Banner

Mr-d válaszol

Szerző: objektív | 2019-08-20 10:56:00

Néha szükség van arra, hogy olyan emberek is elmondják a véleményüket a csapat játékáról, akik értenek is a focihoz és nem köthetők a klubhoz a munkaviszonyukat illetően. Éppen ezért időnként majd megkérjük - talán illethetjük a jelzővel - fórumunk legkedveltebb szakértőjét, mr-d-t, hogy válaszoljon azokra a kérdésekre, melyek egy-egy mérkőzés előtt, közben, után, annak kapcsán merülnek fel a szurkolókban. Mi ezeket igyekszünk csokorba szedni és pár mondatban összefoglalni. A válaszokat mint mindig, most is köszönjük!


Kérhetek egy rövid összegzést a Videoton elleni mérkőzésről?

Meglepően jól kezdtünk, de nem sikerült még egy gól formájában kihasználni a Fehérvár zavarát. Miután rendezték a sorokat, több felesleges szabadrúgást adtunk az ellenfélnek, például az első góljuk előtt Hasani két kézzel lökte ellenfelét a tizenhatosunk közelében, de Shesztakov is szabálytalankodott hasonló helyzetben. Pedig tudtuk, hogy Adukor kiválásával a fejjátékunk meggyengült, ezeket el kellene kerülni. De már ezek a szabálytalanságok jelezték, hogy a Fehérvár felpörgette a játékát és ezzel nehezen tartjuk a lépést ekkor még csak fejben, később fizikailag is. Ezután egyre nőtt a sebességkülönbség a két csapat között, ami kiállításban és a második félidőben gólokban is megmutatkozott. A kiállítás persze nagy hátrány volt nekünk, de alapvetően az volt a baj, hogy a mi csapatunk teljesítménye folyamatosan esett vissza, míg a Fehérvár a mérkőzés végéig tartani tudta a saját maga diktálta tempót. Földön csak nyomozni tudtuk a labdát és a fejpárbajokat is rendre megnyerték a fizikálisan erősebb felépítésű játékosaik révén.

Hogyan látod 3 forduló után az erőviszonyokat a bajnokságot és a többi csapatot illetően, már ha lehet pár meccsből következtetéseket levonni? Legutóbb azt írtad, van 3 gyengébb csapat nálunk. Tartod ezt, vagy térjünk rá vissza később, mondjuk félúton?

Idegenbeli meccs után nem akarom temetni a csapatot, nyilván a szombaton mutatott játék nem sok optimizmusra ad okot, mert nem tudtunk semmit tenni a fehérvári henger ellen. A kilencedik hely elérhető, ha nem lesz sérüléshullám vagy sok eltiltás. Pont a szombati meccs mutatott rá, Brkovic és Adukor kiválása már komoly problémát okoz. A többi csapat egymás elleni eredményét elnézve -a két kiemelt csapat kivételével- a többiek nagyon közel vannak egymáshoz, nem születtek eddig nagy arányú különbségek az egymás elleni játékukban.

Hogyan értékeled eddig a fiatalok játékát, mennyire tartod őket esélyesnek megragadni a DVTK-ban, vagy bármelyik, másik csapatnál az első osztályban? Lehet-e a fiatalok szerepeltetése negatív értelemben a mérleg nyelve egy esetleges veszélyes szituációba kerülve?

Fiataloknál mindig a fejlődési potenciál a fontos. Én nem látom Őket nap mint nap, így csak azt tudjuk megítélni, amit a pályára lépéskor látunk. Múltkor is írtam, hogy nagy lehetőség nekik, ha a felnőttekkel edzenek. De hogy kiből lesz első osztályú játékos, azt a karakterük határozza meg, ha nem ijednek meg, például amikor pályára lépnek. Nevek nélkül, ezt a szurkolók is látják, ki az, aki megilletődik és ki az, aki nem. A jelenleg az első kerettel edző fiatalok közül hármat is esélyesnek látok. Ha egy befut közölük, akkor már jól jártunk. Neveket azért nem írok, mert semmilyen módon nem akarom befolyásolni a közvéleményt. De jelenleg Ők sem kész játékosok, 15-20 perceket majd biztos kapnak a jövőben. Egyelőre nem hajtottunk rá az MLSZ „fiatalpénzére”, tehát bízhatunk abban, hogy a teljesítményük miatt kerülnek majd pályára, ez a fiataloknak is jobb.

Kényszerű vagy tudatos olyankor a felállás, amikor más posztokon játszat Fernando játékosokat úgy, ahogy addig abban a szerkezetben nem játszottak? Kísérletezés még ez? Mert nem látszik tisztán, hogy fejben készen lenne a csapat, a posztok, a szerkezetek.

Nagyon megosztó ez a posztok cserélgetése, én is azok közé tartozom, aki furcsállja ezt másfél év Fernando korszak után. Pont azt az előnyünket veszítettük el, amiben reménykedtünk. Nevezetesen, hogy egyre jobban összeérik a csapat játéka. Nehéz így összeszokott játékról beszélni. Igen, látszik benne kísérletezgetés is, olyan, mintha egy új edző egy új kerettel kezdte volna a munkát és még nem látja, mi lenne az ideális felállás. De ez másfél után furcsa, főleg úgy, hogy állítólag hiány posztokra erősítettünk nyáron (ami azt sejtetné ugye, hogy máshol nincs nagy probléma). Egy példa jut eszembe 1995-ből. A Vasas akkori edzője fel akarta találni a spanyolviaszt és össze-vissza cserélgette a játékosokat, posztokat. A kiesés szélén leváltották, jött Illovszky Rudi bácsi 73 évesen. Szinte csak annyit tett, hogy elkezdte saját posztján játszatni a játékosait és elkezdtek jönni az eredmények. Továbbra is csak remélni lehet, hogy Fernando megtalálja a stabil kezdőt. Komoly igazolásban nem reménykedek, esetleg valami mérkőzéshiányos, máshol nem kellő játékos még befuthat. Cáfoljon rám a menedzsment!

Fernando kifejtette, hogy hányadik legerősebb keret a miénk. Te hova taksálnád őket, már ha lehet ezt így mérni?

Inkább a mezőny második fele, akik hátrafelé tekingetnek. A dobogó közeli hely nem reális jelen állapotban. Ha előre kell nézegetnünk, az azt jelentené, hogy kieső helyen vagyunk. Nem is értettem a vezetőség részéről az optimista kijelentéseket a középmezőny elejéről. Kit akarunk megtéveszteni? Ez az „egyik legerősebb keret a Fradi, Vidi után” a játékosoknak szólt, elég lett volna az öltözőn belül hangoztatni.

Ez a jelenlegi játék, amit látunk, már egy végleges egyéni és csapatbéli képességeket kiaknázó produkció, ez a maximum, vagy van benne még rejtett potenciál, akár egyénileg, akár csapatszinten más felállásban, szerkezetben játszva?

Muszáj előre lépni, elsősorban a posztok megtalálásával. Vannak értékek a csapatban, de amíg ez a keverés lesz, nem sokat fogunk belőle látni, inkább csak a küzdést, esetleg egyéni villanást. Tajti, Hasani együtt játszatása megoldatlan, szombaton sok kísérletezgetés után Hasani megint jobb oldalon játszott próbaképpen. Bal oldalunk teljesen összeszokatlan, Zsolnai, Polgár korábban egy percet sem játszott itt együtt (persze jobb oldalt igen, mondja erre az edző), de a Szabó, Mákvárt, Tajti középpálya is teljesen más felállásban játszik idén (ez érinti Hasani pozícióját is), mint tavaly, az lenne a csoda, ha gördülékeny lenne a csapatjáték. Ugyanakkor az sem látszik, hogy erőnlétileg bármely csapat fölé nőnénk.

Mire számítasz a Mezőkövesd ellen itthon?

Sem szervezettségben, sem erőnlétben, sem csapatjátékban nem vagyunk a Kövesd előtt, talán még a szintjükön sem. Miben bízom? A hazai pálya előnyében, minimum egy pontot várok. A közönség most a csapat mellett van, mert a küzdésre nem lehet panaszunk, állítólag a játékosok Fernando mellett állnak, készek végrehajtani a taktikai utasításait. Várom, hogy határozott hozzáállást mutassunk a párharcokban, hazai pályán ne mi alkalmazkodjunk a Kövesd játékához, ne adjuk meg azt az előnyt nekik, hogy Ők játszhatják a saját passzolgatós játékukat, amiben jobbak, mint mi. Adukor felépülésében bízok, a fejjátékára szükség van, ne pontrúgás után veszítsük el a mérkőzést. Apró kis részcélok ezek, de csak így léphetünk előre.



Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 10 >  Utolsó

134. wexeye |Válasz erre: 133. mr-d
2019-08-23 18:00:04 Fekete öves, Őstag
Amikor tippeltél kezdőt,pont arra gondoltam, hogy logikus,pont ezért lesz teljesen más:-) De erre azért nem számítottam. Ha Kuttor látta,jobban röhög, mint mi. Bár én már nem is tudom hogy sírjak vagy nevessek ezen
133. mr-d |Válasz erre: 132. wexeye
2019-08-23 17:48:52 Fekete öves, Őstag
Pont az a poén benne, hogy eléggé eltér az előzetesen várhatótól:) Mondhatnám, hogy nem hihető ez a kezdő, de kihasználja, hogy pont Fernandonál mégis elképzelhető:) Hadd gondolkozzon az ellenfél, hogy tényleg ez lesz a kezdő vagy csak etetés az egész. Bár nem hiszem, hogy túlságosan beijednének:)
132. wexeye
2019-08-23 17:21:31 Fekete öves, Őstag
Azt a palit... Tényleg ez lesz a kezdő. Tudják,hogy max xre vagyunk jók, így kell a fiatalpénz, a légióskorlát. De ez így is nagyon kemény. Nem sok helyen egyezik MrD tippjével,de egyikünkével sem. Vági,Tóth Barna,Korbély,Ternován, Csoki. Nem csak Kuttort lepi meg, de saját magát is. Hendikepes V mixen
131. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 130. gbacsi
2019-08-23 17:15:32 Fekete öves, Veterán
Szerintem altat a maestro, hadicsel a csata előtt.
Tóthot, Korbélyt és Ternovánt egyszerre nem bírja el a csapat, persze lehet ő másképp látja, ő edzi őket nem a szurkolók.
130. gbacsi* |Válasz erre: 114. tomi87
2019-08-23 17:05:04 Fekete öves, Veterán
Ha valóban ez lesz a kezdő, akkor kb sima 0-3..
129. gbacsi* |Válasz erre: 109. betyarok
2019-08-23 17:02:58 Fekete öves, Veterán
Utolsó mondatod 10 pont! :)
2019-08-23 16:36:09 Fekete öves, Veterán
Szeretnék gratulálni Tajti úr! Nagy királyul leigazoltad Takácsot! Ja nem! Csóri pali inkább elment a Kövesdre... Gondolom olyan szépen megkerestétek mint Eleket! Gratulálok! Dilettáns semmihez nem értő banda!

Kit érdekel ha kémek jártak az edzésen?? Nekünk megvan tiltva vagy mi? Bárki csinálhatja ahol legálisak az edzések... Ja, hogy mi ezzel sem szoktunk élni, hát igen, amatőr. A Mezőkövesd győzni akar ezért kihasználták ezt a lehetőséget is.
Ami meg ki van rakva kezdő remélem valami éves vicc szinten merült fel. Ki sem megyek ha egy Tóth Barna kezdő lesz. Ne viccelődjünk már. Ettől már csak az lenne humorosabb ha Bacsát jelölte volna kezdőbe.

Semmi jóra nem számítok! Ha kikapunk (szinte biztos) akkor remélem a csapat éltetése helyett (attól függetlenül, hogy igazából nem a csapatnak szól!) zúgni fog itt pár szép rigmus...
127. kisbe |Válasz erre: 126. makaó
2019-08-23 16:03:57 Piros öves, Őstag
..mikor és hol írtam olyat hogy senki sem szurkol..?..vagy nekem van emlékezet kiesésem..vagy te nem tudsz értelmezni..nincs egy hete hogy leírtam itt valamelyik cikk alá hogy Magyarországon mi szurkolunk a legjobban..
126. makaó |Válasz erre: 115. kisbe
2019-08-23 15:54:38 Barna öves, Fanatikus tag
Nem tudom mikor voltál Diósgyőrben meccsen, de az ultrák végig szoktak szurkolni (0-90+3-4 perc).
Unom már ezt a senki sem szurkol dolgot. Nem mondogatni kell, hanem ki kell jönni a meccsre.
125. kisbe |Válasz erre: 124. antiabs
2019-08-23 15:40:45 Piros öves, Őstag
..mégpedig hogy húzott..ha Tamás Márk a bal bunkó a vidi ellen..Polgár a jobb...a kiállítás nincs..akkor Brukónak ott sem kellett volna lennnie mikor kiállították..ez szent meggyőződésem..ez edzői hiba volt...

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 10 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...