Banner

Tajti József távozását követően Benczés Miklós lett az új sportigazgató

Szerző: Jáborcsik András | 2019-09-11 19:04:00

Benczés Miklós veszi át Tajti József posztját, mától ő a DVTK sportigazgatója. A szakember legutóbb regionális igazgatóként dolgozott a klubban, a mai nappal regionális igazgatói pozíciója kibővül sportigazgatói feladatokkal is.


Benczés Miklóst minden DVTK-szurkoló jól ismerheti, hiszen hét éven keresztül dolgozott a diósgyőri utánpótlásban, majd egy fél évtizeden keresztül az egymást váltó vezetőedzők stábjában, mígnem 2010-ben az ő vezetésével jutott vissza az élvonalba a DVTK. Később úgyszintén vezetőedzőként irányította a felcsúti és a mezőkövesdi csapatot, összesen 103 alkalommal ült a kispadon az élvonalban. A legújabb feladat sem ismeretlen számára, hiszen 2016-2017-ben már betöltötte ezt a posztot Diósgyőrben.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

78. sadab1*
2019-09-13 12:37:19 Fekete öves, Veterán
Egyébként ki v kik a fenék hozzák ezeket a döntéseket, h pl. Benczés lett a sportig.? Talán a szagértő Sántha? Vagy ki???
77. MertAkiDiósgyőőőri* |Válasz erre: 74. zaphod
2019-09-13 11:38:27 Fekete öves, Veterán
Nem akarom védeni az biztos, de ő hozta Velát és Nonot is. Ha hozna 2 ilyen kalibert már örülnék. A megnevezett igazolásoknál pedig mindenki újongott. Pl. Szarkánál a vikinget, Fülöpnél meg a jó szabadrúgásokat dicsérte itt mindenki.
Nagy Tibinek senki nem örült az is tény, főleg, hogy pénzért jött. haha

Hátha tudna hozni akár már télen valami jó légióst. Bár még most is kellene egy belső védő, bal védő.
76. antiabs
2019-09-13 10:48:08 Piros öves, Őstag
Mehet is tanulni Sevillaba, vigye az összes vezetöt:
https://www.origo.hu/sport/futball/20190905-monchi-a-sevilla-sportigazgatojanak-portreja-az-atigazolasi-piac-kiralya.html
75. sylaf
2019-09-13 09:42:25 Kék öves, Fanatikus tag
- LT urat sajnálom, hogy megint a kecskére kellett bíznia a káposztát !
- Amíg ez a protekcionista helytartó Benczés itt fényezheti magát, addig senki sem reménykedhet a megtisztulásban. (Példa: Vági visszahozása, kezdő szintű spanyol hatodosztájú haver edzősége, csúti és fehérvári kukások leigazolása, stb.)
- Miskolc számára nem az NB2 megnyerése az érdem és a szinvonal.
74. zaphod |Válasz erre: 72. grobi
2019-09-13 08:46:20 Fekete öves, Őstag
Mikivel a legnagyobb probléma sok más mellett, hogy konkrétan sportigazgatóként nem volt értékelhető igazolása. Korábban már felsorolták, a kiesés elől menekülés jegyében még HF-nek leigazolta a következőket a téli ablakban: Szarka, Fülöp, Busai, Nagy Tibi. Mind hatalmas karriert futott be nálunk. De az azt megelőző nyáron is rengeteg azóta is itt játszó játékost igazolt, a lett védőnek már a neve se jut az eszembe. És ez nem volt olyan régen.
73. zaphod |Válasz erre: 71. pe-pe
2019-09-13 08:43:56 Fekete öves, Őstag
nem a játékstílust kell meghatározni, az nem vezet sehova. Koncepcionális és stratégiai dolgokat kell meghatározni, ilyeneket, hogy mik a célok eredményességben, játékospolitikában, és ezekhez ragaszkodni akkor is, ha vezetőváltás van, nem pedig kukázni az egészet. A játékstílus az a vezetőedző dolga. Nyilván annak semmi értelme, hogy egy edzőváltásnál a következő gyökeresen mást akar játszatni, de ezt rugalmasan kell kezelni, mert komoly kluboknál sincs olyan már, hogy ragaszkodnak egy adott játékstílushoz, pláne, hogy az elmúlt 5 évben a topfoci sokkal komplexebbé vált ennél.

De ehhez képest nálunk most is mi történt? Láthatóan voltak célok, még ha dadogott is a dolog: megpróbálni fiatalokat beépíteni, fiatal magyar játékosokat igazolni és felépíteni őket, légiósokat pedig olyanokat, akik meghatározóak tudnak lenni, de keveset. Ennek a koncepciónak voltak hiányosságai, leginkább, hogy hogyan építsük fel a fiatalokat, és illesszük be őket, de ettől még ez egy valid elképzelés volt. Most úgy tűnik kidobtuk az egészet, mert jött hirtelen két légiós is, meg egy idősebb magyar (aki amúgy eléggé ellentmondásos). Na ez az, aminek nincs értelme, hogy másfél évente megint mást akarunk.
72. grobi
2019-09-13 07:46:59 Fehér öves, Lelkes újonc
Lehet, hogy naív vagyok, de én bízom Mikiben. Óriási élmény volt a fieszta a feljutáskor. És nem azt kéne nézni, hogy hol próbált szerencsét. Tud ő jó szakember lenni ha akar és hagyják. De lehet, hogy rosszul látom a dolgokat.
71. pe-pe
2019-09-13 07:08:27 Lila öves, Tag
Benczés kinevezése újbóli vitákat generált, ami nem alaptalan, de talán picit túl is van reagálva ez a dolog.

A történet röviden az, hogy a rossz szezonkezdés után vezetőedzőt és szakmai igazgatót elküldték és megkellet találni a megfelelő utódokat. Talán az edző kiválasztása ilyenkor a legegyszerűbb mert rengetegen vannak partvonalon kispad nélkül "jobbnál jobb" edzők. A viccet félretéve Feczkóval szerintem nem jártunk rosszul, de most nem is a vezetőedző a téma.

Benczés Miklós nem ismeretlen a DVTK számára, mert több különböző pozícióban szolgálta már a klubbot. Valamikor Őt küldték el, valamikor magától távozott, majd ismét visszatért. Egy dologgal tisztában kell lenni mindenkinek, mégpedig, hogy szezon elején, de már az átigazolási szezon végeztével küldték el Tajtit. Ez a tény nem teszi vonzóvá ezt a pozíciót, ezért valószínűleg a legkézenfekvőbb megoldást választották, hogy elővették azt az embert aki tökéletesen átlátja a klub működését és van tapasztalata ebben a munkakörben (is) :) .
Szerintem ez egy kényszermegoldás a klub és Miki részéről is mert több feladat szakad így a nyakába.

A baj nem vele van, hanem azzal, hogy évek óta össze vissza hozzák a szakmai döntéseket.
Hiába vannak kitűzött célok, nem a megfelelő koncepció alapján akarják azokat megvalósítani.
Először is le kellene végre fixálni, hogy mi a Diósgyőr játékstílusa. Eddig spanyol, német meg ki tudja milyen játékstílust próbáltak megvalósítani a klubnál, majd miután nem volt sikeres kukázták az egészet. Bódog érkezése után a falakra a stílus alapvető irányzatait (gegenpressing) írták, festették a klubház folyosóira, aztán jött a spanyol és lehet átfestették a falakat is.
Jó volna végre lefektetni, kőbe vésni, hogy mi az amit a DVTK-nak a pályán mutatni kell egy meccs alkalmával, mi az ami a szurkolók kedvére való. Most nem fejtem ki, hogy mi is az, mert már jó páran előttem megtették és sokan tisztában is vannak ezzel.

A dolgoknak ott kellene kezdeni, hogy meghatározzák a stílust, ehhez szerződtetnek egy edzőt és igazolnak olyan játékosokat akikkel a játékot, a stílust meg lehet valósítani. Az utánpótlást ez alapján kell képezni, posztokra nevelni. Természetesen megadva a lehetőséget a gyerekeknek, hogy beverekedjék magukat a nagy csapatba, ha jók, akkor ott ragadjanak. Viszont ne azért legyen a keret vagy a kezdő 11 tagja mert pénzt kapunk érte. Egy fiatal gyerek el fogja hinni befektetett munka és alázat nélkül, hogy ő igen is jó. Ezzel félre vezetik, mert lehet, hogy dolgozna többet is, de megragad egy szinten mert nincs kivel küzdenie az adott posztért. (Sallóit sokan nem szeretik, de pár napja azért volt egy pár olyan mondata amivel egyet lehetett érteni ezzel és az átigazolásokkal kapcsolatban: https://www.m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2019/09/03/salloi-a-magyar-klubok-kolteseit-es-a-fiatalszabalyt-kritizalta/ )
Aki nem tudja beverekedni magát, annak ne engedjék el a kezét! Találjanak neki NB2 vagy NB3-as csapatot és, ha van benne spiritusz akkor felépíti magát, de legyenek szem előtt. Nem nagyon vannak olyan játékosok az NB2-ben sem akiket a DVTK nevelt, az NB1-et meg már nem is mondom.

Picit lehet elkanyarodtam a Benczés szakmai kinevezésétől, de csak azért mert én úgy látom, hogy nagyon összetett a probléma a klubnál. Ez a saját meglátásom, nem biztos, hogy mindenben igazam van, de gondoltam megosztom veletek. :)
2019-09-12 23:14:08 Fekete öves, Veterán
Csupa jó hír. Már csak Jennernek, meg Rudolfnak kellene visszajönnie, esküszöm, semmit nem kérnék már Karácsonyra.
2019-09-12 23:14:08 Fekete öves, Veterán
Csupa jó hír. Már csak Jennernek, meg Rudolfnak kellene visszajönnie, esküszöm, semmit nem kérnék már Karácsonyra.

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...