Banner

Kupadöntő

Szerző: Jegesmedve | 2017-01-28 12:01:00

Az új lebonyolítási szabályok miatt 2017-ben a felnőtt férfi jégkorongban egyetlen mérkőzésen dől el a Magyar Kupa sorsa. Este 17:30-kor a Mac Budapest csapata lesz a DVTK ellenfele a népkerti jégcsarnokban.

Az előzetes várakozások és jegyeladások alapján teltház és fergeteges hangulat várja majd a csapatokat. A Jegesmedvéknél eltiltása miatt nem léphet pályára Peter Sakaris, viszont a délelőtti hírek alapján újra rendelkezésre áll Jarkko Leppanen, aki még a Galac ellen szedett össze csúnya sérülést. A Mac-nál sem eltiltott, sem sérült nincs.

A szezonban hatodszor csapnak össze a felek. Az első Mol liga mérkőzést még szeptember közepén, rendes játékidőben 4:3 arányban a Mac nyerte, majd a következő összecsapáson a népkertben diadalmaskodott a budapesti csapat, igaz csak büntetők után 2:3. A következő MK ütközetet a Macik nyerték Budapesten (3:5), majd hazai jégen a bajnokságban (4:1). Az utolsó csörte a Winter Classic újra Mac győzelmet hozott (6:3). Itt jegyeznénk meg, hogy ez a szezon utolsó vesztes mérkőzése volt a Medvék számára, azaz most egy tíz meccses nyerési szériában van csapatunk.

Amint látszik parázs, kiegyenlített összecsapásra kell számítanunk a szezon második, igazán nagy téttel bíró meccsén. Jegyek elővételben ma 13:00-ig kaphatók. A meccs előtt a pénztárak 16:00-kor nyitnak. A tegnapi elővételes hírek alapján érdemes igyekezni, mert pénteken is mintegy 40 perces sorakozás után lehetett belépőhöz jutni.

Kezdés 17:30-kor a népkerti jégcsarnokban és az M4 sportcsatornán.

Foto: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

11. ropek |Válasz erre: 8. Bobák Kornél
2017-01-29 13:59:30 Barna öves, Fanatikus tag
A harmadik harmad elott megkavarta a sorokat az öreg. Ezzel megleptuk a Mac-ot, nem véletlen volt Mogyi idokerese 2 perc után.
Aztán szépen rendezték magukat, alkalmazkodtak az új felallasunkhoz, mi meg elfaradtunk.
10. vebgy* |Válasz erre: 9. Szabó József
2017-01-28 22:17:30 Fekete öves, Veterán
Nomeg a pillanatnyi forma...ez jégkorongban -a gyakori meccsek miatt- jellemző.
2017-01-28 20:40:29 Fekete öves, Veterán
Sajnos nem állt bele jól meccsbe a Miskolc, ez döntött.
2017-01-28 20:34:22 Fekete öves, Veterán
Legalább szépen haltunk meg. Csak azt nem értem, ha a harmadik harmadban így be tudtuk szorítani a MAC-ot, akkor két harmadon keresztül mit kóvályogtunk ötlettelenül a pályán? A másik meg az, hogy jó nagy az a jégpálya. Miért kell szinte állandóan a kapu mögé vinni a korongot, hogy ott birkózzunk a palánk mellett? Már a harmadik harmadban, egy gólos hátrányban előfordult, hogy az öt játékosunkból három is a kapu mögötti területen volt. Onnan akkor még gólpasszt se tudunk adni középre törő játékosnak. Mindegy, ez elment, szerintem jól felment a vérnyomásom - pedig azzal általában nem szokott gond lenni - most egy kicsit le kellene higgadnom.
7. grosser
2017-01-28 20:23:32 Piros öves, Veterán
Nem történt semmi különös, csak adtunk két harmad előnyt a MAC-nak! No meg az emberelőnyöket KI KELL HASZNÁLNI! Ennyi!
De megfogadom, SOHA TÖBBET NEM VESZEK ÁLLÓHELYIT, nem nekem való már két és fél órát egy helyben állni! :)
Ja meg még annyit, a fehérvári Diósgyőr szurkolóknak csillagos ötös a szurkolásért! :)
6. bt 64
2017-01-28 20:04:00 Citromsárga öves, Tag
Szerencsés gólokat ütött a MAC, és ezt nem tudtuk feldolgozni. Pontatlanná, türelmetlenné vált játékunk. Fejben nem tudtuk kezelni a helyzetet, ugyanúgy, mint a focisták. Ott is sokszor van ez.
Ha mi ütöttönk volna szerencsés gólt, fordítva alakult volna.
Nem baj fiúk, majd a rájátszásban kiköszörüljük a csorbát, és harmadszor is bajnokok leszünk!
5. totario
2017-01-28 19:55:37 Barna öves, Tag
Gyenge a szakemberünk, nincsenek kiemelkedő légiósaink (Hajdú B. is megjegyezte teljesen jogosan) és ötlettelenül játszunk. Továbbá a hangulat sem volt méltó egy döntőhöz. Sajnos osztálykülönbség volt a két csapat között.

Dettó ugyanez volt a nemzetközi kupában és mégsem tett komoly lépéseket Egri...Downhill.
4. KáGábor*
2017-01-28 19:16:49 Fekete öves, Veterán
Ez az! 2-3! Meglehet!
Én most értem haza a 3. harmadra. Szomorúan vettem tudomásul a 3 gólos szívást.
Gyerünk, srácok! Meglesz!
2017-01-28 18:52:50 Fekete öves, Veterán
Ezt már rossz nézni. Teljesen szétestünk. Emberelőnyben is a szokásos, képtelenek vagyunk gólt lőni, de szinte lehetőségünk sem adódott.
2017-01-28 18:17:29 Fekete öves, Veterán
Jobb a MAC. Ők a pálya teljes szélességét kihasználva, passzolva jönnek a kapunkra, mi meg a széleken, egyéni játékkal próbálunk betörni a támadó harmadba, vagy a semleges harmadból belőjük a korongot, aztán birkózhatunk, de általában nem a miénk a korong. Változtatni kell a második harmadban, bár az igazat megvallva korábban sem a csapatjáték dominált nálunk.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...