Stabilan az európai élmezőnyben

Szerző: objektív | 2019-04-11 10:02:00

A mértékadó eurobasket.com szakportál rangsorában immár hónapok óta folyamatosan Európa legjobb 20 csapata között találhatjuk az Aluinvent DVTK kosarasait.

Cziczás László együttese a remek bajnoki és Európa Kupa eredményeknek köszönhetően az elmúlt időszakban ismételten megerősítette helyét a közvetlen európai elitben, megelőzve a rangsorban olyan nagy múltú csapatokat, mint például a görög Olympiacos, a török Beşiktaş, vagy a lengyel Wisła Kraków.

- Információink szerint a következő évben kupacsapataink remek nemzetközi szereplésének köszönhetően Magyarország két főtáblás helyet kap a bajnokok ligájában (Euroleague Women) - nyilatkozta Szabó Tamás, a DVTK kosárlabda csapatának ügyvezetője. - Amennyiben idén be tudunk jutni a magyar bajnoki döntőbe, akkor elindulhatunk a női NBA mellett a világ legerősebbjének tartott küzdelemsorozatban. Ez minden bizonnyal felejthetetlen élmény lenne a szurkolóinknak, arról nem is beszélve, hogy jelentős hazai és nemzetközi elismerést jelentene a DVTK-nak, emellett publicitást biztosítana Miskolcnak is. Az Euroleague szerepléshez reményeink szerint Miskolc városának kiemelt támogatása is társul majd, mert ez elengedhetetlen a továbblépéshez. A DVTK-család, szponzoraink és a tulajdonos közösen az elmúlt években jelentős erőforrásokat mozgattak meg annak érdekében, hogy újra múltjához méltóan szerepeljen a miskolci női kosárlabda. A folyamatos nemzetközi kupaszereplés mellett a DVTK-család kosárlabda szakosztálya több száz gyermek sportolását is biztosítja Miskolcon és az egész régióban, az elsők között elnyerve a Nemzeti Akkreditált Kosárlabda Akadémia címet is. A női kosárlabda európai erősorrendjének 18. helyén állni a DVTK számára nagy büszkeség, óriási eredmény. A szakmai stáb minden erejével azon dolgozik, hogy a szurkolóink, - akik nagy örömünkre egyre nagyobb számban kísérik el a csapatot az idegenbeli rangadókra is, - minél elégedettebbek legyenek a szezon végén a lányok szereplésével.

A top 20 klub

1. Dynamo Kursk (Oroszország)
2. UMMC Ekaterinburg (Oroszország)
3. USK Praha (Csehország)
4. Bourges (Franciaország)
5. Girona (Spanyolország)
6. Çukurova (Törökország)
7. Avenida Salamanca (Spanyolország)
8. Fenerbahçe (Törökország)
9. Sopron Basket (Magyarország)
10. Lattes Montpelier (Franciaország)
11. Nadezhda Orenburg (Oroszország)
12. CCC Polkowice (Lengyelország)
13. Familia Schio (Olaszország)
14. Lyon (Franciaország)
15. Galatasaray (Törökország)
16. Reyer Venezia (Olaszország)
17. Botasspor Adana (Törökország)
18. Aluinvent DVTK (Magyarország)
19. Energa Toruń (Lengyelország)
20. Hatay (Törökország)

forrás, fotó: dvtk.eu

SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Hozzászólások
8. betmen |Válasz erre: 2. Sparrow
2019-04-12 11:09:03
Amíg más szakosztályok sikereket érnek el a foci évek óta semmi eredményt nem mutat.. Na ők azok akiknek nem jár egy büdös forint se.
7. vebgy
2019-04-11 20:54:34
Egyébként maximális gratulációm a csajoknak, reméljük lesznek itt még nagyobb sikereink is...
6. vebgy |Válasz erre: 4. korxi
2019-04-11 20:53:27
Persze ahová a pénzét tenné egy igazi tulaj, ott érdekelné, hogy kik legyenek a kulcsfigurák...és asztalra csapni is hajlandó időnként.
5. Sparrow |Válasz erre: 4. korxi
2019-04-11 20:09:47
Nem lenne szarfosmoslek ha beletenne a penzt?
4. korxi |Válasz erre: 2. Sparrow
2019-04-11 19:29:34
Értelmes oda teszi a pénzét ahol látszatja van, nem szarfosmoslékba.
3. grosser |Válasz erre: 1. piros79
2019-04-11 18:47:49
Pofozógépek nem lennénk az Euroligában még ezzel a jelenlegi kerettel sem, na jó első EL-s szezonunkban álom kategória lenne a csoport első négy helye, de véleményem szerint az 5-ik, 6-ik helyre jók lehetünk, ami alapból Európa Kupa negyeddöntős helyet is jelent. Persze tudom, hogy egy EL nagyságrendekkel nagyobb költségvetést igényel és nem csak a sok utazás miatt, de vágjunk bele és igenis tegyen hozzá valamit ehhez a város is, jelenleg, de lehet, hogy már több éve a kosárszakosztálynak egy büdös fillért nem juttat.
Még annyit, hogy ha EL a következő szezonban, akkor tuti, hogy Shatorit is könnyebb lenne megtartani, aki jelenleg a legjobb játékosunk, vonzóbb lenne neki egy EL, mint egy EK és úgymond itt már lehúzott egy évet, tehát nem ismeretlen környezetbe menne, és talán - nem tudom, csak megérzés -, jól is érzi magát itt.
2. Sparrow
2019-04-11 18:29:44
Amíg a focicsapatot nem rázza gatyába valaki addig egy büdös forintot nem adnék új igazolasokra egyik szakosztálynak se!
1. piros79
2019-04-11 17:59:57
A város vezetése továbbra is a DVTK ellen dolgozik, ez nem túl szerencsés. Nemsokára választások lesznek, jó lenne, ha változna ez a helyzet.
Nyilván a jövő évi keretet már most tervezni kell és tudni kell meddig lehet nyújtózkodni, ezért jött már most ez a feladott labda. Én örülnék egy Euroligának, de csak akkor, ha nem pofozógépnek menne a DVTK. Ehhez pedig a világ legjobbjait kéne idehozni. Ez nagyon sok pénz. És nem tudom megéri-e vajon a jelenlegi csapatot megbontani?

Az európai rangsorban elfoglalt hely pedig fantasztikus eredmény!
Mégsem


Üzenet küldése...