Banner

Sántha Gergely a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökségi tagja lett

Szerző: Jáborcsik András | 2019-05-09 23:10:00

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége tisztújító küldöttgyűlést tartott május 7.-én - adta hírül a Szövetség honlapja, a hunbasket.hu. És hogy ez mennyiben érint minket, DVTK szurkolókat? A küldöttgyűlésről megjelent beszámoló szerint az MKOSZ elnökségében Leisztinger Tamást, a DVTK tulajdonosát Sántha Gergely, a DFC Kft. ügyvezetője váltotta.


A tisztújító küldöttgyűlésen személyi kérdésekről is döntöttek. Az egyhangú szavazás alapján az elnök Szalay Ferenc maradt. Pukler Gábor, Becsky István, Halm Roland, dr. Teszler Sándor, Fűzy András, Sitku Ernő, Bokor Ákos és dr. Cser-Palkovics András maradtak a 10 fős elnökség tagjai, Németh Károly és Leisztinger Tamás helyett pedig Sántha Gergely, illetve Hajdu Péter kerültek be.


A beszámolók ismertetését és az új elnökség megszavazását megelőzően Dr. Villányi Antal külön elismerésben részesült az elmúlt évtizedekben végzett felbecsülhetetlen munkájáért.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke elmondta, hogy a fejlődéshez stabil háttér kell a sportág minden területén. Az utánpótlásban női vonalon nagyszerű munka folyik, ezt a korosztályos Európa-bajnokságokon elért eredmények fényesen bizonyítják. Ugyanezt kell elérni férfi vonalon is, ezért a jövőben nagyobb hangsúly kerül a minőségi munkára és arra, hogy az egyes utánpótlásműhelyek mennyi NBI-es és válogatott játékost nevelnek ki.

A küldöttgyűlés elfogadta a 2018-as év beszámolóját és a 2019-es évre vonatkozó stratégiát.


forrás: hunbasket.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

2019-05-10 08:01:18 Piros öves, Őstag
Akkor már miért nem Szabó Tamás? Ez a mindenlébenkanál mindenhol ott van? Kár hogy a focinkat is tönkretette.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...