Banner

Tippjáték - 18. forduló

Szerző: objektív | 2017-12-02 13:10:00

A 18. forduló következik, ahol a Mezőkövesd-DVTK mérkőzés kimenetelét kell eltalálni pontosan.

Három vereség zsinórban, és összesen a három forduló alatt mindössze 2 eltalált eredmény. Ez vagy azt mutatja, hogy a kincstári optimizmusunk elég nagy, vagy a csapatban bízunk ennyire, vagy adott esetben nem merünk felvállalni egy megérzést, miszerint veszteni fog a csapatunk. Gondolom, mindegyikből akad pár százalék.

Két szurkolótársunk viszont felvállalta most a megérzést és megtörte a jeget, két forduló után újra lett találat a játékban. Spongyabob a jó tippel immár 5 pontos lett, míg dömötör most lépett be a pontosok táborába. Nem ellenük szólva, de én jobban örültem volna egy ellenkező előjelű 2-1-nek, amit kb. 20 ember talált volna el... Mindenesetre gratulálunk nekik. Spongyabob ezzel egyedüli 5 pontos, és ez azért nem semmi, mert kicsit kerekítve minden harmadik mérkőzés eredményét helyesen tippelte meg. Elismerés.

Mezőkövesd a cél szombaton, és ezzel együtt a 3 bajnoki pont, mondta Bódog Tamás. Mi is ezt várjuk, és talán nem lövök mellé nagyon, ha azt mondom, ismét a mi győzelmünkre lesz több szavazat.

Tippeljetek objektíven, ha tudtok!

Az eddigi állás:

5 pontos: spongyabob
4 pontos: diosgyori, Eleki66.
3 pontosok: nagyvas, Kapáslövés
2 pontosok: toki, Tomi87, Avasalja, vmate, usep, MoliZoli, anszkord, Pic 2010, achilleus68, Krisz-Brooklyn,papa67, szergej, portugal, attila10, Lalipop, lnorbi, KáGábor.
1 pontosok: csoki0510, Bandi65, donburci, Vaszka, walaki, vbdon13, antiabs, farao57, Nemecsek, dudik-attila, perecesi-diosgyor-szurkolo, Schaba, jupiter, Putyek, tibika, korzó, csuki, aki-diosgyori1, objektív, dio, tomii, chr1s,.B.E.,neutron, bt64, johny, mr-d, kavics, pirosfehér 1910, robibond, frankie, tgyufa, Szabó József, ötvenöt,meggy, D1977, DVTK74, szombatondelelott, kempes, rk, dömötör.

A játékszabály egyszerű.

  • A DVTK NBI-es mérkőzéseire kell tippelni, számszerű végeredménnyel.
  • Csütörtökön-pénteken kerül ki a cikk, ami alá lehet majd írni kommentben a tippeket.
  • A tippekhez ne fűzzetek külön megjegyzést, abban csak a tipp legyen. Természetesen kommentelhettek, beszélgethettek a cikk alatt, mint eddig is, de magánál a tippnél csak az eredmény legyen, hogy könnyebb legyen rendszerbe szedni azokat.
  • A tippeket a mérkőzés kezdő sípszójáig tehetitek meg.
  • Tippeket a Facebook oldalon nem tudtok megadni, azokat az amigeleken.hu oldalán tehetitek csak meg.
  • Egy név alatt két tipp ne szerepeljen egy mérkőzés kapcsán.
  • Aki a tippeket utólag szerkeszti, kizárásra kerül, de nem csak az adott fordulóból, hanem az egész játékból. Az egyszer már beírt tippeket már nem változtathatjátok meg még akkor sem, ha a mérkőzés nem kezdődött el, ugyanis amint kikerül egy tipp, azonnal írjuk egy táblázatba, így a módosításokat nem áll majd módunkban nyomon követni. Amit beírtok egyszer, az legyen végleges.
  • Holtverseny esetén nyilvános – online – sorsolással döntjük majd el, ki a szerencsés nyertes.

A tippelésbe bármikor be lehet kapcsolódni, hiszen akkor is van esély arra, hogy megnyerjétek a játékot.

Ha valaki észreveszi, hogy bár a tippje helyes volt, de nincs fent a táblázaton, vagy bármilyen hibát talál, kérjük, jelezzen nekünk, és visszanézzük, ellenőrizzük a leadott tippeket.

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

73. vmate
2017-12-02 15:22:08 Fehér öves, Újonc
1:2
72. Vlaci
2017-12-02 15:19:12 Fehér öves, Újonc
0:3
71. kempes
2017-12-02 15:19:11 Piros öves, Veterán
3:4
2017-12-02 15:17:43 Kék öves, Tag
0-1
69. tomi87*
2017-12-02 15:07:16 Fekete öves, Veterán
2-2
68. meggy
2017-12-02 15:02:46 Fehér öves, Lelkes újonc
1-2
67. szergej
2017-12-02 14:59:43 Fehér öves, Lelkes újonc
1-3
66. Vaszka
2017-12-02 14:56:23 Fehér öves, Lelkes újonc
1-2
65. Kavics
2017-12-02 14:51:46 Zöld öves, Tag
0:1
2017-12-02 14:46:35 Barna öves, Őstag
Köszönöm az elismerést!
A tippem pedig: 2-2.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...