Banner

Menny vagy pokol?

Szerző: objektív | 2017-05-22 17:26:00

Eljött ez a hét is. Az utolsó fordulóhoz értünk, de nem ilyen izgalmakra számítottunk. Arra gondoltunk, azt vizionáltuk, hogy miután a halálsorozatból, amit az Fradi, UTE, Vasas, Honvéd, Paks – Jó, itt azért becsúszott egy szombathelyi vereség közben – ellen kihoztunk, már megnyugodva, hátradőlve fogunk pillantgatni magunk mögé a bajnokság végén. Pláne, hogy az utolsó fordulóban magasan nekünk volt a legjobb sorsolásunk, mivel minden riválissal ebben az etapban játszottunk.

Joggal és bizakodva gondolhattuk, hogy a nagy skalpok begyűjtése után nem okozhat gondot a ”kisebb” csapatok megtörése, és ezzel együtt a biztos bentmaradás kiharcolása. Olyan önbizalmat és új reményt kaptunk mi, szurkolók is, ami talán nem olyan régen, a Szivics érában volt, amikor kupadöntőt is játszottunk.

Mit csinált ez a Bódog? Mi a stratégiája? Mi a fegyvere, hogy 2 hét alatt összerakott egy morálisan és játékban is széthullott csapatot - hangzottak napról-napra a kérdések az országos médiumok sokaságában. Mindenki a választ kereste, mi is.

A lassan-lassan már 3000 alá süllyedő nézőszám – ami itt, Diósgyőrben mutatkozott - elkezdett duzzadni, legalábbis stagnált az alatt az idő alatt is, hogy a hazai pályánkat áttettük Mezőkövesdre és Debrecenbe. Az „idegenbe” utazók létszáma újra a topon van a magyar bajnokságban. A drukkerek szemében új remény gyúlt, új célok váltak elérhetővé. Új csapatot, új játékot, új mentalitást láttak, és ennyi elég volt ahhoz, hogy szinte hetek alatt visszatérjenek a lelátókra.

A mindig is hangoztatott cél Bódog kinevezése óta az volt, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat, és ne múlhasson a bentmaradásunk más csapat eredményein. Mindeddig így is volt ez, és most is így maradt az utolsó fordulóban is.

Mégis van egy kis hiányérzetünk. Három mérkőzést is játszottunk zsinórban a fő riválisainkkal, és sajnos, nem sikerült egyik meccsen sem nyernünk. Mi lehet ennek az oka? A teher? A győzelmi kényszer? A fáradtság, a koncentráció hiánya? A kulcsjátékosok kiesése? (utóbbi, tb fórumtársunk kiegészítése - a szerk.) A többi csapat élet-halál harca? Netalán taktikai okokra visszavezethető? Vagy ezek egyvelege?

Az a csapat, aki az első 23 fordulóban játszott, és egy ”rendkívül eredményes” téli felkészülésen volt túl, a szünetet követő 4 mérkőzésen kapott 3-3-3 gólt a Mezőkövesdtől, az MTK-tól és a Debrecentől, kettőt a Videotontól. Szünet előtt 1 ponttal a kieső MTK előtt álltunk. Mivel ezt követően egyik meccsen sem sikerült pontot szereznünk, így a csapat 3 ponttal lemaradva a kiesőhelyre került. Innen kellett felállni Bódog Tamásnak és a csapatnak.

Egyet biztosnak érzek. Azzal az együttessel most nem itt állnánk. Azzal a csapattal egyenes kiesők lennénk a Gyirmót mellett, mindenféle számolgatás nélkül. Nem tudok mást mondani, mert abban a csapatban, azzal a játékkal nem volt több. Nem láttam benne többet, bármennyire kerestem.

Akárhogy fáj ez a három döntetlen, most félre kell tenni a csalódottságot, és a nagy szlogennel élve – mivel más mérkőzésünk már nincs is – a következő meccsre kell koncentrálni. Profiknak kell lennünk, nekünk, szurkolóknak.

Ha biztosra akarunk menni, a Debrecent meg kell vernünk. Ha nem sikerül, bízhatunk a Paksban, hogy nem veszít az MTK ellen.

Meg tudjuk verni a Debrecent az utolsó fordulóban?
Képes pontszerzésre a Paks, mindenféle tét nélkül?

Ezek a kérdések fognak bennünket szétfeszíteni legalább szombat estig. Beszéljük itt ki egymás között a véleményeket és oldjuk a feszültséget. Mert az most nagyon a levegőben van itt, a keleti harcvonalon. Ne keressünk most felelősöket, annak is meglehet majd az ideje. Legyünk profik és koncentráljunk a hétvégére, de elsősorban támogassuk a csapatot, mert talán nagyobb most a tét, mint a kupadöntőn.

Hajrá Diósgyőr!

Breaking news!

Távozik Leonel Pontes a Debrecen vezetőedzője - írja a klub hivatalos oldala. A klub és a portugál tréner a köztük lévő szerződést a mai napon közös megegyezéssel felbontják.

Hogy megjósoljuk, ennek az egymeccses váltásnak milyen hozadéka lesz, ahhoz orákulumnak kellene lenni. Így hagyatkozzunk magunkra és arra, hogy önerőből, a másik oldalon történő események figyelmen kívül hagyásával függetleníteni tudjuk magunkat, a saját játékunkra, önmegvalósításunkra tudunk koncentrálni, és meg tudjuk verni a debrecenieket!

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

126. spongyabob
2017-05-25 18:42:17 Barna öves, Őstag
https://youtu.be/epYKVcHrVr0
125. KáGábor* |Válasz erre: 124. tvk-003
2017-05-25 18:28:05 Fekete öves, Veterán
Jól meg kell gondolni, hogy melyik világtalant hova küldjék...
124. tvk-003
2017-05-25 18:24:59 Barna öves, Fanatikus tag
az is érdekes hogy az mlsz még nem jelölte ki a birókat és még maga Sipos szóvivő se tudja ennek az okát!
2017-05-25 17:54:03 Fekete öves, Őstag
Gyerekek! Én egy szombati DVTK-Loki nagy fiesztát álmodtam!!! Mert a mellett, hogy nyerni fogunk a paks is győzni fog!!!
122. portugal |Válasz erre: 119. Bobák Kornél
2017-05-25 16:16:01 Barna öves, Őstag
+5 Ez a Videoton már nem az a Videoton,mint 1985-ben, de még csak nem is az, akikkel összefogva nekimentünk a Fradi tábornak. Azok az idők elmúltak. A Videoton most a "pénz nem számít csapat", ami nem annyira szimpatikus. A Honvéd meg legalább sok fiatalt játszat, még ha soha nem csíptem is őket, ők érdemlik a bajnoki címet
121. portugal
2017-05-25 16:12:01 Barna öves, Őstag
Szerintem meg a Debrecen esik ki,mert először is kikap tőlünk, másodszor gyakorlatilag elfogyott a pénz. Egy önkormányzat nem tud/akar eltartani egy nb1-es csapatot, bármekkora városról is van szó. De azt is látni kell, hogy annyit azért tényleg elért a kókler banda az MLSZ-ben, hogy nem biztos hogy katasztrófa egy kiesés. Azért ma már elég sok nb2-es csapat bőven partiban lenne bármelyik nb1-essel szerintem, jobb napokon meg is verik őket.
120. tb |Válasz erre: 119. Bobák Kornél
2017-05-25 15:53:10 Piros öves, Őstag
Szerintem ez után a bejegyzés után sokan érzünk így.
2017-05-25 15:34:32 Fekete öves, Veterán
Na bumm. Én meg, akinek régen olyan szimpatikus volt a Videoton, azt kívánom, hogy a Honvéd legyen a bajnok. Talán még a gondolatbeli zakómat is megpörgetném. :) És akkor mi van? Ez nem kívánsághangverseny lesz.
118. slózi |Válasz erre: 116. tb
2017-05-25 15:08:54 Barna öves, Őstag
Erről van szó(!)--perszehogy. Ám ezekután az emberben "ébredezni kezd a kisördög", hogy tudniillik anno az a bizonyos "egykori hármas" valódi "egykori hármas" volt-é vajon. Mert ugye régi igazság, hogy a valódi és igazi BARÁT a bajban ismerszik meg. Még akkor is, ha a jelenlegi helyzet--a Loki vonatkozásában legalábbis meglehetősen "kutyaszorító"-i helyzet, s nem könnyű úgy önmagunknak jót kívánni--és elvárni--hogy a másiknak ne "kelljen" rosszat. Perszehogy az MTK egy esetleges paksi veresége megoldhatná ezt a kutyaszorító-t, de az olyan bizonytalan, mint a "kutya vacsorája".....
117. toki* |Válasz erre: 116. tb
2017-05-25 14:28:57 Fekete öves, Veterán
Így van!

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...