:17:18 Fekete öves, Veterán
Na most nem tudom ez jó hír, vagy sem. Török edzőtábor rossz tavasz. Nem Belek, az legalább rendben van. Egyébként meg tényleg itthon kellene a februári időjárásra szokatni magukat.
Legalább sok néző lesz azokban a hetekben amikor csak pár fok a maximum. Ezért kellett volna a fűthető ülés. Nem igaz,hogy ennyi pénzért se foci se fűthető ülés nincs.
7. duke |Válasz erre: 6. dvtk-3534
2018-12-13 13:44:18 Barna öves, Tag
Nyilván a Kisvárda, ami a legfőbb riválisunk a kiesés elleni harcban, el fogja adni nekünk Zöldesit.
6. dvtk-3534* |Válasz erre: 4. lokal
2018-12-13 10:12:57 Fekete öves, Veterán
Teljesen egyetértek.

Itthon kéne játszani és edzeni a fagyban és hóban h szokták az időt amiben lehet 2 hónapig játszaniuk kell a meccseket is, tavaly a mezőkövesd így csinálta talán és jobban is szerepeltek mint sok kint wellneszező magyar csapat. Nem mellesleg ennek köszönhetik a bentmaradásukat is.

Ebből a pénzből lehetett volna a belépők árát csökkenteni.

Lipták zoli most hogy távozik a bére felszabadul valami normális a labdába egyeneset rúgni tudó és sprintelni bíró jól fejelő és passzoló embert hozzanak már helyette. vagy Zöldesi Illést Rados helyére, Rados meg legyen az utánpótlás kapusedzője :D
5. korxi
2018-12-13 09:41:47 Piros öves, Veterán
Napasztmek, törökországi edzőtábor? Akkor megint nagyon szarok leszünk tavasszal.
4. lokal
2018-12-13 08:00:13 Fekete öves, Őstag
Sok értelme nincs jó körülmények között edzeni, majd itthon folytatni február közepén a bajnokságot hóban, fagyban, moslék időben. Talán csak annyi a pozitív benne, hogy könnyű viszonylag jó ellenfeleket találni, illetve ezeknek a kamumeccseknek a többségére még fogadni is lehet, és felkészülési meccs gyanánt senki nem kérdezi meg, hogy 3-0-ás vezetés ellenére miért cserélsz a 75. percben teljes sort és lesz a meccs vége 3-3... :) Szóval ki lehet hozni ezt nullszaldósra. :D
3. miskolci
2018-12-13 07:33:45 Barna öves, Fanatikus tag
Pénzkidobásnak tartom ezt a jutalomüdültetést! Még sose jött be az elmúlt évek alapján,de egyszer minden sorozat megszakad. Remélem ez most fog, különben szarral meszeltek!
2. betyarok
2018-12-12 23:52:30 Fekete öves, Őstag
Mindenki Kizilagacba...!!!
1. KáGábor*
2018-12-12 23:14:50 Fekete öves, Veterán
Jó lenne, ha egyszer végre már valóban jól sikerülne a török túra, és látszódna a csapaton, hogy tényleg felkészült, mert ezúttal nagy rábaszás lesz, ha jön a “megszokott” tavaszi forma...
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...