Banner

Teljes a szakmai stáb

Szerző: objektív | 2017-06-22 12:35:00

A DVTK Jegesmedvék csapata szerződést kötött Eemeli Parikkával, aki a következő szezonban másodedzőként fogja segíteni Mikael Tisell vezetőedző munkáját. Segédedzői feladatai mellett az U20-as csapat vezetőedzői feladatát is ellátja. Az új edző nem ismeretlen szurkolóink számára, hiszen a 2012/2013-as évadban már dolgozott az U16-os és U18-as csapatunkkal. A Miskolcon eltöltött évét követően visszatért Finnországba, ahol befejezte tanulmányait. Az előző két évben a finn másodosztályban dolgozott másodedzőként, így egy jó tapasztalatokkal és helyismerettel rendelkező edző erősíti a stábunkat a következő évben.

A másodedző szerződtetésén túl örömmel jelentjük be, hogy öt fiatal játékosunk is szerződést hosszabbított. Albert Tibor, Bernáth Milán, Karda Milán, Laczkó Ákos és Szopos Ottó, a tavalyi bemutatkozó év után, idén is esélyt kapnak arra, hogy beverekedjék magukat a MOL Liga címvédőjének játszó keretébe.

Mellettük Popovics Patrik próbaszerződést kapott a felkészülési időszak végéig, ahol lehetőséget kap a bizonyításra. Végleges szerződtetéséről Mikael Tisell vezetőedző dönt a bajnoki rajtot megelőzően.

Visszatéréséről Eemeli Parikka az alábbiakat osztotta meg velünk:

- Üdvözlünk újra a csapatunkban! Azok számára, akik nem ismernek, kérlek, mutasd be magad!
- Nagyon örülök, hogy létrejött ez a megállapodás. 2006-ban kezdtem az edzősködéssel foglalkozni, azóta járom a szamárlétrát. Nagyjából már minden szinten dolgoztam a jégkorongon belül, csapatmenedzsertől a vezetőedzőig. A legutóbbi két évben a finn másodosztályú Jokipojat csapatánál voltam másodedző. Edzői papírjaimat Finnországban szereztem, mellette egészségtudományból diplomáztam. A magánéletben a menyasszonyommal és nyolc hónapos kislányommal élek. Nyitott személyiségnek gondolom magam, aki fogékony az új dolgokra.

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás, fotó:dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2. korxi |Válasz erre: 1. perecesi-diosgyor-szurkolo
2017-06-25 18:27:44 Piros öves, Veterán
Szerintem azokat már direkt hagyták eddig betöltetlenül, azazhogy legyen legalább kettő, az edző kívánságai szerinti, vagy legalábbis vele egyeztetett légiós.
2017-06-23 17:50:35 Fekete öves, Veterán
Alakulunk, alakulunk :D
Kiváncsi leszek a maradék két légiós személyére.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...