Banner

Menj meccsre fél áron! Közös kampány a szurkolókért

Szerző: Jáborcsik András | 2017-02-22 17:04:00

„Menj meccsre fél áron!” – hirdet akciót a Nemzeti Sport, célul kitűzve, hogy a klubok segítségével benépesüljenek a lelátók. Legalább a 23. fordulóban, amikor a lap a jegyárak felére csökkentésére próbálja rábírni a hazai pályán szereplő klubokat. A három dobogós, a Videoton, a Honvéd és a Vasas felsorakozott az ügy mögé.


A MÁR CSATLAKOZÓ KLUBOK

NB I: Bp. Honvéd, Gyirmót, Mezőkövesd, MTK Budapest, Vasas, Videoton
NB II: Budaörs, Kozármisleny, Mosonmagyaróvár, Nyíregyháza, Puskás Akadémia, Siófok
A 23. FORDULÓ (március 11.) PÁROSÍTÁSA AZ NB I-BEN

Ferencváros–Haladás, Videoton–DVTK, DVSC–Paks, MTK–Vasas, Mezőkövesd–Gyirmót, Újpest–Bp. Honvéd


VIDEOTON: POZITÍV LÉGKÖRBEN

A székesfehérvári stadion felújítása idején a Videoton – az őszi idényhez hasonlóan – a tavasszal is a felcsúti Pancho Arénában rendezi a hazai mérkőzéseit.

„Természetesen célunk, hogy ideiglenes pályánkon, a Pancho Arénában is minél többen buzdítsák a helyszínen csapatunkat – hangzik a klub kommunikációs osztályának véleménye. – Ezért a mérkőzésekre a kedvező jegyárak mellett ingyenes szurkolói buszokat is indítunk Székesfehérvárról. A legutóbbi, Újpest elleni meccsre meg is teltek a buszok, de magánúton is sokan érkeztek Felcsútra, nekik ezúton is köszönjük a szurkolást, és bízunk benne, jól szórakoztak, elvégre a csapat öt egyes győzelemmel kezdte a tavaszi idényt.”

A jegy- és bérletár képzésekor fontos szempont volt, hogy a drukkereknek kevesebbet kelljen belépőre költeniük, mint a Sóstói Stadionban, mivel a Videoton-szurkolóknak az új létesítmény átadásáig a hazai mérkőzésekre is utazniuk kell.


„Hölgy-, nyugdíjas, valamint diákszurkolóinknak kedvezményes, elővételben akár ötven százalékkal csökkentett áron biztosítjuk a belépőket, a tizennégy éven aluliaknak pedig mindössze ingyenes technikai jegyet, vagy ötszáz forintos bérletet kell váltaniuk, hogy ott lehessenek a csapat mérkőzésein. Bérleteseink ráadásul tízszázalékos kedvezménnyel vásárolhatnak a VidiShopban, ahol mindig az évszaknak és a divatnak megfelelő választékkal várjuk a drukkereket.”

Kovács Zoltán sportigazgató korábban úgy fogalmazott, az együttest a legelső pillanattól kezdve pozitív légkör vette körül a Pancho Arénában, s továbbra is fontos a szurkolók támogatása. A közlemény kitér arra is, hogy a fehérváriak nemcsak várják a drukkereket, hanem „el is mennek” a potenciális szurkolókhoz.

„Igyekszünk nemcsak a stadionban, hanem azon kívül is kiszolgálni a Vidi-szurkolókat, valamint új szimpatizánsokat szerezni a fiatalok körében. Ahogyan a csapat programja engedi, folyamatosan keresünk fel székesfehérvári iskolákat, dedikálásokat szervezünk a belvárosi ajándéküzletben, legutóbb, az Újpest elleni találkozó előtt csapatkapitányunk, Juhász Roland, valamint Kovács Zoltán sportigazgatónk beszélgetett kötetlenül a szurkolókkal a Red Blue Devils törzshelyén. Bízunk benne, hogy a Nemzeti Sport és a klubok közös akciójával nemcsak hűséges szurkolóink élnek majd, hanem sokan kedvet is kapnak, hogy első alkalommal kimenjenek egy Vidi-meccsre. Fél áron láthat jó mérkőzést a várhatóan szintén támadó szellemben futballozó Mezőkövesd ellen, utána pedig ki tudja, talán a nyáron már egyike lesz a több mint ezer Vidi-bérletesnek.”


Elolvasom a teljes cikket a nemzetisport.hu-n >>>>>>


nemzetisport.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
10. lacitomi |Válasz erre: 1. Piros1910
2017-02-23 09:16:07 Fehér öves, Lelkes újonc
nem értek veled egyet!!!! itthon 1400-ért szart sem láttál a kapu mögül!!!
most 500 a belépő és még látni is valamit!!!! magyarul plusz 100ft-ért
olyan élményt kapol gondolok a buszos túrákra!!!! amit nem felejtesz soha életedben!!!!
9. Bobák Kornél* |Válasz erre: 8. Krapulax
2017-02-23 08:59:07 Fekete öves, Veterán
Szöllősi egyszer már kifejtette a véleményét, hogy már csak az elmebetegek járnak meccsre. Most még "le is értékelik" azokat az elmebetegeket.
8. Krapulax |Válasz erre: 6. birodalmi-lepegeto
2017-02-23 08:56:08 Piros öves, Őstag
Szőllősi egy seggnyaló paraszt.
7. 28-senki
2017-02-23 08:29:49 Fehér öves, Újonc
"Ingyenes szurkolói busz indul Paksra a 2017. február 25-én megrendezésre kerülő Paksi FC – Mezőkövesd Zsóry FC NBI.-es bajnoki mérkőzésre."
6. birodalmi-lepegeto |Válasz erre: 4. betyarok
2017-02-22 23:19:21 Fekete öves, Őstag
Szőllősi tövig fog nyalni, nem mintha eddig nem tette volna.
5. dfcwolf |Válasz erre: 4. betyarok
2017-02-22 22:41:55 Fekete öves, Őstag
Minden szavaddal egyetértek! Odanyaltak az MLSZ-nek. Vagy pedig tényleg ennyire hülyék és nem a való világban élnek.
4. betyarok
2017-02-22 21:21:12 Fekete öves, Őstag
Nagyon gyenge, szánalmas. Megint csak elterelik a figyelmet a valós gondokról, azaz a bmlsz saját hibájáról, gőgösségéről. A népsport is beállt a sorba ezzel, a bárgyú, lényeget kerülő kérdéseivel, irásaival. Mint annak idején id. Knézy Jenő, Isten nyugosztalja, a maxikói 0:6 utáni beszélgetése Mezeyvel... A kubatov-interjúban pár napja, szintén szó sem volt a lényegről, pedig szinte visitott a kérdés, amit fel kellett volna tenni. Hasonlóan előtte a Csányi-féle beszélgetésben.Elmondok valamit: Bő éve, mikor a sportban megjelent egy irás arról, hogy a focisták tehetnek arról, hogy nincs néző, felháborodásomban irtam egy kézzel irott levelet Buzgó József főszerkesztőnek. Udvariasan, nem piszkálódva, megjegyeztem, hogy a politika sodrába állt be a népsport. Semmi elérhetőséget nem irtam, csak a nevemet. Egy hét múlva fölhivott, kinyomozta a számom. 20 percet beszélgettünk, tiltakozott, soha nem mondtak neki semmi irányvonalat ilyen szinten. Hittem neki, viszont megdöbbentő tájékozatlanságot árult el a szurkolói világgal kapcsolatosan.
2017-02-22 18:53:28 Barna öves, Tag
Haláli! Én meg indítványozom, hogy ebben a hónapban a Nemzeti Sport az alkalmazottainak másfélszeres fizetést adjon.

Attól függetlenül, hogy jó kezdeményezés a szurkolókra nézve, elég könnyű a másik f@rkával verni a csalánt. Éljen a jóságos NS!
2. laca |Válasz erre: 1. Piros1910
2017-02-22 18:53:26 Lila öves, Fanatikus tag
Minek kellene? Abban a fordulóban nem játszunk otthon. Milyen jegyárat adjanak olcsóbban?
2017-02-22 18:51:09 Narancs öves, Tag
Szerintem a Diósgyőr nem fog csatlakozni.

Ennyit ér neki a szurkoló.
Majd megmagyarázzák, hogy a kövesdi jegy már így is féláron van... persze.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...