Amikor a sok-sok áldozat meghozza a gyümölcsét

Bemutatjuk a Bánhegyi családot

Kevés boldogabb és büszkébb szülő lehet mostanság Miskolcon, mint a Bánhegyi Tünde és Tamás, akiknek gyermekei remek sikerekkel hálálták meg szüleiknek az áldozatvállalást, a sok-sok lemondást, amivel egyengették fiaik kapuspályafutását.

Donát, aki egy hónapja töltötte be a 16. születésnapját, profi szerződést kapott a klubtól, kisebbik gyermekük, Bogdán pedig a júniusi CIB Italia focitáborban 102 gyerek közül harmadmagával vívta ki a lehetőséget, hogy jövőre egy hetes olaszországi tréningen vehessen részt. Ezen 10 különböző országból érkező fiatal labdarúgó mutathatja majd meg focitudását, tehetségét, akaratát, elszántságát az olasz szakembereknek, mindezt megspékelve élőben egy olasz meccs megtekintésével. Nem mellesleg, Bogdánt szülei is elkísérhetik majd a nagy kalandra, így a jövő évi nyaralás is kipipálva.

A bal oldali képen Donát a bal szélen látható, a középső képen Bogdán emlékei a kapustáborról, a jobb oldali képen pedig Toto Schillacival, az 1990-es VB gólkirályával fog kezet

A következőkben fogadjátok szeretettel azt a beszélgetést, amit még 2015 végén készítettem a Bánhegyi szülőkkel, amelynek azt a címet adtuk akkoriban, hogy "Sose vegyétek komolyabban a sportot, mint a gyermeketek!".

"Attól a fickótól, aki ott áll hátul és a többiektől eltérő mezbe öltözött, azt várjuk, hogy áldozza fel magát. Nem csak a kificamodott ujjak, repedt bordák és törött csontok fájnak. Minden bekapott gól fáj és a kapus egy kicsit mindegyikbe belehal. Ők a legfélelmesebbek, a rettenthetetlen hősök, akik magukban hordozzák a félnótás bolond és a pszichopata egyes jellemvonásait is, miközben az egyik legintelligensebbek és legtisztességesebbek a csapatban, akik nem tűrik maguk körül a könnyebb utat választókat."

Jonathan Wilson - Kívülállók

Már régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy bemutassuk őket az amigeleken.hu olvasóinak. Hosszú éveken keresztül éltünk egy házban, gyermekeik a szemeim előtt cseperedtek fel. Különösen Édesanyjuk erőskezű nevelésének köszönhetően két végtelenül kedves, tisztelettudó srácot ismertem meg bennük, akik ráadásul rendkívül tehetséges sportolók is. Mindketten a DVTK utánpótlás csapatainak játékosai, mindketten kapusok.

Bánhegyi Tündével és Tamással beszélgettem Donátról és Bogdánról, a két kapustehetségről, az ő hétköznapjaikról, áldozatvállalásukról.

Ti is sportoltatok? Volt kitől örökölni a fiúknak a sport szeretetét?

Mindketten sportolgattunk általános iskolás korunkban. Én kosárlabdáztam, apa pedig a Borsod Volán-ban focizott, de egyikünk se volt elég kitartó. Még szerencse, hogy ezt nem örökölték tőlünk. A tévénk távkapcsolója szinte csak a sportcsatornákat ismeri. Jöhet szinte minden sport, Tamás (apa) egyik nagy kedvence az amerikai foci, képes éjszaka is felkelni egy jó meccsért. Donát focit néz legtöbbször, Bogdán pedig mindenevő, legutóbb a teniszmérkőzéseket figyelte. Ha a magyar válogatott játszik, akkor mind a négyen, popcorn társaságában nézzük a tévét.

Hogy kezdődött? Visszaidéznétek a kezdeteket?

Donát még nem töltötte be a 6-ot, amikor elénk állt azzal, hogy Ő bizony focizni szeretne egy csapatban és a Papónk (Rozman László, aki annak idején az diósgyőri aranycsapatot is fuvarozta, kb 26 éven (1971-1996) keresztül sofőrködött a DVTK busszal hétről-hétre vitte hol a nagy csapatot, hol az utánpótlás focistákat és a kosaras lányokat.) kérdezze meg valakitől a Diósgyőrben, hogy mikor mehetne oda focizni. Papónk természetesen utána járt és kiderítette, hogy az ő korosztályának (2001) Teodoru Borisz az edzője és az edzés időpontot is kiderítette. Mezőnyjátékosként kezdte el látogatni az edzéseket. Nagyjából 5. alkalommal lehettünk az edzésen, mikor egymás közti játék során Donát a kapura szerette volna lőni a labdát viszont a kapus a kapuból kiszaladva a labda helyett Donát lábát találta el, aminek egy sípcsonttörés lett a következménye. Csak 1 cm-en múlt, hogy nem tört teljesen ketté. 3 hét fekvőgipsz következett, majd 8 hét járógipsz, plusz 3 hétig nem állhatott a lábára. Elég sokáig bicegett a sok gipszes idő után, így egy kicsit jegeltük a visszatérést. 2008 szeptemberében ismét megkértük Papónkat, hogy kérdezze meg, hol és mikor vannak az edzések. Kiderült, hogy edzőváltás volt a korosztályában és immár az Ifi pályán vannak a tréningek.

Visszatérve már Szőke Barnabással, azaz Barna bá-val találtuk szembe magunkat. Ebben az időben kapushiányban szenvedett a csapat, így minden edzésen más-más gyereket állított be a kapuba az edző. Egyik edzésen Donátra került sor. Barnáról tudni kell, hogy kapus volt, védett a DVTK-ban is, így jó szeme van hozzá, hogy kinek van tehetsége a kapusposzthoz. Miután Donát is sorra került, edzés végén Barna odajött hozzám és közölte, hogy Donát innentől kapus lesz, mert Ő úgy gondolja, hogy jó kapus lesz belőle, hisz nem fél a feléje repülő labdától, elég magas és merész. Hát én tudomásul vettem és miközben baktattunk haza, kérdeztem a gyerekemtől, hogy Ő mit szól vajon ehhez, szeretne-e kapus lenni? A válasza igen volt. Tamásnak először kicsit furcsa volt, mert Ő bizony mezőnyjátékosnak szánta a fiát. Másnap vettünk neki egy kapuskesztyűt és innentől kezdve már ki se lehetett robbantani a kapuból. Az első nagy megmérettetésen, egy 2 napos nemzetközi teremtornán bebizonyosodott, hogy Barna bácsink tökéletesen eltalálta a posztját a fiúnknak. Nagyon ügyesen védett, tényleg semmi félelem nem volt benne, mikor a labda felé szállt. Innentől kezdve elkezdte a kapusposztra felkészíteni, hetente kétszer a csapat edzése előtt egy órával már kint volt Donát és Barna bá csak kapusfeladatokat csináltatott vele. 4 évig volt a csapat edzője, még utána 2 éven keresztül pedig kapusedzője volt. 6 év után elváltak útjaik, de még mindig ott van a szívünkben SZŐKE BARNABÁS, mert ha Ő nem látta volna meg abban a 7 éves kisfiúban azt a valamit, akkor nem biztos, hogy most itt beszélgetnénk.

A kisebbik fiatok már eleve a bátyja nyomdokaiba akart lépni?

Donátnak van egy 3 évvel fiatalabb öccse, Bogdán. Hová is tettem volna a 4 éves gyereket, amikor Dodót vittem edzésre, vittem hát a kicsit is magammal. A kapus- és csapatedzés kb. 3 órát vett igénybe. Barna az egyik kapusedzés végén azt mondta Bogesznak, hogy „ha már úgyis itt vagy mindig, legközelebb hozzál magaddal olyan ruhát, amiben Te is csinálhatod a kapus feladatokat, ha szeretnéd”. Hát persze, hogy szerette volna! Itt el is dőlt Bogesz sorsa is. Másnap irány neki is kapus kesztyűt venni. Ez a külön foglalkozás 2 éven keresztül ment, 6 évesen Barna bácsi edzéseinek hála, képzett kapusként jelentünk meg Teodoru Borisznál, aki már hallomásból tudott Bogdánról és tárt karokkal várta az 1 évvel idősebb korosztályhoz, hisz nem volt kapusa, így nagy szüksége volt rá. Hiába 2004-es születésű, azóta is a 2003-as korosztály tagja.

Hogy telnek a hétköznapjaitok, a hétvégeitek?

Meglehetősen sűrűn. Hétköznap mind a ketten délután 4-ig dolgozunk. Tamás munka után megy ki Bogesz edzésére és együtt jönnek haza fél 7 magasságban. Donát nagyfiú, így már maga jár haza. Én pedig a megengedett fürdővízzel és meleg vacsival várom haza őket.
Van olyan napjuk a srácainknak, hogy 3-kor kijönnek a suliból, hazasietnek, gyorsan ebédelnek itthon és már indulnak, hiszen 4-től már a pályán van a helyük.
Általában a hétvégéink is nagyon sűrűk. Donát csapata az U15. I. osztályú bajnokságban játszik, így augusztustól novemberig illetve márciustól júniusig minden szombaton van forduló. Egyik héten itthon, másik héten idegenben. Természetesen minden hazai mérkőzésén kint vagyunk és izgulunk értük, az idegenbeli meccseket Budapest távolságig vállaljuk be.

Bogdánnál már kicsit másabb a helyzet, hiszen ő még egész napos tornákon vesz részt. Ezeken 6-8 vagy akár több csapat vesz részt, így ezek általában 9-kor kezdődnek és 5-6 körül fejeződnek be és utána indulunk haza. Előfordult már olyan is, hogy reggel fél 6kor indultunk Miskolcról és éjjel fél 1-re értünk haza. Akadt olyanra is példa, hogy én Bogdánnal az ország egyik végén, Tamás Donáttal a másik végén volt. Egész nap telefonos összeköttetésben voltunk, hogy milyen eredmények születtek egyik illetve a másik helyen, ha gól volt, benne volt-e a gyerekünk.

Hogy egyeztethető össze ez az időbeosztás a tanulással?

A tanulás fontos a számunkra, mindkét gyerekünk nyolc osztályos gimnáziumba jár. Jól is tanulnak, ez feltétel nálunk. Ha nem teljesítenének, nem engednénk nekik, hogy ilyen szinten focizzanak.

Hogy telnek a nyaraitok, amikor szünet van a bajnokságban?

Nyáron június közepétől július első hetéig van 3 hét szünet illetve decemberben a két ünnep között van pihenő. A többi időben a fociról szól az életünk. A szünetekben végre a hobbinknak élhetünk, ez pedig a horgászat. Rendszeresen hódolunk is neki, mert ott ki tudnak kapcsolni a srácok, ilyenkor van lehetőségük sokáig aludni, x-boxozni is. Viszont a pihenő se telik el foci nélkül, a mellettünk lévő suliban van műfüves pálya, amit mindennap meglátogatnak a fiaink.

Belegondoltok időnként, mekkora áldozatot hoztok a gyerekeitekért?

Hát igen! Tudjuk, sokan nem tartanak minket normálisnak, hogy ezt csináljuk, viszont akiknek a gyerekük sportol, vagy önmaga sportolt, az talán megért minket. Számunkra sosem volt teher, hogy több órán keresztül kint legyünk a fiaink edzésén, vigyük, hozzuk őket, akármilyen is az időjárás, utazzunk velük 1 vagy akár több napos focitornára. Nagyon sok pozitív dolgot kapunk cserébe, a gyerek egészséges, mozog, barátokat szerez, megtanul küzdeni, nem gépezi agyon magát, megtanul csapatban játszani, alkalmazkodni. Mi pedig barátokra leltünk egyes szülőkben.

Barna bácsinak az egyik szülői értekezleten elhangzott gondolatai máig a fejünkben élnek: „Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy gyermekeink profi futballisták lesznek, hiszen ezer gyerekből csak 1-2-nek adatik meg, hogy az legyen. De ha rendszeresen sportol, lesz egy egészséges, jó kiállású gyerekünk, aki még nyáron se lesz kulcsos gyerek, nem fog szipózni, cigizni az aluljáróban, az éjszakába járogatni, hiszen nekik feladatuk van kint a pályán mindennap és hétvégén, rendszert tanulnak, ami a hasznukra válik” És ez így van valóban.

Hát, nem egyszerű a mi kis életünk két sportoló gyermekkel. 7 éve csináljuk, de minden egyes percét imádjuk, pláne, amikor a kapuban látjuk őket élvezettel védeni. Ez mindaddig mehet, amíg teljes szívükből csinálják, mi pedig támogatjuk őket mindenben. Úgy tűnik, hogy a közös munka gyümölcse kezd beérni, hiszen idén óriási megtiszteltetés érte Donátot és vele együtt persze a családot is, hiszen bemutatkozhatott az U15-ös válogatottban.

Kiknek tartoztok köszönettel, kik segítették a fiúkat eddigi pályájukon tanácsaikkal?

Köszönet mindkét fiú összes eddigi edzőjének, mindenkitől sokat tanultak:
Donát: Szőke Barnabás, Jordán András, Vitelki Zoltán, Szentiványi József és Lasztóczi Péter
Bogdán: Teodoru Borisz, Martis Ferenc, Varsányi Zsolt, Földvári Tibor, Nagy Attila, Szűcs István, Menyhért Gergő, Lasztóczi Péter és Bazsányi Péter
És természetesen a kapusedzők: Kiss József, Szőke Barnabás és Lippai József.

Zárszóként a végén hadd adjunk egy saját tapasztalaton alapuló jó tanácsot valamennyi utánpótlás szülőnek: Sose vegyétek komolyabban a sportot, mint a gyermeketek, ne stresszeljétek a gyereket, hadd élvezze az edzést, a játékot és ha mégis úgy alakul, örüljetek a sikerének.