Banner

Péntektől kapható a DVTK jótékonysági falinaptára

Szerző: objektív | 2017-12-14 18:23:00

Péntektől megvásárolható az a jótékonysági falinaptár, amelyen a DVTK sportolói mellett ismert szurkolók, valamint gazdára váró kutyák szerepelnek. A bevétel fele-fele arányban a Miskolci Állatsegítő Alapítványé és a Szurkolók az állatkínzás ellen mozgalomé lesz.

Felhívni a figyelmet a felelős állattartásra

Először utóbbi szervezetképviselőjével, Csík Zoltánnal beszélgettünk.

- Mikorra datálódik a Szurkolók az állatkínzás ellen elnevezésű mozgalom elindulása?
- Országszerte nagy felháborodást váltott ki idén júniusban a nagycserkeszi Fülöp kutya esete. Ezt követően egy ferencvárosi és egy kispesti szurkoló keresett meg bennünket, hogy mit szólnánk, ha összefognának a magyarországi - nem csak foci - szurkolótáborok az állatkínzás ellen. Nem sokat hezitáltunk, hiszen Diósgyőrben is rengeteg állatbarát szurkol a lelátón, engem is négy kutya vár otthon. Az első nagyobb megmozdulás helyszínéül Nagycserkesz szolgált, ezt követte a többi. Azt gondolom, amellett, hogy egy nemes ügy mellé álltunk, öröm látni, hogy a lelátói ellenségek a klubszíneket félretéve együtt is tudnak dolgozni.

- Mi a célotok?
- A legfontosabb az állatkínzás megszüntetése, felhívni a figyelmet a felelős állattartásra. Amennyiben viszont megtörtént a baj, akkor segítünk a mentésben, az elhelyezésben. Igyekszünk begyűjteni, és orvosi ellátáshoz juttatni a sérült, kóbor állatokat, illetve javítani a rövid pórázon, rossz körülmények között tartott kutyák helyzetén - mert ugyan macskáknak és lovaknak is segítettünk már, mégis a kutyákkal foglalkozunk elsősorban.

- Hogyan tudtok segíteni?
- Legvégső esetben hozzuk csak el a kutyákat, hiszen tele az összes menhely, ráadásul nekünk nincs is. Ehelyett kutyatápot, hosszabb láncot, kutyaólat adunk a gazdáknak. Utóbbi a tél és a fagyok közeledtével kifejezetten időszerű, szerencsére felajánlásként kaptunk raklapokat. A menhelyeken pedig besegítünk a takarításba, a kutyasétáltatásba, kinek mire van éppen szüksége. Jó kapcsolatot ápolunk a Miskolci Állatsegítő Alapítvánnyal, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvánnyal, és a budapesti Noé Állatotthon Alapítvánnyal is. De jártunk olyan helyeken is, ahová hiába a hozzánk hasonló lelkesedés, de néhány állatvédő hölgy nem mert egyedül bemenni, mi viszont nem arról vagyunk híresek, hogy megijedünk.

- A közelmúltban Ivan Radošsal és Kitl Miklóssal a Bulgárföldi Általános Iskolában jártatok.
- Igen, a felelős állattartásra nevelést már az iskolában el kell kezdeni. Persze nem úgy, hogy hosszan szónokolunk a gyerekeknek, hanem ellenkezőleg, vittünk magunkkal kutyákat, akiket simogathattak, közösen játszottunk, és focizhattak a diósgyőri játékosokkal is.

- Biztos van mire költeni a felajánlásokat, de mire van leginkább szükségetek?
- Amíg nincs saját menhelyünk, addig nagyon fontos a többi alapítvány segítsége. Rengeteget költünk utazásra, mert nem elég, hogy el kell menni az állatokért, azok többsége Budapestre, illetve a Dunántúlra kerül, mert a helyi menhelyek férőhelye véges, mindegyik tele van. Ezért is szeretnénk egy saját telephelyet, ahol 10-20-30 kutyát legalább ideiglenesen el tudunk helyezni, amíg örökbe nem fogadják őket. Azt látjuk, hogy bőven lehetne még több kutyát menteni, és ha nem változik meg az emberek mentalitása, akkor sajnos nem is csökken a számuk. Kaptunk már felajánlást, de egy könnyen elérhető helyszínt szeretnénk, hiszen munka mellett fontos szempont, hogy ne utazással teljen az időnk. Az apróbb dolgok közül pedig befogó rudat kell beszereznünk, illetve további szállítóbokszokat.

- Néha úgy tűnik, hogy profi marketingszakemberek működtetik ezt a mozgalmat.
- Pedig nem csak marketingszakemberek nem vagyunk, hanem még profik sem, mindenki munka mellett végzi a feladatát. Alig fél éve kezdtük el ezt a munkát, biztosan sok hibánk van, de a lelkesedésünk töretlen, és a feladat sem fogy. Elsősorban szurkolók vagyunk, szombatonként a lelátón a helyünk, de a hét többi napján minden állatkínzó számíthat a megjelenésünkre. Illetve már meccsnapon sem lehet zavartalanul kínozni az állatokat, mert nagy örömünkre egyre több “civil” csatlakozik hozzánk.

- Mekkora segítséget jelent, hogy a DVTK mögétek állt?
- El sem lehet mondani, hogy mekkora, köszönöm az egész mozgalom nevében! A DVTK elsőként adott lehetőséget - előbb labdarúgó-, majd jégkorong-mérkőzésen - a kezdőrúgás, illetve a bedobás elvégzésére, azáltal még több szurkolótársunkhoz jutott el a kezdeményezés híre. Ezt követte a dedikált labda felajánlása, majd most a naptár, ami nekünk nem jutott volna eszünkbe. Szerencsére vannak követők, kaptunk már mezt, kézilabdát Győrből, mindennek örülünk, mert az árverésekből befolyt minden fillérnek könnyen megtaláljuk a helyét.

- Aki csatlakozni szeretne, az hol talál meg benneteket?
- Elsősorban a facebookon (https://www.facebook.com/allatkinzasellen), ahol hamarosan elérjük a hatvanezer követőt. Bejelentést is itt lehet tenni, illetve rendszeresen beszámolunk arról, hogy mikor hová megyünk, és mit csinálunk. Emellett ott megtalálható a számlaszámunk is, amelyre lehetséges adakozni. Biztatok mindenkit a csatlakozásra, mert bőven akad tennivaló!

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

21. Bobák Kornél* |Válasz erre: 20. dömötör megmondja
2017-12-30 08:54:48 Fekete öves, Veterán
Nagy valószínűséggel először lájkoltam a hozzászólásodat. :)
2017-12-28 14:31:24 Lila öves, Tag
... fontos ! ne petárdázzatok szilveszterkor se !! ..
19. KáGábor*
2017-12-23 14:04:38 Fekete öves, Veterán
Na, tegnap megérkezett postán ide az ország másik felébe is. Szuper jó! :)
18. portugal
2017-12-17 07:35:26 Barna öves, Őstag
Egyszer rákérdezett a lányom.Apa,hol vagyunk?mondom gőzöm nincs, de nem vagyunk túl máshol
17. portugal |Válasz erre: 16. Szabó József
2017-12-17 07:23:47 Barna öves, Őstag
Jelöletlen Utak,Sohasem mentem még jelölt úton.Térképet se viszek. Minek az. A déli bükkben lehet kellene,azt kevésbé ismerem. De azért hazatalálnák. legfeljebb benéznék Cserépfaluba is
16. Szabó József* |Válasz erre: 13. portugal
2017-12-17 06:28:56 Fekete öves, Veterán
Nyugi, Jávorkútra most se érdemes vinni a sok kütyüt. :) Nemrég jöttem le a hegyről, a jávorkúti vadakat nem láttam, a nyomaikat viszont igen, ha jelöletlen csapásokon mentünk. Jó kis túra volt tegnap a Jávorkút-Vörös meteor-Faktor-rét-Csurgói erdészház-Bánkút-Csipkéskút-Jávorkút.
15. KáGábor* |Válasz erre: 14. utolsomohikan
2017-12-16 20:24:12 Fekete öves, Veterán
Ha lenne amerikai kézilabda szakosztály, annak jó lenne, de az európai fociban nem annyira szokás. Egyébként is szép a címerünk. ;)
2017-12-16 19:28:35 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Szóval farkasok a bükkben
Most beugrott hogy miért kellett erről beszélnünk...
Jó lenne még címerállatnak is, az meg hogy "diósgyőri farkasok", szintén jól hangzik.
Egy dfcwolfunk már úgyis van...
13. portugal
2017-12-15 23:49:34 Barna öves, Őstag
Egy időben sokat voltam a fennsíkon vadkempingezni egyedül. De akkor még nem voltak ilyen jó telefonok, meg alapvető technika.(nekem). Akartam írni egy blogot később,de rájöttem hogy ez senkit se érdekelne. Nincsenek halottak, senkit se erőszakolnak meg,a cunami se gyakori arrafelé, ki olvasná azt? Itt van mellettünk a világ. 1-2 kilóméterre. Nem kell világgá menni hozzá. Mondom ezt én, aki alig van itthon:) De igazam van.Ennél jobb helyen nem lakhatnánk szerintem
12. portugal |Válasz erre: 11. utolsomohikan
2017-12-15 23:12:13 Barna öves, Őstag
Az. Bányahegy. Egyébként mivel "rendszeres" vagyok a fennsíkon, nyílván követem az erről szóló híreket is, na meg félig Bükkszentkereszti vagyok, van némi előnyöm is kapcsolatilag. De egyébként ezek nem titkok, csak nem verik nagy dobra, mert az kontraproduktív volna. Más nem hiányozna, csak többszáz nézelődő egy ilyen helyen. Meg önjelölt vadászok,szemetelés,zajongás. Egyébként a Nemzeti parkosokat kell megkérdezni, csak lehetőleg nem egy Blikk vagy TV2 újságíróval karöltve. Hiúz is van, és nem 1 db, azt se reklámozzák. Én se mondtam pontos helyszínt itt, mindenki keresse meg a saját egy felesért megmondó emberét Répáson.Na pl egy hír, hogy ne a levegőbe beszéljek: http://www.boon.hu/video-ot-farkaskolyok-nevelkedik-a-bukkben/2918471 Az eredeti cikkről magáról jó sokat írtam, bocsi szerkesztők, ez így jött ki

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...