Banner

Mr-d válaszol

Szerző: objektív | 2019-11-11 10:45:00

Objektív: Két nyert meccs után érkeztünk tegnap egy formába lendülő Honvédhoz. A mérkőzéssel kapcsolatban felemásak az érzéseim, mert mezőnyben helyt álltunk, de a kapu előtt elfogyott a lendület és a kreativitás. Nem tömtek ki bennünket, de az egy gól is elég volt nekik a győzelemhez.

Az elmúlt két forduló után és a játékunkban mutatott fejlődés kapcsán hova helyeznéd ezt a tegnapi találkozót? Visszaesés volt, vagy egy minőségibb csapatnál a játékunk egyelőre ennyire elég?

Mr.D: A kérdésedben meg is adtad a választ, jelenleg erre képes a csapatunk. Azt ne felejtsük el, hogy a Honvéd védekezik a legstabilabban a magyar mezőnyben, a két olasz edző munkája megmutatkozik. Sannino nem követte el azt a hibát, mint oly sok edző, hogy elődje –itt Rossi- munkáját szétverje saját egója miatt, hanem továbbvitte a működő játékot. Valahol ilyen játékképre számítottunk, csoda egyik oldalon sem történt.

Objektív: Mint írtam a bevezetőben, én mezőnyben jónak láttam a csapatot, nem volt probléma a kapu elé felérni, de ott rendre elfogyott a lendület, nem volt megjátszható ember középen, vagy ha igen, azok a védők gyűrűjében voltak. Így legtöbbször szélre tettük ki a labdákat, de onnan nem volt sok értékelhető beadás. Milyen okai lehetnek a kapu előtti bizonytalankodásnak, döcögős helyzetkialakításnak? Csatár, csatár, csatár… A jelenlegi taktikánkhoz mennyire megoldás elől Hasani vagy Prosser, Rui Pedro? Milyen megoldás lehet arra szerkezetileg, hogy ezek a játékosok jobban érvényesíthessék a tudásukat?

Mr.D: A két kérdést összevonom, mert szerintem összefügg. Tavaly is probléma volt, hogy nem volt igazi befejező csatár a keretben, a nyáron igazolt Tabakovics az első héten megsérült, esély sem volt rá, hogy a súlyos sérüléséből formába lendüljön. Az ötödik forduló után igazolt Ivanoszki mire utolérte magát (az eddig látottak alapján megoldás lehetne előre), orrcsont törést szenvedett, most meg kiszórta magát legalább két meccsre. 12 forduló alatt nagyjából egy félidőben láthattunk érdemi csatár teljesítményt. Könnyen beszélek kívülről, de úgy tűnik, Hasani és Pedro inkább egymás cseréi lehetnének a középpályán. Hiába jönnének be szélről beadások, nincs hatékonyan érkező ember ezekre. Más kérdés, hogy kevés a jó beadás is. Megint csak kibicként szólva, de a céltalan beadások helyett talán jobb lenne erősen belőtt labda vagy laposan, második hullámban megjátszani a Pedro, Hasani, Mákvárt hármast. Ezt hiányoltam tegnap, mert a Honvéd három belső védője tényleg lefogja a kapu előtti területet (ellenben a mi tavalyi védekezésünkkel). Ebből a szempontból igazat kell adni Feczkónak, hogy több kreativitás kell. Továbbra is úgy látom, Hasani-Pedro összeműködést fejleszteni kell, de Hasani várhatóan megint nem lesz itt a válogatott szünetben. Befejező csatár hiányában megoldás lehetne tükör szélsők játszatása, de Prosser és Korbély jelenlegi formájában nem elég gólerős ehhez. Nem egyszerű a helyzet.

Objektív: Vannak játékosok, akiket ki tudsz emelni a mutatott teljesítménye alapján?

Mr.D: Mivel nem találtunk megoldást a Honvéd védekezése ellen, nem tudok kiemelni senkit. Alapvetően mindenki hozott egy saját magához mért átlagot.

Objektív: A fórumon nagyon sokan írják le a véleményüket azzal kapcsolatban, hogy elfogy a szufla a 60-70. perc környékén, és ilyenkor rendre felénk tud kerekedni az ellenfél. Többször is írtad már, hogy véleményed szerint Fernando pocsék erőnléti állapotban vette át a csapatot, de azután lement vele több, mint egy teljes szezon. Most hogy látod a játékosok erőnlétét és milyen lehetőségei vannak a klubnak véleményed szerint ezek javítására? Nyilván az első gondolata az embernek a kérdés kapcsán az erőnléti edző.

Mr.D: A szakmai stábnak kell kideríteni, mondjuk a Catapult és Instat adatokra támaszkodva, hogy fizikailag esik vissza a csapat vagy a koncentráció fogy el (nyilván a kettő hat egymásra). Fernando három felkészülési időszakot vezényelt le, mindegyikben ragaszkodott a 45/60 perces sorcserékhez, elvétve játszottunk kilencven perceket. Pedig az Ö is folyamatosan küzdött azzal, hogy a mérkőzések végére elfogyunk, nem látszott, mitől lenne előrelépés ebben. Szivicsnél is voltak 45 perces felkészülési meccsek, de előtte rendes edzést vezényelt a csapatnak, ezzel némileg szimulálva a meccsvégi fáradtságot és az ezzel járó koncentrációs nehézséget. Ugyanakkor már 12 forduló lement, egy rosszabb felkészülési időszaknak egyre kisebb hatása kellene lennie, tehát csak erre fogni már nem lehet ezt a jelenséget. Dobos lassan két éve dolgozik a csapattal, már rendelkezésre áll egy adatbázis, amiből ki lehet deríteni, történt-e fizikai előrelépés a csapatnál, akár személyekre, pozíciókra lebontva. Nem csak edzéseket, de a mérkőzések egyes időszakait is lehet értékelni. De azt is látni kell, hogy van egy alapképesség, ez behatárolja a fejlesztési lehetőségeket. Ha komolyan gondoljuk a „középmezőny elejét”, akkor ebben a félévben fel kell mérni ki az, aki fejleszthető még. A menedzsmentnek meg hangzatos nyilatkozatok helyett arról kell nyilatkozni, hogy tud-e anyagi forrásokat biztosítani a minőségi cserékhez. Jelenleg az is óriási probléma, hogy az NB2 középmezőnye nagyon messze van az NB1 színvonalától, nehéz a játékosok felfelé áramlását, beépítését megoldani. Erre az MLSZ-nek kell megoldást találni, mert ez már a fiatal játékosok fejlődését is akadályozza. Gyakorlatilag semmit nem tudnak fejlődni a másodosztályban, inkább elfekvő, mint valós alternatíva komoly pályafutás építéséhez.

Objektív: Összességében hogyan értékeled a tegnapi teljesítményt? A Honvéd tegnap egy Lanzafaméval volt jobb?

Mr.D: Figyelembe véve a két csapat játékát, taktikáját és játékosállományát, igazán akkor lett volna esélyünk a Honvéd ellen, ha gól nélkül fordulunk az utolsó húsz percre és kintebb kellett volna jönni az ellenfélnek. Ugyanakkor ez is erős feltételezés, hiszen a mérkőzés végére elfogytunk. Tulajdonképpen a bekapott gól el is döntötte a mérkőzést, ezúttal nem volt meg az a szerencse faktor, ami a gólunkhoz kellett. Lanzafame személyében van egy olyan csatáruk, aki ki tudja használni a hibákat, ez sok pontot hoz nekik a szervezett védekezéssel párosulva, amit ők 90 percig bírnak koncentrációval. Ez ellenünk elég is volt. Az kétségtelen, hogy a Honvéd védelem mélységben is jól lép ki, ahogy mondani szoktuk jól szűkíti a területet, de meg sem fordult a fejünkben a védelem mögé beindulni, beindítani. Így azért bátrabban hagynak szabad területet maguk mögött. A széleket már érintettük, hogy középen érkező játékos hiányában kevés veszélyt jelentenek a beadásaink. Hiába van több kreatív játékosunk is a pályán, azt érzem, hogy Pedro és Hasani is a labdaátvételkor egyéni játékban gondolkozik, így nagyon nehéz egy olyan csapat védekezést áttörni, amelyik a pálya közepét stratégia pontnak tekinti és meg is vannak az emberei, hogy megvalósítsa annak uralását. Mivel a mérkőzés egyetlen szakaszában sem tudtuk a Honvédot kimozdítani a saját, előre eltervezett játékából, így el kell fogadnunk, hogy jogos a győzelmük. Szerencsére van egy Moutarijuk, így legalább végig izgulhattunk. Ami a vereség mellett aggasztó, hogy Ivanoszki piros, Karan öt sárga lap miatt kiszórta magát a lassan magára találó Újpest ellen.

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 > 

46. vebgy* |Válasz erre: 44. mr-d
2019-11-16 20:59:20 Fekete öves, Veterán
Csak elől virítsunk már végre gólokat...
45. toki*
2019-11-14 12:42:03 Fekete öves, Veterán
Meglátjuk.
44. mr-d |Válasz erre: 40. toki
2019-11-13 21:19:45 Fekete öves, Őstag
Polgár csak ne játszon belső védőt. Pont elég probléma van így is, amikor jobbról betolódik középre, kisvárdai játékos is róla fejelte a gólt két hete. Jól van Ő jobbhátvédben.
43. gbacsi* |Válasz erre: 40. toki
2019-11-13 14:25:37 Fekete öves, Veterán
Nem hiszem hogy Polgár kerülne beljebb. Nem tud belső védőt játszani, Tamás M korábban meg többször is játszott belül több-kevesebb sikerrel. Vági is csak félmegoldás a balon, de 3 hete a Dabas ellen is ez volt a kezdő felállás, Tamás középen, Vági a balon.
42. vebgy* |Válasz erre: 40. toki
2019-11-13 11:28:54 Fekete öves, Veterán
Hát jobb híján Vági Polgár Brkovic Tamás aztán ennyi...Elől meg röhej, hogy nincs egy formában lévő gólveszélyes csatárunk, lassan tényleg Sesztakovnak kell éket játszani, de ki lenne a párja ?? Taba, Bacsa, Prosser, Boros ?
41. vebgy* |Válasz erre: 37. tomi87
2019-11-13 11:16:50 Fekete öves, Veterán
Feczkó vajon miért 2 meccsre kapta ...
40. toki* |Válasz erre: 39. gbacsi
2019-11-13 08:19:24 Fekete öves, Veterán
Szerintem meg Polgár megy be, és Vági jobb bekk lesz.
39. gbacsi*
2019-11-12 22:02:04 Fekete öves, Veterán
Az Újpest ellen Tamás M megy be Brkovic mellé Karan helyére, a balbekk meg Vági lesz. Nem lesz egy életbiztosítás ez a felállás, de ez kb a max a jelenlegi kerettel. Mert ugye régről tudjuk, mert megmondták, hogy “Minden posztra két azonos képességű játékos”.. annyi kiegészítés Mr D, hogy Korbély alapból sem éppen gólerős, (de legalább még fiatal), Prosser meg kb élete legrosszabb formájában van ezen az őszön, de ő sem éppen gólvágó csatár eredetileg.
38. gbacsi* |Válasz erre: 2. sverige
2019-11-12 21:57:09 Fekete öves, Veterán
Továbbra is tartom hogy a mi erőnlétünk jelenleg a leggyengébb az első osztályban figyelve a többi csapatot.
37. tomi87*
2019-11-12 18:00:01 Fekete öves, Veterán
Az MLSZ honlapjának keddi beszámolója szerint Feczkó kettő, Sannino egy (a következő) bajnokin nem ülhet le a kispadra. Mindkét trénert szombaton, az egymás elleni összecsapásukon állította ki a játékvezető.

Az OTP Bank Liga legutóbbi fordulójában kiállított futballisták közül Mirko Ivanovszki (Diósgyőr) kettő, Pogacsics Krisztián (Kaposvár) egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A DVTK a honlapján közölte, hogy fegyelmi tárgyalást kér vezetőedzője és Ivanovszki ügyében.

A fegyelmi bizottság tárgyalás megtartása után a Kaposvárral szemben, az Újpest elleni mérkőzésen szurkolói részéről történt rasszista megnyilvánulások miatt kiszabott 500 000 Forintos pénzbüntetést hatályában változatlanul fenntartotta.

1 2 3 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...