Banner

Márkvárt: Remélem, a győzelem hitet ad a szurkolóknak

Szerző: Jáborcsik András | 2018-11-11 11:29:00

A tegnapi találkozót követően Márkvárt Dávid és Tajti Mátyás nyilatkozott az NSO TV-nek.


„Nagyon büszke vagyok a csapatra, hosszú és rossz sorozatot sikerült végre megszakítanunk – kezdte a Diósgyőr középpályása, Márkvárt Dávid. – Azt gondolom, jól játszottunk, a Debrecennek nem nagyon volt lehetősége a gólszerzésre. Amit a vezetőedzőnk kért tőlünk, azt mindenki maradéktalanul végrehajtotta, és nyertünk is.”


A DVTK-szurkolók is negatívan élték meg az elmúlt hetek sikertelenségét, amit ki is fejeztek a mérkőzés alatt. Márkvárt szerint ez a győzelem hitet adhat nekik.

„A szurkolók is csalódottak voltak, csakúgy, mint mi, a rossz szereplés miatt. Érthető volt a reakciójuk. Nagyon sajnáltuk, hogy nem voltak olyan sokan a mérkőzésen, de reméljük, ez a győzelem hitet ad nekik.”

„Ki-ki meccs volt a mai, a Debrecen nem tudott kialakítani veszélyes helyzeteket. A nagyobb lehetőségek nálunk voltak, volt két ziccerünk, szereztünk egy gólt. A szerencse most mellénk állt, és tudtunk nyerni egy nullára” – nyilatkozta a mérkőzés után Tajti Mátyás. Továbbá elmondta: az MTK ellen is szeretnének hasonló teljesítménnyel nyerni, és reméli, hogy ez a siker nagy lökést ad majd nekik.



forrás: NSO TV




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

30. slózi
2018-11-13 13:06:20 Barna öves, Őstag
Az igért csokitortát 10óra 15p-kor az EDZŐKÖZPONT portáján KÉT NAGYON KEDVES FIATAL HÖLGY vette át tőlem. Azért ott, mert:
1.) SHOP-ok környékén egy teremtett emberi lélek nem volt.
2.) A KLUBHÁZ kapujánál 2 db takaritónő és maga a portás is azt tanácsolta: vigyem az EDZŐKÖZPONTBA, ott ilyenkor is van ÉLŐ EMBERFIA vagy EMBERLÁNYA.
29. slózi |Válasz erre: 25. sziriusz
2018-11-12 16:48:56 Barna öves, Őstag
A CSOKITORTA HOLNAP 10 és 11 között "menetrendszerűen" ott lesz a volt MARATONI KAPUNÁL. Kalap helyett, de attól finomabb lesz. Nagyon finom. Fogyasszátok egészséggel! HAJRÁ DIÓSGYŐR! Ez lesz ráirva a tetejére.
28. elzett |Válasz erre: 27. gazember
2018-11-12 13:21:50 Piros öves, Őstag
azt én is olvastam, de én úgy értelmeztem, hogy majd a későbbiekben fog arra menni.
27. gazember* |Válasz erre: 26. elzett
2018-11-12 12:39:47 Fekete öves, Veterán
..mint ha azt olvastam volna, hogy a tagdíj egy része, valamilyen helyiség bérletére megy.
26. elzett |Válasz erre: 22. gazember
2018-11-12 12:09:24 Piros öves, Őstag
van már a szurkolói egyesületnek helyisége?
25. sziriusz |Válasz erre: 13. slózi
2018-11-12 09:57:53 Barna öves, Tag
Így igaz..
24. gazember* |Válasz erre: 23. gazember
2018-11-12 09:03:31 Fekete öves, Veterán
..csak hogy "elvágódjon" a gordiuszi....:)
23. gazember*
2018-11-12 09:03:01 Fekete öves, Veterán
22. gazember*
2018-11-12 09:01:02 Fekete öves, Veterán
Na most akkor nem úgy van, hogy egyikőtök a DVTK klubházról, a másikotok meg a szurkolói egyesület helyiségéről beszél?..:)
21. slózi
2018-11-12 08:25:41 Barna öves, Őstag
Köszönöm a jótanácsot, de én a DVTK jó szereplését NEM MAGAMNAK AKAROM, mint ahogy az evés örümét is legkevésbé magamnak. Sokkal inkább a diósgyőriek-miskolciak ÖRÖMÉÉRT, de méginább a szurkolóink öröméért. Akik, ha valaki az országban bárhol HÁT MISKOLCON-DIÓSGYŐRBEN A LEGINKÁBB(!!!) megérdemlik--az egész országban leginkább-- ezt az örömöt és derűt.
Legföljebb a VALÓS KALAPEVÉSSEL nem akarnám sem magamat sem egyetlen szurkolótársamat sem BETEGGÉ TENNI--de ez talán érthető.

P.s.: Egyébiránt a "klubházról"" SIKERÜLT LEDUMÁLNIA! Akkor holnap nem "oda" viszem, de "megfelelő helyre", ahol az IGAZI DVTK SZURKOLÓ--GARANTÁLTAN(!)-- hozzá fog tud férni, ha akar.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...