Banner

Nemzetközi utánpótlás tornák Diósgyőrben

Szerző: objektív | 2018-02-01 14:34:00

A DVTK utánpótlás csapatai folyamatosan játsszák az országosan kiírt bajnokságok mellett a nemzetközi mérkőzéseket is. Februárban a DVTK Edzőközpont két rendkívül színvonalas tornának ad otthont az U12-es és U13-as korosztályokban.

- Nagyon örülök annak, hogy Diósgyőrben is sikerült összehozni olyan nemzetközi utánpótlás tornákat, amelyek nemcsak színvonalasak, de egyben hagyományteremtők is lehetnek - mondta Benczés Miklós, a DVTK akadémiai igazgatója. - Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a torna megszervezéséért a háttérben nagyon sokat dolgozó kollégáimnak, különösképpen Gyarmaty Attilának. Nagyon jól tudjuk, hogy a megfelelő edzések mellett mennyire fontos a versenyeztetés, utánpótlás csapatainkat mostanra sikerült belevonni a rendszeres nemzetközi mérkőzések körforgásába. Fejlett futball kultúrákban már jól bevett szokás a mini tornák lebonyolítása. Ilyen volt az ősszel a legkisebb korosztályoknál már kipróbált hazai rendezésű tornánk, amikor a DVSC-DLA, az FTC és az UTE három korcsoportja látogatott Miskolcra. A sor folytatódik, a 2018-as év első két hónapjában U11-től U7-ig, ismét megrendezzük a DVTK legendáiról elnevezett kupasorozatot, majd jönnek az U12-es és U13-as korosztálynak szervezett megmérettetések.

A 2018. február 10-én sorra kerülő mérkőzéseken a Budapest Honvéd, a CFR Cluj, az FK Košice, és a Tatran Prešov csapatai érkeznek Diósgyőrbe.

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...