Banner

Többen is megfertőződtek a Honvédnál, köztük Bódog Tamás is

Szerző: Jáborcsik András | 2020-10-24 16:45:00

A Honvéd vezetőedzőjének koronavírustesztje is pozitív lett, így karanténba került, helyette Vezér Ádám irányít majd a szombati bajnokin - adta hírül a csakfoci.hu.


A Budapest Honvéd több játékosának és néhány stábtagnak is pozitív lett a koronavírustesztje, a pozitív mintákat követően pedig újabb teszten estek át az együttes és a stáb tagjai, hogy csak negatív eredménnyel rendelkező labdarúgó, illetve stábtag legyen ott a Paks elleni, szombaton 17:00 órától kezdődő bajnokin – írja a honvedfc.hu.

Biztosan hiányzik majd a meccsről Bódog Tamás, ugyanis a szakvezető tesztje is pozitív eredményt hozott, így a többiekhez hasonlóan ő is karanténba került.


Bódog Tamás távollétében Vezér Ádám kapusedző irányítja majd a csapatot a Paks elleni találkozón.

„Jól vagyok, szerencsére nincsenek tüneteim, és mivel a stábomból többen is pozitív mintát produkáltak, benne volt a pakliban, hogy én is megfertőződöm – mondta Bódog Tamás. – Folyamatosan egyeztetünk a csapat mellett dolgozó, egészséges stábtagokkal, hogy a lehető legjobban felkészítsük az együttest, és készen álljunk minden helyzetre a mérkőzésen is. A játékosok tudják a feladatukat, a csapat jó karakterekből áll, nincs rossz érzésem ezzel a helyzettel kapcsolatban. Vezér Ádám meccsel majd helyettem, az ő habitusa mindenképpen lendület ad majd a csapatnak. Bízom a csapatban és a segítőimben, én pedig itthonról támogatom a srácokat.”


Tovább a csakfoci.hu-ra >>>>>>>>


forrás: csakfoci.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
3. pe-pe
2020-10-24 20:20:37 Lila öves, Tag
Egyébként hivatalosan miért titkolják, hogy ki fertőződött?
Miért csinálnak akkora titkot ebből? Közszereplők, szerintem nyugodtan közölhetnék, hogy ki van jelenleg a fertőzöttek, sérültek listáján.
2. KáGábor* |Válasz erre: 1. tamaskpt
2020-10-24 19:31:13 Fekete öves, Veterán
Bódog erős, mint a ló, átszalad rajta, mint a hígfosás. :D A játékosok fiatal, életerős emberek. Az eddigi tapasztalatok alapján nemigen lesz komolyabb bajuk.
1. tamaskpt
2020-10-24 18:48:18 Piros öves, Őstag
Mihamarabbi gyógyulást!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...