Rég észrevettük a figurát

_{Szerző: walaki | 2016-11-23 15:53:00}

Biztos sok Olvasónknak feltűnt, hogy viszonylag kevés képet közlünk a DVTK Stadion bontásáról.

Ennek az az oka, hogy a pusztítást egy szomorú folyamatnak tartjuk, nem akarunk állandóan sebeket feltépni.

Amilyen lelkesen vettünk részt az új stadion tervezési folyamatában, olyan lelkesen várjuk, mikor lesz már kész.

Természetesen, fogunk képeket kitenni a Szentély bontásáról, de nem fogunk naponta szenzációhajhász fotókat közzétenni minden egyes szék leszereléséről, égbe meredező vasakról, betonkupacokról.

Amit a régi stadionért megtehettünk, azt megtettük. Még időben lépések történtek arra, hogy ami érték volt a régi stadionban, az megmentésre kerüljön. A következő cikkben fogadjátok nagy szeretettel egy fiatal és tehetséges miskolci régész bemutatását, aki az értékmentés oroszlánrészét végezte, valamint a megvalósítandó DVTK múzeum anyagát is gyűjti. Következzen egy beszélgetés Nagy Attila történésszel, aki egyben az "Amit Miskolc adhatott" blog főszerkesztője is.

---

Bizonyára sokan értesülhettek a médiában a DVTK stadion bontását megelőző értékmentési munkálatokról. Hogyan kerültél ennek a csoportnak az élére?

Ha valaki úgy egy-másfél éve azt mondja nekem, hogy én 2016 novemberében a DVTK életének fontos sporttörténeti relikviáit fogom „menteni” egy erre a célra alakult munkacsoport koordinálásával, akkor minimum kinevetem. Bár évek óta foglalkozom hobbi szinten Miskolc helytörténetével egy erre specializálódott portál főszerkesztőjeként, de csak idén májusban sikerült amolyan külsős munkatársként elhelyezkednem a Herman Ottó Múzeum történeti osztályán. Mondhatni, egy álmom teljesült ezzel, hiszen napi szinten azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Semmihez sem hasonlítható érzés az, amikor az ember boldogan indul reggel munkába, és ez csak fokozódott azóta, hogy ennek a projektnek a felelőse lettem. Hiszen a város múltjának kutatása mellett a DVTK is egy szerelem az életemben. Itt kezdtem el 6 évesen focizni, még szegény Váradi Ottó bácsi kezei alatt. Ma már – amikor tehetem – csak szurkolóként vagyok jelen a meccseken.

Kinek az ötlete volt, hogy összegyűjtsétek a relikviákat?

Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület három tagja járta be tavaly társadalmi munkában a sporttelepet azzal a céllal, hogy összeírják azokat a relikviákat, amelyek szimbolizálják a DVTK-t mint klubot, és mint közösséget. Az ebből készült anyagot eljuttatták az önkormányzathoz, pontosabban Kiss János alpolgármester úrhoz. Ő szeptember végén összehívott egy egyeztetést a témával kapcsolatban, amin a múzeum képviselőjeként többek közt én is részt vettem. Innentől felgyorsultak az események, hiszen az azt követő közgyűlésen a képviselők megszavazták ennek a munkacsoportnak a létrejöttét, és el is kezdődhetett a tényleges munka a múzeum szakfelügyelete alatt. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem Balogh Attilának és Szunyogh László megyei főépítésznek azt a tartalmas beszámolót, amit összeraktak a tavaly nyári bejárások alkalmával. Így utólag ki merem jelenteni, ha ezt nem készítik el előre, akkor kicsúsztunk volna az időből, így az általunk összegyűjtött relikviák jelentős része odaveszett volna a bontáskor.

Mi következett ezután?

Egy újabb egyeztetést hívtunk össze, immáron a múzeumban. Ide meghívtuk az amigeleken.hu mellett a klub képviselőit is, hogy minél jobban össze tudjuk hangolni a munkát, hiszen vészesen közeledett a Ferencváros elleni búcsúmeccs, majd a terület átadása. Szerettünk volna példának okáért az utolsó mérkőzésen kordokumentációs céllal forgatni, felmenni a lelátókra megörökíteni az utolsó pillanatokat, megkérdezni a szurkolókat arról, hogy mik voltak a legszebb vagy éppen a legrosszabb emlékeik, amik a stadionnal kapcsolatosak. Ki tudja, lehet, találtunk volna még olyan szurkolót, aki átélte a 1939-es, majd az 1968-as stadionavatót, majd ott volt a villanyvilágítás, az új klubépület és a Napos oldal átadásakor is. Persze, tudom, ehhez elég jó korban kell lenni. Ilyen és ehhez hasonló visszaemlékezések nagyon jól mutattak volna egy későbbi kiállításon. Ez azonban a meccs kiemelt biztonsági kockázata miatt nem valósult meg, így végül én is szurkolóként voltam jelen az utolsó mérkőzésen. Elviekben egyébként a klub médiastábja forgatott a meccs alatt hasonló témában, és ígéretet kaptam, hogy azokat majd a rendelkezésünkre bocsájtják.

Visszakanyarodva kicsit az időben, az egyeztetés másnapján csoportosan bejártuk a sporttelepet, ahol azonnal meggyőződtünk arról, hogy a tavalyi évhez képest is jóval szegényebb az az állomány, amit egy sportmúzeumban ki lehetne állítani. Ki kell mondani, hogy a rendszerváltást követő időszakban mindenki vitt mindent, ami megtetszett neki. Sajnos, ezeket a viharos éveket, évtizedeket, a rengeteg tulajdonosváltást az emléktárgyak is megsínylették. Ez a szabadrablás azért mehetett végbe, mert nem volt ezeknek a tárgyaknak gazdája… Mindenesetre így is sikerült egy kövérebb listát készíteni, melyet leadtunk az illetékeseknek, hogy azokat összehangolt munkával tudjuk összegyűjteni, majd elszállítani.

Pontosan milyen tárgyakról van szó?

Mármint amik elvesztek, vagy amik megkerültek?

Először amik elvesztek.

Sokan érdeklődnek a két Magyar Kupa serlegről. Nos, egy biztos: a Magyar Kupa serlegeket nem kell keresni, hiszen az vándorkupa volt, amit csak akkor kapott meg az adott egyesület, ha azt háromszor is megnyeri. Azok a – nagyrészt utánpótláscsapatok által nyert - serlegek, érmek, emléklapok, amik tavaly nyáron még megvoltak, elrakva egy ládában, azokat már nem találtuk. De utólag kiderült, hogy a klub munkatársai elvitték az utánpótlás-központba, csak nem tájékoztattak minket erről. Alapjában véve nincs is ezzel semmi baj - bár jogilag erősen kérdéses, hogy a 2011-ben alapított DFC Kft. a 2011 előtt nyert relikviákat begyűjtheti-e – jó helyen van az az edzőközpontban, mi csak leltárba szerettük volna őket venni, hogy elkerüljük a már említett „semminek sincs gazdája” problémát. Ezen felül több kisebb dolog nem került elő.

---

Leginkább azért a fából készült „mágnestábláért” fáj a szívem, amin még Szabó Géza bácsi vázolta a taktikát az egykori Aranycsapatnak. Ez a bejáráskor még megvolt, de pár nappal később - mikor több más elemmel együtt elszállítottuk volna az akkor félig szétvert klubházból - sajnos már nem került elő. De így is elmondhatom, hogy a tárgyak több mint 90 százalékát azért sikerült megmenteni. Ezért a DSM munkatársainak, főleg Fodor Józsi bácsinak lehetek hálás, aki a terület átadása előtt készségesen segített a gyűjtésben. Ugyanígy köszönet jár a finombontást végző vállalkozóknak és az azt koordináló építésvezetőnek, akik mindenben partnerek voltak, az előzetesen megbeszélt dolgokhoz végig tartották magukat, sőt, még azon felül is több esetben segítettek. Szó nincs tehát arról, hogy kérdés nélkül mindent leromboltak volna, ami szembejött.

Csak hogy egy példát említsek: tegnap egy történettel kerestük meg őket, miszerint a klubház épületének 2005-06-os felújításakor állítólag a régi játékoskijáró betemetésével a nagy sietségben befalaztak egy öltözőt, még az illetékeseknek is elfelejtettek szólni, akiknek bent maradtak a cuccaik, így azok is Kőmíves Kelemenné módra be lett falazva. Mármint nem az ott öltöző játékosok, hanem a szerelésük. Én abszurdnak tartottam a történetet, ennek ellenére felkerestem az építésvezetőt, aki erre a feltárásra áldozott volna embereket. Ma reggel megnéztük és kiderült, hogy szó nincs befalazott öltözőről, így ez megmaradt legenda szintjén. De a legendáknak mindig van valóságalapja, épp ezért foglalkoztunk ezzel is.

Akkor térjünk át a kimentett relikviákra. Miket sikerült összegyűjteni?

A kimenteni kívánt ereklyéknél igyekeztük figyelembe venni a hozzá kapcsolódó történeteket, a tárgyak nagyságát, állapotát, szállíthatóságát, sport- és helytörténeti jelentőségét. Volt, amit már az utolsó mérkőzést megelőzően begyűjtöttünk, volt, amit csak azt követően, hiszen még az első csapatnak vagy a személyzetnek szüksége volt rá. Voltak olyan elemek, amiket csak a terület átadása után, a kivitelező segítségével tudtunk leszedni, hiszen nekik volt meg hozzá a megfelelő eszközparkjuk.

Nem akarom azzal az olvasókat untatni, hogy minden egyes elemet felsoroljak, meg valamit hagyjunk meg meglepetésnek a sportmúzeumba, de azért pár érdekesebb tárgyat kiemelnék. A történetek azért is fontosak, mert példának okáért egy leharcolt íróasztalt nem biztos, hogy elszállítottunk volna. De ha tudjuk, hogy az volt Verebes József asztala, aminek azért volt levágva az egyik sarka, hogy ő oda tudjon ülni ahhoz az asztalhoz a kedvenc fotelével, akkor már van létjogosultsága egy múzeumban. Érdekes figura volt, az egyszer tény.

Ugyanígy nem érti majd a látogató, hogy mit keres egy megkopott réz kapaszkodókorlát a kiállításon. De amikor elolvassa, hogy azt a bizonyos rézkorlátot az elmúlt évtizedekben minden játékos megérintette a pályára menet, akkor már értelmet nyer.

Emellett enteriőr elemnek hoztunk el régi öltözőszekrényeket, orvosi szekrényt, vagy éppen a VIP fotelekből egy jó párat, amiket majd a leendő sportmúzeum közösségi terébe építenénk be, hogy ott ezekbe a fotelekbe leülve nézzen végig visszaemlékezéseket, felvételeket a régi stadionról a látogató. Ilyen videóanyagok elkészítését is tervezzük, ahogy gömbpanoráma fotókat és drónfelvételeket is készítettünk.

---

Van olyan emlék, amit te személy szerint beépítenél az új stadionba?

Talán a leglátványosabb, legszimbolikusabb eleme volt a stadionnak a DVTK Sporttelep felirat, amit a kivitelező leszedett nekünk, elszállítottuk, majd újjávarázsolva szeretnénk elhelyezni az új stadion előtt, valahogy úgy, mint a Miskolc feliratot, ami a belvárosban vándorol. Biztos vagyok benne, hogy többen megállnak majd ott egy-két fotóra. De ezt még a kivitelezőkkel egyeztetni kell.

Korábban megjelent már a médiában egy pincében találtatok különböző dokumentumokat. Ezekkel mi a helyzet?

Ezek a DVTK rendszerváltás előtti, több mint 30 évi iratanyaga. Ebben voltak levelezésektől, meghívóktól kezdve a klub 75 éves jubileumára készült kiadványokon át, lakásbérleti szerződésekig mindenféle irat. Mikor megtaláltuk, az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Sajnos, ezek olyan szennyezett állapotban voltak, hogy csak speciális felszerelésben tudtuk őket kihozni, majd elszállítani. Ezeket a dokumentumokat bevizsgáltattuk, és a szakvélemény alapján több százezer forintba kerül annak a fertőtlenítése. Kár lenne érte, hiszen ez egy komoly forrásanyag lenne a sporttörténészek számára. Segítségükkel jóval behatóbban tudnánk tanulmányozni a DVTK különböző szakosztályainak történetét. Hiszen ne felejtsük el, hogy nem csak focisták sportoltak ezen a sporttelepen.

Milyen sportmúzeumot lehet mindezekből létrehozni?

Még mielőtt nekikezdtünk összegyűjteni a relikviákat, már akkor tudtam, hogy ebből biztosan nem egy tárgyközpontú sportmúzeum lesz. A Diósgyőr nem egy Ferencváros, mi nem tudunk 29 bajnoki kupát kiállítani, de én, személy szerint egy ilyen kiállítást el is unnék. A Diósgyőr mindig is, mint egyedülálló közeg volt erős, ezt kellene kihangsúlyozni, és erre meg is vannak az ötleteink. Ahogy nem akarunk megfeledkezni arról sem, hogy a régi stadionban hány egykori LKM és DIGÉP dolgozó keze munkája van abban, hogy a rendszerváltásig e két üzem csapata volt a DVTK. Magyarországon egyedülálló lenne az, hogy a szurkolók vagy egykori játékosok „rendezzék be” a múzeum virtuális vagy éppen tényleges tereit.

---

Jöttek már be ilyen tárgyak a szurkolóktól vagy akár volt játékosoktól?

Szerencsére sokan keresnek minket, már az irodám is kezd egyfajta sportmúzeummá alakulni. Többen jelezték, hogy eddig ezeket a tárgyakat azért nem adták oda senkinek, mert nem lettek volna jó kezekben. Most azonban, hogy a Herman Ottó Múzeum felügyelete alá kerülnek, sokkal nagyobb a bizalom. Nemrégiben mentünk el egy 1931-es festményért, ami Vanger Vilmost portréja. Hihetetlen eszmei értéke van, hiszen nagyon keveset tudunk a DVTK alapítójáról. Ez a festmény a rendszerváltásig minden klubvezető falán ott lógott, aztán a 90-es évek elején egy konténerben találták meg, onnan mentette ki az az úr, aki most átadta a múzeumnak 25 év után. Ezen kívül is többen, egykori klubvezetőktől kezdve szurkolókig azzal a jelszóval keresnek meg minket, hogy a múzeum számára szívesen adományoznak DVTK-val kapcsolatos relikviákat.

Mi volt a legemlékezetesebb élményed az értékmentés során?

Na, abból több is volt! Fentebb említettem a mágnestábla eltűnését. Szimbolikus volt, ahogyan azt Benczés Mikivel – korábban rövid ideig edzőm volt ő is - kerestük órákig, lépkedve a már lebontott álmennyezett maradványai és a szétszórt szerelések között. Mondtam is neki, hogy amikor én még itt fociztam, ilyen szerelésekért még összetettük volna a két kezünket. Akkoriban még a szülők dobták össze a pénzt a mezekre, a labdákra, hogy tudjunk miben és mivel játszani.

Vagy amikor a Ferencváros elleni búcsúmeccs előtti nap reggelén kisétáltam a pályára, éreztem a fű illatát, körülnéztem a stadionban, és közben eljátszottam a gondolattal, milyen nagyszerű érzés lehet, lehetett ebben a stadionban pályára lépni, főleg egy Ferencváros ellen, teltház előtt. Ha a térdem annak idején nem megy szét… Egyszerűen nem is értem, hogy miért kell külön motivációs tréninget tartani bizonyos játékosoknak ahhoz, hogy látszatra legalább meghaljanak a pályán a klubért, a címerért.

Ugyanígy gombóc volt a torkomban akkor is, amikor levették a DVTK Sporttelep feliratot, az volt számomra a búcsú a stadiontól.Szokták mondani, hogy aminek kezdete van, annak vége is van, ahogy minden vég helyet készít valami új kezdetnek.Eddig azért siránkoztunk, mert nem kezdődött el az építkezés, most meg azért, mert elkezdődött és eltűnik a régi. Én próbálok így tekinteni az új stadionra, és emellett minden erőnkkel azon leszünk, hogy méltó emléket állítsunk a réginek.

Akkor a sporttelepen való értékmentés lezárult? Mi a következő lépés?

Pénteken írtuk alá az átadás-átvételi nyilatkozatot a kivitelezőkkel és a Stadionrekonstrukciós kft. illetékeseivel, hogy minden rendben lezajlott, mindent a megbeszéltek szerint elszállítottunk. Az értékmentés első fázisáról készítünk egy beszámolót az önkormányzat felé, amiben leírjuk az elmúlt két hónapban tapasztaltakat, majd ennek fényében döntünk a hogyan továbbról. Eközben a már beérkezett tárgyak feldolgozását kezdjük meg.Ezen a platformon is jelezném, hogy továbbra is várjuk a relikviákat, ötleteket, történeteket. A leendő sportmúzeum helyiségének területétől sok minden függ, ahogy attól is, hogy ki fogja azt üzemeltetni. Reméljük, hogy ez minél hamarabb letisztázásra kerül.

---

Attila, köszönjük a lelkiismeretes munkádat, és sok erőt és sok sikert kívánok a DVTK Múzeum kialakításához!

Nagy Attila elérhetősége: Tel. : 30/231-4333, Email: dvtkmuzeum@gmail

---

Kedves Olvasóink! Az amigeleken.hu is segíti az DVTK múzeum megvalósulását.

A közeljövőben a honlapunkon Digitális Diósgyőri Múzeumot nyitunk.

Arra kérünk Mindenkit, ha a tulajdonában olyan tárgy, ereklye, jegy, mez stb. van, amit nem talál majd meg a Digitális Múzeumunkban, akkor arról küldjön fotót!

Minden fotó, minden jegy fontos lehet, mert nem a papír értéke a fontos, hanem az a történet, amit elmesél.

---