Rendhagyó túra

_{Szerző: | 2013-09-23 10:30:50}

Hónapokkal ezelőtt megszületett az ötlet egy foci alkalmával, hogy Deák-Bárdos Misi világbajnoki szereplésén, az FFT egy diósgyőri sportolóhoz méltó szurkolást mutasson.

Hónapokkal ezelőtt megszületett az ötlet egy foci alkalmával, hogy Deák-Bárdos Misi világbajnoki szereplésén, az FFT egy diósgyőri sportolóhoz méltó szurkolást mutasson. Össze is szerveződtünk egy kis csoportba és két autóval, tíz fővel elindultunk a nagy eseményre. A hangulat az autóban a szokásos volt. Volt innivaló bőven és diósgyőri sálak, mezek. A csoport viszont az FFT egyenpólójában indult útnak. Már félúton járhattunk, amikor a sok rendőrautó miatt eszünkbe jutott, hogy ezen a napon rendezik a magyar MB1 két csapatának valamilyen sokadrangú mérkőzését. Született is egy rigmus ennek örömére az autóban. „Mocskos zöldek, mocskos lilák, Deák Bárdos lesz a király!”

Megérkeztünk a fővárosba, ahol óriási dugó volt. Sikerült egy napra szervezni egy autómentes napot, egy Nemzeti vágtát, egy birkózó világbajnokságot és egy focimeccset. Az Aréna közelében parkoltunk, de egy pár száz métert sétálnunk kellett az objektum irányába. 10 fős brigádunk felkeltette a várakozó készenlétisek figyelmét is annyira, hogy a Hungária körút forgalmával csöppet sem törődve, úgy tízen rohantak át az úton, hogy mit akarunk mi ott éppen. Gyorsan megbeszéltük velük, hogy a foci most nem érdekel minket, hiszen focimeccset tegnap rendeztek Miskolcon, most a birkózásé a főszerep, ezért van mindenkinél nemzeti lobogó.

Már majdnem megérkeztünk, amikor egy kocsma előtt vezetett az utunk. Ízléstelen zöld-fehér ruhába ölözött emberek iszogattak az asztaloknál és az egyikünk bekiabálta, hogy „Hajrá Diósgyőr”. A válasz nem maradt el tőlük sem, „Mi van? Mentek szántani?. De sajóvámosi barátunk, fel volt készülve mindenre, lecsapta a magas labdát. „Megyünk és felszántjuk a pályátokat.” A szócsata nem ment tovább, mert megérkeztünk.

A beléptetés egyszerűen ment. Egy apró petting a biztonságiakkal, de komolytalannak tűnt ez egy olyan szurkolónak, akit hetente vizsgálgatnak a stadionokban a fürge férfikezek. Semmit nem lehet bevinni egyébként. Se kaja, se pia. Amikor megláttuk az árakat, akkor rájöttünk miért. Kicsit túl volt árazva minden, de talán érthető egy világversenyen. Azért nem diósgyőriek lennénk, ha pár doboz sör nem került volna be velünk, az ellenőrzést megkerülve.

Jó sok néző volt, a világ minden tájáról. Természetesen magyar többség, és azon belül diósgyőri hegemónia. A DBC sok gyereket elvitt, hogy megtapasztalják ezt a hangulatot, és kiszurkolják a magyar érmeket. Amikor a lelátón sétálgattunk, és látták a pólónkon a Diósgyőr feliratot, akkor elismerő hangokat hallottunk, hogy a diósgyőriek nagyon sokan vannak. Kicsit hangoltunk Lőrincz Tamás meccsén, de a biztonságiak nem igazán örültek ennek. Felszólítottak minket, hogy üljünk a helyünkre és a „menekülő útvonalon”, ne álljunk. Rajtunk kívül még pár száz ember ott állt, de azt mondták azokkal ne foglalkozzunk.

Közeledett Misi első meccse. Elhelyezkedtünk a küzdőtér közelében és szinte a szőnyeg mellől vártuk a csatát. Megbeszéltük miket kiabálunk majd a szurkolás alatt. Eljött a nagy pillanat. Misi a szőnyegre lépett és elkezdődött a buzdítás. Azt kell mondanom, hogy brutális szurkolást toltunk az első meccsén. Olyat, hogy az összes fotós és kamerás odarohant a szektorunkhoz. Az „Aki ugrál büszke magyar” rigmusunk, nagyon tetszett. Nem volt sima, de legyőzte Misi a bolgár ellenfelét, és a mérkőzés végén ki is intett nekünk. A mögöttünk lévő sorban ült Dudás Hunor.

Vártuk a következő meccset. Rájöttem közben, hogy a birkózás is sokkal jobb akkor, ha élőben nézi az ember. Egészen pofás meccseket mutattak a világ legjobbjai. Jött a dominikai ellenfél. Komoly hangerővel buzdítottuk Misit, de a meccs nagyon rosszul indult. 5 pont volt a hátránya. Hiába szólongattak minket hátulról, hogy üljünk le, üvöltve szurkoltunk tovább Misinek. Amikor lefektette az ellenfelét, akkor az egész csarnok ordított, hogy erőt adjon ahhoz, hogy két vállra fektesse a dominikai srácot. Amikor ez sikerült, akkor az aréna felrobbant. Rettenetesen nagy küzdelem volt.

Ezután volt egy kis pihenő. Kimentünk a szabadba, és átnéztünk a derbi helyszínére, hiszen a stadion látótávolságban volt. Hallottuk a szurkolást, láttuk a füstöket, és az eredményt is tudtuk. Vezettek a lilák. Az utcán poroszkált egy zöld, szépen megszólítottuk, hogy miért nem szurkol a csapatának? Azt mondta, hogy nem engedték be, verekedés miatt. Egy hajrá Diósgyőrrel köszöntünk el tőle. Erre köpött egyet és azt mondta feljön hozzánk. Ahhoz jegyet kellett volna váltania a világbajnokságra, és úgy gondoltuk ez nem történik majd meg. Igazunk lett.

A döntőbe jutásért az észt ellenfelet kellett volna lenyomnia Misinek. Mindenki mondta, hogy a legjobb ellenfelet kapta, hiszen az utóbbi időben sokszor verte a srácot. Elkezdődött a meccs. Az ellenfél nem csinált semmit, de mégis kapta a pontokat. Misi hiába kezdeményezett, rosszul sültek el a dolgok. Sima vereség volt, ami sokkolt minket. A végén nyomtunk egy „Amíg élek én”-t.

Megint sok időnk volt a bronzmeccsig. Már kezdtünk fáradni, és a torkunk is kikészült. Borsodival kedveskedtek a büfések a szurkolóknak, így mi is ezt fogyasztottuk. A döntők már elég érdekesek voltak, és igazán nagy meccseket lehetett látni. Bíztunk benne, hogy Misi nyakában láthatjuk majd az érmet. Kivártuk a kezdést és hangoltunk. Teljes erőből kiabáltunk végig. Nem volt pihenő. Szerencsére a stadion többi magyarja is támogatott minket, így nagy szurkolás kerekedett. Sajnos ez sem volt elég. Misi nagyon fáradtnak tűnt és kikapott. A meccs végén kiintett nekünk, és futott egy kört a lelátók előtt. Elkérte a mikrofont és mondott pár szót. Azzal fejezte be, hogy „Amíg élek én…”. Mi végigénekeltük a dalt neki és eljöttünk.

Nagyon jól éreztük magunkat. Hangulatos világverseny volt, profi szervezéssel. Vicces volt, ahogy a kabalafigura szórakoztatta a nézőket. Azt sajnáltuk, hogy nehéz volt szurkolásra bírni a többieket. Inkább csak nézelődtek csendben. Nem úgy, mint az iráni tábor. Nagyon komolyan tolták minden versenyzőjük mérkőzése alatt. Végig szurkoltak, nem volt pihenő. Rajtuk kívül még a szerbek szurkoltak hangosan. Néha lehetett az oroszokat és a németeket hallani.

Mindent összevetve, nagyon jó túra volt. Volt pár katartikus pillanat és becsületes vereség. Esély volt a döntőbe jutásra, de ezt az esélyt most nem tudta DBM megragadni. Bárhogy is dönt, a jövőjét illetően, akkor is megsüvegelendő a pályafutása. Köszönjük ezt a sportélményt Misi!