Banner

Nyolc Jegesmedve a hokiválogatott világbajnokságra készülő keretében

Szerző: amigeleken.hu | 2019-03-21 13:55:00

Március 26-tól indul a férfiválogatott felkészülése a kazahsztáni, Divízió I/A világbajnokságra. Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és stábja kijelölte a keretet, amellyel megkezdi a munkát.

Az edzői stáb négy sornyi játékost hívott be: négy kapus, nyolc hátvéd és 12 csatár kezdi meg a felkészülést. Mivel a rájátszásban még több csapat érdekelt, így vannak hiányzók a keretben, többen pedig sérülés miatt nem tudnak egyelőre edzésbe állni.


Öt magyar klub tagjai kaptak meghívót, egy játékos pedig Németországban szerepel. A keretből 14 játékosnak van már világbajnoki tapasztalata, kilencen az A csoportban is szerepeltek. Vas János a legidősebb és legtapasztaltabb 147 válogatottsággal, míg Bödök Bence, Majoross Barnabás és Ritó László még nem játszott a nemzeti együttesben.


Az edzőtábor március 25-én, hétfőn kezdődik a Tüskecsarnokban. Az első héten négy nap alatt hat jeges edzés vár a játékosokra, a hétvégére pedig pihenőt kapnak. A második héten is hasonló lesz a program, de ekkor már meccset is játszik a válogatott: április 5-én Svédország lesz az ellenfél a Tüskecsarnokban.

A harmadik héten Miskolcra költözik a csapat, ahol kétszer, április 10-én és 12-én a lengyelekkel játszik felkészülési meccset. Az utolsó héten újra Budapest lesz az edzőtábor helyszíne. Április 17-én Szlovéniát fogadják a mieink a Tüskecsarnokban, majd Angliába utazik a keret, és két A csoportos ellenféllel, az olaszokkal és a britekkel találkozik a felkészülés végén. A világbajnoki keret április 24-én utazik el Kazahsztánba, a vb helyszínére.


A program

Magyarország–Svédország – 2019. április 5. 19:00, Tüskecsarnok

Magyarország–Lengyelország – 2019. április 10. 19:00, Miskolci Jégcsarnok, Miskolc

Magyarország–Lengyelország – 2019. április 12. 19:00, Miskolci Jégcsarnok, Miskolc

Magyarország–Szlovénia – 2019. április 17. 19:00, Tüskecsarnok

Magyarország–Olaszország – 2019. április 20. 19:00, Coventry

Magyarország–Nagy-Britannia – 2019. április 21. 14:00, Milton Keynes


A keret

Kapusok:

Bálizs Bence (MAC Újbuda)

Hetényi Zoltán (DEAC)

Rajna Miklós (MAC Újbuda)

Vay Ádám (DVTK Jegesmedvék)

Hátvédek:

Fejes Nándor (MAC Újbuda)

Garát Zsombor (MAC Újbuda)

Imre Patrik (Fehérvári Titánok)

Kiss Dániel (DVTK Jegesmedvék)

Scott Macaulay (MAC Újbuda)

Pozsgai Tamás (MAC Újbuda)

Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék)

Vokla Roland (MAC Újbuda)

Csatárok:

Bartalis István (Schwenninger)

Bodó Christofer (MAC Újbuda)

Bödök Bence (Schiller-Vasas)

Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék)

Majoross Barnabás (MAC Újbuda)

Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék)

Nagy Krisztián (MAC Újbuda)

Németh Attila (DEAC)

Ritó László (DVTK Jegesmedvék)

Somogyi Balázs (DVTK Jegesmedvék)

Terbócs István (MAC Újbuda)

Vas János (DVTK Jegesmedvék)


forrás: jegkorongszovetseg.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 1. Csubakka
2019-03-21 19:55:26 Fekete öves, Veterán
Azt mindannyian tudjuk, hogy ez a keret még nagyon sok helyen fog változni a világbajnokságig.
1. Csubakka
2019-03-21 19:44:10 Lila öves, Tag
MAC játékosból 11 van...
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...