Banner

Öt fiatal kooperációs kölcsönbe kerül Kazincbarcikára

Szerző: Jáborcsik András | 2020-02-15 00:31:00

Kooperációs szerződést kötött a DVTK és a KBSC FC, aminek keretében öt diósgyőri korosztályos válogatott labdarúgó (Korbély Kristóf, Szűcs Kornél, Farkas Marcell, Orosz Donát és Tóth Borisz) is pályára léphet az NB II.-ben, ha az adott hétvégén nem, vagy csak kevés játéklehetőséghez jut az élvonalban.


A gyakorlatban a kooperációs szerződés azt jelenti, hogy Feczkó Tamás és Dzurják József stábjának megállapodása alapján Korbély Kristóf, Szűcs Kornél, Farkas Marcell, Orosz Donát és Tóth Borisz akár már most hétvégén is a számukra legelőnyösebb megoldás szerint pályára léphet az NB I.-ben, az NB II.-ben, vagy akár a DVTK tartalékban is.

Mindkét klub előnyére válik ez a megállapodás, hiszen a Kazincbarcika tehetséges fiatalokkal erősít, akik remek lehetőséghez jutnak, hogy - az egyéni karriertervvel egybevágóan - egy profi osztályban szerezzenek rutint - mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Korbély Kristóf, Orosz Donát és Tóth Borisz már bemutatkozott az élvonalban, és hozzájuk hasonlóan Szűcs Kornél és Farkas Marcell is rendszeresen meghívót kap a korosztályos válogatottakba. Számukra ebben a korban az a legfontosabb, hogy folyamatos játéklehetőséget kapjanak. Eddig a képzés során az NB I. és az NB III. között kimaradt egy lépcsőfok, amit ezzel a szerződéssel sikerült megteremteni. Bízunk benne, hogy ezzel is segíteni tudjuk a legígéretesebb fiataljainkat abban, hogy stabil élvonalbeli labdarúgókká váljanak a közeljövőben.



Örülök, hogy sikerült tető alá hozni a két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei klub együttműködését, amiben még sok lehetőség rejlik. Biztos vagyok benne, hogy mindkét klub számára előnyös szerződést kötöttünk - nyilatkozta Koszta Péter, a KBSC FC sportigazgatója. - Az NB II.-ben kötelező két 1999 után született fiatalt pályára küldeni, a most érkezők mindegyike megfelel ennek a kritériumnak, így nő a szakmai stáb választási lehetősége és a csapaton belüli versenyhelyzet is.
Külön öröm, hogy két kazincbarcikai kötődésű fiatal is szerepet kaphat az első csapatunkban. Korbély Kristóf Edelényből került hozzánk, majd innen igazolt Diósgyőrbe, míg Orosz Donát Barcikán tanulta a labdarúgás alapjait.
Igyekszünk a megyén belül minél több klubbal gyümölcsöző partneri viszonyt kialakítani. A DVTK-val kötött kooperációs szerződés egy hosszú távú kapcsolat alapja lehet annak érdekében, hogy az itteni gyerekek közül minél többen jussanak el a lehető legmagasabb szintre, akár Diósgyőrben az élvonalba is.


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

11. vebgy* |Válasz erre: 9. toki
2020-02-19 11:19:44 Fekete öves, Veterán
Ó bár úgy lenne ! És vannak akik csak később találnak magukra...emlékszem Kiser Laci sem tűnt túl ígéretesnek 20-22 évesen, aztán meg egyik legjobbunk lett.
10. Sparrow |Válasz erre: 6. Sprinter89
2020-02-19 07:36:48 Barna öves, Fanatikus tag
Ameddig ilyen nyomás lessz a csapatokon hogy vagy a kiesés ellen harcolnak fiatalokkal vagy stabil középcsapat akarnak lenni rutinos játékosokkal és legiosokkal addig ez lessz! A baromság hogy Feckó lemondott róluk akkor nem dolgoznának azon hogy játszhassanak! Ezért lenne szükség 16 csapatos NB1 re mert így semmi esélye egy fiatalnak !
9. toki* |Válasz erre: 8. vebgy
2020-02-19 07:26:20 Fekete öves, Veterán
Nem. Ezt én mondtam ;)) Szerintem ebből 2 - ha nem jön nekik valami komolyabb sérülés, és játszanak - meghatározóak lesznek (ez a 2 nálam Orosz D. B., és Szűcs K.).
8. vebgy* |Válasz erre: 7. toki
2020-02-19 02:01:11 Fekete öves, Veterán
Mondtam én , hogy hol kapta a képzést ? Jobb jóval, mint amit eddig láttunk a "mieinktől"...Remélem ők is felzárkóznak sürgősen.
7. toki* |Válasz erre: 4. vebgy
2020-02-17 07:42:05 Fekete öves, Veterán
Az lehet, hogy jobb képzést kapott, de szerintem azt még az Illés Akadémián kapta, és nem a PAFC-nál. Egyébként tévedsz, a legfiatalabb, mondjuk az tény, hogy pár nappal csak, Orosz Donát (és érdekes legtöbbször ő van a padon). Ő is és Tóth Borisz is 2002-esek. KissTomi ugyanúgy 2000-res születésű mint Korbély. Szűcs Kornél és Farkas Marcell 2001-esek.
2020-02-17 00:07:10 Lila öves, Tag
Sztem Korbély, meg Orosz is megállta volna a helyét az NB1 ben.

Kár hogy Fecko lemondott róluk, és inkább “kész” játékosokra épít. Kevesebb a rizikó.

Neki ez nyilván biztonságosabb, tovább megtarthatja az állását, de hosszútávon én a fiatalokra szavaznék...
2020-02-16 14:20:53 Fekete öves, Veterán
Nagy csapatjáték nem lehet ilyen esetben, hogy egyszerre három csapatban hetenként máshol játszanak. Viszont a bajnokságok színvonalát nem fogja rontani ez sem.
4. vebgy*
2020-02-15 23:07:25 Fekete öves, Veterán
De egy játékost említek most... Kiss Tamás. Ő miért tud rendszeres kezdő lenni az nb 1-ben nálunk..? Mert alighanem jobb képzést kapott, igaz talán tehetségesebb is, mint a "mi" fiaink. Jó, Tóth Borisz közülük fiatalabb, de a többiek vagy egyidősek vele, vagy alig fiatalabbak.
3. mr-d |Válasz erre: 2. molnarszikla
2020-02-15 10:40:18 Fekete öves, Őstag
"Az MLSZ megoldást kínál a kluboknak annak érdekében, hogy megfelelő színvonalon tudják versenyeztetni a 25 fős keretből kiszoruló fiatal labdarúgóikat, ennek érdekében nyártól az összes NB I-es klub a harmadosztályban indíthat egy-egy csapatot. Így a DVSC, a DVTK, a Honvéd, a MOL Fehérvár és a Puskás Akadémia mellett a további hét élvonalbeli klub is az NB III-ba nevezheti be a második csapatát, függetlenül attól, hogy eddig nem is volt neki, mert megszüntette, mint a Ferencváros, vagy éppen a BLASZ I-ben, vagy a megye I-ben szerepeltette, mint az Újpest vagy a Mezőkövesd."

Talán nem véletlen, hogy ez a bejelentés a klub részéről egybeesik az mlsz azon bejelentésével, hogy a következő idénytől mindenképpen lesz NB3-as csapatunk jelen állás szerint. Annyi kiegészítés van, hogy négy túlkorost nevezhetnek a meccskeretbe a klubok.
2020-02-15 10:28:33 Fehér öves, Újonc
Nem akarok okoskodni, de….
A srácok mindegyike korosztályos válogatott, a nagy csapat bő keretének a tagja.
NB3 -ban fociznak.
Mikor fognak Barcikán edzeni, taktikát, társakat megismerni, stb....
Vagy az NB3-as csapatot elengedik? De akkor az meg ki fog esni? Most se állnak jól.
Maga a cél érthető, de ezt kilogisztikázni? Azt se fogják tudni, hogy hol vannak éppen.
A legtöbbjük most fog érettségizni.
A szándék biztosan jó de a megvalósításról komoly kétségeim vannak.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...