Banner

Szeptember 8-án kezdődik az Erste Liga-idény

Szerző: amigeleken.hu | 2017-08-09 14:23:00

Többszöri módosítás után elkészült a véglegesnek látszó menetrend, olvasható a jegkorongblog.hu-n.

Az eredeti forgatókönyv valósul meg végül is, bár menet közben olyan verziók is napvilágot láttak, hogy egy hetet csúszik a rajt. Ebben az évben a szokásosnál is nehezebb volt elkészíteni a minden érdekeltnek megfelelő menetrendet, annyi szempontnak kellett megfelelni, és még nem várt változások is közbejöttek. Ennek köszönhető, hogy a magyar bázisú nemzetközi liga menetrendjét az utolsók között hozza majd nyilvánosságra az MJSZ. A tervek szerint a jövő hét második felében.

A Jégkorongblog úgy értesült, a klubok már megkapták azt a változatot, amely alapján készülni tudnak a szezonra. Ebből idézünk néhány gondolatot, annak érdekében, hogy a szurkolók is meg tudják tenni az előkészületeket, legalább az első egy-két forduló tekintetében.

Ha hinni lehet a zuhanyhíradónak, akkor az első fordulóban Brassó–DVTK, Fehérvár–FTC, Dunaújváros–MAC és Vienna Capitals–UTE meccsekre kerül sor. Mint írtuk, ezeket szeptember 8-án, pénteken játsszák. Az első erdélyi túráját kezdésként teljesítő miskolciak másnap Csíkszeredában is jégre lépnek. A hétvége zárásaként 10-én, vasárnap UTE–Dunaújváros, MAC–Fehérvár és FTC–Vienna Capitals meccsekre kerül sor.

Jó kis program lesz ez az első hétre, és hol van még a szezon vége? Hiszen el sem kezdődött még.

Ne feledjük, holnap, augusztus 10-én három csapatunk is jégre lép első felkészülési mérkőzésén, szombaton jön a Tüskecsarnokba az EBEL-címvédő, a jövő héten indul az izgalmasnak ígérkező Visegrád Kupa, augusztus végén korosztályos válogatottaink mérkőznek nívós ellenfelekkel – főleg idegenben, de hogy mást ne mondjunk, Norvégia U17-es válogatottját látjuk vendégül három meccs erejéig –, már csak alig több mint négy hetet kell várni az Erste Liga- és az EBEL-rajtra, nem sokkal később kezdődnek a Magyar Kupa-selejtezők, és akkor a szeptember 30-i magyar–finn és magyar–lengyel meccsel színesített Aréna-gáláról még nem is beszéltünk.


Tovább a jegkongblog.hu-ra <<<<<


forrás: jegkorongblog.hu


Felkészülési mérkőzés

2017. augusztus 09., csütörtök
18:00 DVTK Jegesmedvék - Dukla Michalovce (szlovák 1.o.)

A Miskolci Jégcsarnok kapui a találkozó előtt egy órával (17 órakor) nyílnak. Kérjük szurkolóinkat, hogy lehetőség szerint ne a korongbedobásra érkezzenek, mert a beléptetés hosszabb folyamat, így aki az utolsó pillanatban jön, az lemaradhat a találkozó elejéről.


forrás: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
5. siraiz |Válasz erre: 4. korxi
2017-08-10 06:07:24 Fehér öves, Tag
Nem az EBEL-es csapat jön. Sajnos.
4. korxi
2017-08-10 01:12:59 Piros öves, Veterán
Nem csak a MAC játszik a Vienna Capitalsal hanem a jövő héten mi is. A MAC-nál egyértelműsítették még régebben a facebookjukon hogy nem a MOL ligás B csapatuk, hanem az ebeles nagy Vienna jön, ugye az jön majd hozzánk is?

A cikkben a liga indulásáról van szó, de ami azt illeti, én sokkal kíváncsibban várom most a Visegrádi kupát.
3. abori |Válasz erre: 2. perecesi-diosgyor-szurkolo
2017-08-09 21:23:51 Lila öves, Fanatikus tag
Hüvös idő, forró hangulat kellemes társaság, finom sör. Mi kell még?;)))
2. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 1. abori
2017-08-09 17:18:40 Fekete öves, Veterán
És csak 500 a belépő. Remélem lesz a csarnokon belül sörárusítás :D
1. abori
2017-08-09 15:14:44 Lila öves, Fanatikus tag
Azért holnap megnézzük Nagymihály ellen, hogy hol tartanak a fiúk felkészülésben. Vas Jankóra nagyon kíváncsi vagyok. Gyertek ki minél többen, ilyen nagy melegben remek időtöltés a hideg csarnokban.:)))
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...