Banner

"Nagyon sajnáljuk, hogy így kellett búcsúznunk"

Szerző: objektív | 2016-12-06 09:06:00

Lejátszotta idei utolsó hazai mérkőzését a bajnokságban az Aluinvent DVTK női kosárlabda csapata. A lányokra nagyon sok utazás vár, hiszen decemberben Görögországban és Törökországban is pályára kell lépni, valamint idegenben játszanak a Sopronnal és a Zalaegerszeggel. Czank Tímea csapatkapitánnyal beszélgettünk.

- Eltelt kilenc forduló a bajnokságból, öt győzelem és három vereség a csapat mérlege. Hogyan értékeled a mögöttünk hagyott hónapokat?

- Ha iskolában lennénk és én szigorú tanár lennék, akkor erős hármas. De látom az(5) igyekezetünk és többi a csapat igyekezetét is, ezért négyes alá. De tovább hajtunk az ötösért!

- Sokkal kiegyensúlyozottabb ez az idei bajnokság, mint a tavalyi. Miben másabb ez a szezon?

- Röviden azt tudnám mondani, hogy(43) egy-egy kiugró teljesítménytől eltekintve ez az egyik legkiegyensúlyozottabb bajnokság mióta igazolt sportoló vagyok. Jól erősített minden csapat, minden egyre profibb. De ezt már az év elején is megemlítettem, hogy az idei bajnokság más lesz, mint többi!

- Eltelt kilenc forduló a bajnokságból, öt győzelem és három vereség a csapat mérlege. Hogyan értékeled a mögöttünk hagyott hónapokat?

- Ha iskolában lennénk és én szigorú tanár lennék, akkor erős hármas. De látom az igyekezetünk és többi a csapat igyekezetét is, ezért négyes alá. De tovább hajtunk az ötösért!

- Sokkal kiegyensúlyozottabb ez az idei bajnokság, mint a tavalyi. Miben másabb ez a szezon?

- Röviden azt tudnám mondani, hogy egy-egy kiugró teljesítménytől eltekintve ez az egyik legkiegyensúlyozottabb bajnokság mióta igazolt sportoló vagyok. Jól erősített minden csapat, minden egyre profibb. De ezt már az év elején is megemlítettem, hogy az idei bajnokság más lesz, mint többi!

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

5. walaki |Válasz erre: 3. grosser
2016-12-06 11:12:27 Piros öves, Őstag
megnéznéd a cikk végén a tabellát:
http://www.amigeleken.hu/hirek/peac-siker-a-dvtk-otthonaban-2016-12-05

mindenki nyolcat meccset játszott , kivéve két csapatot, aki hetet....

szóval az még mindig nem kilenc. Ha pontos szeretnék lenni akkor eddig kilenc játéknap volt.
4. Bobák Kornél* |Válasz erre: 3. grosser
2016-12-06 10:43:00 Fekete öves, Veterán
Utánanézhettem volna... Csak annyira kiverte a szemem ez a "matematikai képlet", hogy rögtön a fejemhez kaptam. :) Nem kellett volna.
3. grosser |Válasz erre: 1. Bobák Kornél
2016-12-06 10:38:08 Piros öves, Veterán
Nincs ebben semmi hiba Kornél, valóban 9 forduló telt el, mivel páratlan számú a mezőny, egy csapat mindig szabadnapos, mi az első fordulóban voltunk azok.
2016-12-06 10:23:46 Fekete öves, Veterán
Olyan dobószázalékkal, amit a meccsek döntő hányadában mutattunk, négyes alá? Nem magas egy kicsit az az osztályzat?
2016-12-06 10:04:19 Fekete öves, Veterán
"Eltelt kilenc forduló a bajnokságból, öt győzelem és három vereség a csapat mérlege." Öt meg három az kilenc. Meg kétszer kettő néha öt.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...