Banner

Tajti József: Előrelépni nyilván attól fogunk, ha meccset nyerünk

Szerző: amigeleken.hu | 2018-11-07 10:24:00

Jelenleg nincs edzőkérdés, amennyiben lesz, erről tájékoztatjuk a szurkolókat – jelentette ki Tajti József a boon.hu-n megjelent, "Jelenleg nincs edzőkérdés" című interjúban. Tajti arra a felvetésre, hogy örökre bebetonozták-e az edzőként pályakezdőnek számító korábbi spanyol labdarúgót, ezt felelte: –

Mindenki tudja, hogy ez a helyzet nem jó, minket bánt ez a legjobban, akik ennél a klubnál dolgozunk, legalább annyira, mint ahogy ez a fanatikus szurkolóinkat bántja. De én hiszek benne, hogy ez a tendencia véget ért, megfordul és jönnek majd az eredmények.

Előrelépni nyilván attól fogunk, ha meccset nyerünk – mondta Tajti József, aki arra a megjegyzésre, hogy ehhez gól, gólok kellenének, oda kellene érni a kapu elé és kapura kellene lőni, ami a DVTK részéről ritkán fordul elő, így reagált: –

Ezt egy picit másképp látom. Az FTC ellen több nagy gólszerzési lehetőségünk volt, ezek kimaradtak, az ellenfelünk pedig mindhárom helyzetét értékesítette. Persze volt olyan mérkőzésünk is, az MTK ellen, amikor csak helyzetünk akadt, de a múlt héten, a Puskás ellen is többször odakerültünk a kapu elé, többször álltunk a kapussal szemben, mint ellenfelünk. Négy nagy lehetőségünk volt, a Puskásnak egy komoly helyzete akadt, két pontrúgással mégis ők győztek.


A boon.hu megkérdezte azt is a sport­igazgatótól, hogy mérföldkőnek számít-e a spanyol edző diósgyőri pályafutásában a most szombati, Debrecen elleni bajnoki, hogy ha nem nyerne a csapat, akkor válogatottak programja miatt csak két hét múlva folytatódó bajnokságban, a szünetet kihasználva, sor kerülhet-e edzőváltásra, de Tajti József erre azt válaszolta, hogy a Debrecen elleni siker elérésén túl mással jelenleg nem foglalkoznak.


Elolvasom a teljes cikket a boon.hu-n >>>>>


forrás: boon.hu

fotó: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 > 

18. Thurzó
2018-11-07 17:01:28 Barna öves, Tag
Mondhatna Tajti mást,mint Leisztinger?Megnézhetné magát.Azt mondta el,amit L.T- és Fernando elmondott.
17. alfonz |Válasz erre: 3. bohumil-stejskal
2018-11-07 16:50:14 Lila öves, Tag
Te mennyivel vagy különb?Hogy félinformációk alapján,álnéven gyalázod?Menj oda és mondd meg neki!
Ezt persze az admin nem veszi észre,csak ha politikai színezet van.Ha a csapat kötelékébe tartozik,akkor lehet mocskolni?
16. Condros |Válasz erre: 5. tvk-003
2018-11-07 16:47:01 Barna öves, Tag
Vegyél belőle tagságot a DSZK-ba. Ha otthon lennék, tuti így tennék. Sőt, lehet még így is. :)
15. Krapulax
2018-11-07 16:32:41 Piros öves, Őstag
Nem kellenek ide ezek a pici disszonáns hangok, fiatal barátaim.
Mindenki nyugodjon le a pics@ba, Tajti tudja a dolgát, már előre igazol a jövőre, jobbnál jobb NBIII-as játékosok fognak érkezni a nyáron a friss NBII-es csapatba.
Oszoljunk kérem, haladjon mindenki tovább, nincs itt semmi látnivaló.
14. diosgyor
2018-11-07 15:57:50 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Könyörgök senki ne menjen mecsre addig amig ezek itt vannak.
13. buby64
2018-11-07 15:56:12 Piros öves, Fanatikus tag
Ezek odafönt teljesen hülyének néznek minden szurkolót !
Hónapok óta nyomják nekünk minden mérkőzés előtt-után az idióta magyarázkodásukat.
12. toki* |Válasz erre: 11. Teke11
2018-11-07 15:48:10 Fekete öves, Veterán
Nekem már a 9 is páros, csak már lássak valamit, ami valami labdás sportághoz hasonlít, mert ez a játék fájdalmas. Futás ohne, ütközés ohne, hátul passz az megy, előrefele csak az ellenfélnek tudjuk passzolni. Ez minden csak nem foci. Akarat még csak-csak, de ......., inkább hagyjuk!!!
11. Teke11 |Válasz erre: 10. toki
2018-11-07 15:27:53 Zöld öves, Tag
De hogy mérföld
Csak 70 méter
Végtelenül egyszerű technikai dolog az egész
A védelmünket fel kell tolni 70 méterrel, a csatárainkat 70-el vissza.
A védelmünk passzolgat az ellenfél 16-osa előtt, a miénk előtt már megy, most az ellenfél 16-osa előtt kell.
A csatáraink felállnak a mi 16-osunk előtt és rúgdalják fel a lasztit a védelmünknek.
Valószinűleg annyi csak a gond, hogy Fernando nehezen beszéli a magyart a tolmács meg nem érti a focit.
Ezzel a megoldással nem csak az ellenfelet lepjük meg de a világot is ezzel a modern felfogással.
Valamelyik fórumtársunktól tudom, hogy a modern fociban nincsenek már posztok és ezt valoszinűleg Fernando is olvasta és magáévá tette csak az a fránya nyelvi nehézségek a bajok forrása
10. toki* |Válasz erre: 9. Teke11
2018-11-07 15:11:23 Fekete öves, Veterán
Mondjuk ha a Szendrőláddal játszanának (bocsi a Szendrőládiaktól), akkor talán, lehet, hogy a fiaink is úgy játszadoznának mint tegnap a DVTK után a kedvenc csapatom. Gond, hogy itt nem szint, hanem mérföldes különbségek vannak, és sajnos nem a javunkra.
9. Teke11
2018-11-07 14:30:22 Zöld öves, Tag
Itt tényleg nem ért senki a focihoz?
Láttátok tegnap a Barcelonát focizni?
Kísértetiesen hasonló a Diósgyőr játéka a Barcáéhoz.
Mindkét csapa a tizenhatos előtt tologatja a lasztit akár hosszú perceken keresztül.
Ergo
Fernando ért a focihoz
Szakértők szerint is ebben a társaságban sokkal több van......
Már csak 70 méterrel kell előrébb csinálni ugyan ezt a Diósgyőrnek.... és ezt Tajti is tuggya , ezért nincs itt edzőkérdés. Csak Ti nem értitek ezt?

 < 1 2 34 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...