Banner

Nagy bukás után nagy kérdés

Szerző: amigeleken.hu | 2020-09-30 12:16:00

Hadik András és Kertész Krisztián hatalmasat bukott néhány nappal ezelőtt. A Rally3-as futamot Lyukóbánya és Parasznya között egy éles tesztnek szánták, ami rosszul sült el. A szerencsés kimenetelű, ám jelentős anyagi áldozatokkal járó esés azt is kérdésessé tette, hogy a magyar bajnokság következő versenyén rajthoz tudnak-e állni. A lehetőségét továbbra sem adták fel, ám most még egyelőre nem tudni, hogy a Vértes Rally velük, vagy nélkülük zajlik le a jövő hét végén.

A boon.hu Hadik Andrást kérdezte a bukással és a visszatéréssel kapcsolatban.


– Először azt gondoltam, hogy nagy volt a sebességünk, de később kiderült, hogy ezen a részen az úton van egy pukli, amiben megakadt az autó alja, ez dobott le minket az aszfaltról – emlékezett vissza az esetre Hadik András. – Elképzelhető, hogy egy kicsit alacsonyra volt állítva a Ford, de utólag ezen már kár elmélkedni. Többet is forogtunk, majd ahogy megálltunk egyből kiszálltunk. Nem ijedtünk meg, annyira gyorsan történt minden, hogy erre nem volt idő. A nézők nagyon hamar odaértek hozzánk, az autó valóban csúnyán festett, szerencsére nekünk nem történt bajunk. Nekem és Krisztiánnak is voltak izomláz szerű fájdalmaink, ezért bementünk a kórházba egy kivizsgálásra, de szerencsére nincs baj, jól vagyunk. Az autó már nem annyira.



A DVTK SE kettőse a megadott határidőre leadta a nevezését a magyar bajnokság negyedik futamára, a Vértes Rally-ra, amelyet október második hétvégéjén rendeznek meg móri központtal. Az események ismeretében azonban kérdéses, hogy a miskolci kettős valóban ott lesz-e az eseményen.

Természetesen ezt tervezzük, de most még nem tudjuk megmondani, mit hoznak az előttünk álló napok – folytatta Hadik András. – A szabály úgy rendelkezik, hogy ha a bukócső nem sérül meg, akkor a karosszéria elvileg javítható. A mi esetünkben ez most nagyon sok idő lenne, ezért vélhetően cserélnünk kell az egész kasznit. Emellett néhány alkatrész is megsemmisült az R5-ösben, amit szintén az előttünk álló napokban kell pótolnunk. Most még nem tudjuk mi lesz, bízunk a csapatban. Biztos vagyok benne, hogy ebből a nehéz helyzetből a fiúk a lehető legtöbbet igyekeznek kihozni. Jövő hét közepén már sokkal okosabbak leszünk.


Tovább a boon.hu-ra >>>>>>>>


forrás: boon.hu

fotó: dvtk.eu és Rally-Crossinfo facebook oldala




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
6. KáGábor* |Válasz erre: 5. korxi
2020-10-02 08:54:27 Fekete öves, Veterán
Értem, köszi! :)
5. korxi |Válasz erre: 4. KáGábor
2020-10-02 08:49:13 Piros öves, Veterán
Spitzmüller Csaba nem biztos hogy örülne a dolognak (ő versenyez a piros-fehér autóval).
4. KáGábor*
2020-09-30 19:52:21 Fekete öves, Veterán
Mi van azzal a piros-fehér autóval? Azzal nem mehetnek?
3. KáGábor*
2020-09-30 19:51:23 Fekete öves, Veterán
Jáááj, de csúnyán összetört az autó. Szerencse, hogy a pilóta és a navigátor karcolás nélkül megúszta. Jól védenek ezek a bukókeretek, nagy zakó lehetett.
2020-09-30 14:37:08 Piros öves, Őstag
Hű, ez nem kicsi esés lehetett.
1. repohár
2020-09-30 13:58:25 Piros öves, Őstag
“Jövő hét közepén már sokkal okosabbak leszünk.”
Pfff, azt kivárni!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...